Örülhetnek az idei nyugdíjigénylők

Örülhetnek az idei nyugdíjigénylők

2021. 04. 08.

A valorizációs szorzókról szóló új kormányrendelet nagy megkönnyebbülést hozott mindazok számára, akik a nyugdíjukat idei kezdőnappal kérik megállapítani. Az idei szorzószámok ugyanis 9,7 százalékkal magasabbak, mint a tavalyiak voltak.

K Küldés K Nyomtatás

 

 

Ha személyes kérdése van a  nyugdíjával, annak számításával vagy optimális igénylésével kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

 

A valorizáció lényege, hogy a nyugdíját igényelni kívánó személy dolgozói életpályája során az 1988 és a nyugdíjmegállapítás éve előtti év közötti években - idén az 1988. január 1. és 2019. december 31. közötti időszakban - szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év, vagyis idén a 2020-as év nettó nemzetgazdasági átlagkereseti szintjéhez igazítani.

A szorzók alkalmazásával az értékkövetést minden évre külön-külön végre kell hajtani, majd az éves nettósított és valorizált kereseteket összegezni kell, az eredményhez hozzá kell adni a 2020. évi, továbbá a 2021. január 1-jétől a nyugdíjmegállapítás kért kezdőnapjáig elért, nettósított kereseteket (ezeket már nem kell valorizálni), s az így kapott összegből egy sor további lépés és komplikált részletszabályok alkalmazásával meg kell határozni a nettó "életpálya" átlagkereset összegét.

Ennek az összegnek a szolgálati idő teljes években mért hosszától függő százaléka lesz a nyugdíj összege. 

Több tízezer idei nyugdíjigénylőt érint kedvezően a valorizációs szorzók növekedése, miután idén kérheti a nyugdíját egyrészt a 64 év 183 napos korhatárát 2021. első felében betöltő, 1956. második félévében született, még nem nyugdíjas személy, másrészt az a nő, aki idén teljesíti a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit, harmadrészt a 2020-ban vagy korábban a korhatárát már betöltött, vagy a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit már teljesítő, de a nyugdíjigénylést idénre halasztó  személy.

A cikk folytatását IDE KATTINTVA olvashatja el.

 

 

 

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...