Megéri nyugdíj mellett dolgozni 2019-ben

Megéri nyugdíj mellett dolgozni 2019-ben

"Rendkívül népszerű formája a nyugdíjba vonulásnak a Nők40 program, amelyet eddig 240 ezren vettek már igénybe – mondta az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Farkas András. A nyugdíjszakértő az idei évtől életbe lépett változásokról is beszélt."

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha még nem tette meg, iratkozzon föl a NyugdíjGuru News ingyenes heti hírlevelére, hogy időben értesüljön a nyugellátásokat érintő fejleményekről és változásokról!

 

Az Echo TV összefoglalója: "Farkas András a Nők40 kapcsán kifejtette: a nők kedvezményes nyugdíjához szükséges a legalább 40 évi jogosító idő, amelybe beleszámítanak a gyermekneveléssel töltött évek. Alapesetben nyolc évet lehet beleszámítani a gyermekek után, viszont az ötödik gyermektől további egy-egy év írható jóvá. 

A tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek esetében az ápolási idő is számít, ebben az esetben 10 év kedvezmény adható - tette hozzá a szakértő. 
 
Jobban megéri a munkáltatóknak nyugdíjasokat foglalkoztatni az idei évtől – hangsúlyozta a szakértő Nehéz Attila kérdésére. A januártól életbe lépett változásokról szólva elmondta: a nyugdíj melletti munkavállalás a versenyszférában a Munka Törvénykönyve szerint csak 15 százalékos személyi jövedelemadó (SZJA) kötelezettséggel jár. A munkáltató pedig teljes mértékben mentesül a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás alól. Így összesen 21 százalékkal olcsóbb 2019-ben nyugdíjast foglalkoztatni, mint egy nem nyugdíjast - hívta fel rá a figyelmet. Hozzátette: részmunkaidős foglalkoztatás esetén is ezek a szabályok érvényesek.

Ennyire kedvezményesen még nem lehetett Magyarországon dolgozni - fogalmazott a szakértő, aki szerint csak ekkora mértékű kedvezménnyel lehet enyhíteni a munkaerőhiányt." 

A beszélgetést IDE KATTINTVA nézheti meg.

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...