Ha kérdése van a nyugdíjával, annak megállapításával, a nyugdíjigénylés időzítésével, a nyugdíj emelésével kapcsolatban, akkor azt ide kattintva fölteheti, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam. Ha még nem tette meg, ide kattintva iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre!

Lejáróban a hagyományos nyugdíjrendszerek

érvényességi ideje

1.

A felosztó-kirovó rendszernek az 1890-es években született, az élőmunkát terhelő járulékokra mint legfőbb bevételi forrásra alapozott paradigmája semmilyen toldozgatással nem tartható fenn, ha az élőmunkát terhelő járulékok összege az élő munkaerő drámai zsugorodása miatt zuhanórepülésbe vált.

Az aktív kori életszínvonal legalább részbeni megőrzése lehetetlenné válik, ha sokkal több és sokkal tovább élő időskorú jogosult járadékát sokkal kevesebb aktív korú dolgozó által fizetett járulékból kellene finanszírozni.

A megoldás természetesen az lehet, ha a kényszerek hatására változtatunk a bevételi forrásokon.  

Nem írja elő természeti törvény, hogy egy nyugdíjrendszer csak felosztó-kirovó elven működhet.

Az élőmunka helyett például sikeresen adóztatható a fogyasztás: miért ne lenne elképzelhető egy fogyasztási adóra épülő nyugdíjrendszer? Ekkor persze szakítanunk kell a munkanyugdíj gondolatával, de a technológia exponenciális fejlődése ezt egyébként is megteszi helyettünk.

Lehet, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem elvét kell majd alkalmazni a nyugdíjakra, ez esetben az emberi kéz érintése nélkül létrejött  GDP meghatározott százalékát lehet majd felosztani az idősek között.

2.

Mit ígérhetünk a jövő nyugdíjasainak?

Ma az ígéret az, hogy aki járulékfizetéssel vagy gyermekneveléssel megszerzi a szükséges szolgálati időt, az a nyugdíjtörvényben meghatározott nyugellátásra jogosult, függetlenül attól, hogy van-e elég fedezet rá. Ez jellemző a világ legtöbb állami nyugdíjrendszerére.

A fedezetet elsősorban a járulékbevételekből és egyéb nyugdíjcélú befizetésekből (itthon a munkáltatók szociális hozzájárulási adó befizetéseiből) kell megteremteni, de ha ez nem lenne elég, akkor az állam köteles helytállni, vagyis más forrásból betömni a lyukakat és fizetni az ígéret szerint a nyugdíjakat.

A magyar nyugdíjtörvény például rögtön az első rendelkezései között kimondja: “Az állam a társadalombiztosítási nyugellátások kifizetését akkor is biztosítja, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai meghaladják a bevételeket. Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett kiadásai meghaladják a bevételeket, a központi költségvetés a különbség összegét előirányzatként biztosítja.”

Emiatt beszélhetünk az állam implicit kötelezettségvállalásáról.

A világ minden fejlett országában elképzelhetetlen méretűre dagadt és tovább dagad a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság, amely a demográfiai öregedés egyenes következménye, hiszen egyre több embernek egyre hosszabb ideig kell fizetni a megígért járadékokat.

Vagyis ez az ígéret hosszabb távon egészen egyszerűen tarthatatlan.

A World Economic Forum elemzése szerint a világ vezető államaiban a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság 2050-re 428 ezer milliárd dollárra nőhet. Ez az implicit deficit nagyobb lesz, mint a világgazdaság akkorra becsült teljes mérete.

Nyilván lehetséges, hogy az említett technológiai robbanás, a termelékenység exponenciális növekedése átírja ezt a katasztrófa-forgatókönyvet, de ha mégsem, akkor három évtizeden belül soha nem látott mértékű nyugdíjválsággal szembesülhetünk.

3.

A nyugdíjak finanszírozása egyre kevésbé képzelhető el a jelenlegi generációközi bizalmi alapon, hiszen a jövőben

- sokkal több és sokkal hosszabban élő nyugdíjas járadékát kellene előteremtenie

- sokkal kevesebb olyan aktív korú dolgozónak, akinek egyáltalán nem biztos, hogy lesz munkája a tradicionális értelemben, ráadásul sokkal hosszabban terheli őket a gesztáció (azaz a gyerekek felnevelése és önálló életre bocsátása), mint a korábban élt nemzedékeket – elegendő, ha a mamahotel/papabank jelenségének tömeges elterjedésére gondolunk.

Ha a nyugdíjrendszert fenyegető egyre súlyosabb problémák elől az állam úgy próbál menekülni, hogy a történelembe évszázadokkal visszanyúlva visszarakja a középső generáció nyakába a szüleik közvetlen eltartásának terhét – azaz kiadja a jelszót: előre a múltba! - , miközben nem mentesíti őket a kötelező nyugdíjjárulék fizetése alól (mert ezzel a járulékkal az összes mai öreg nyugdíjának fedezetét teremtik meg), és természetesen hagyja, hogy továbbra is őket terhelje a gyermekeik felnevelésének legtöbb költsége, akkor ezt a mai középkorú szendvics-generációt a történelemben még sosem látott módon kizsákmányolhatja.

4.

A legnagyobb horderejű és beláthatatlan következményekkel járó társadalmi változást azt generálja, hogy az emberi nem története során először többségbe kerülnek az idős emberek a fiatalokkal szemben (ez a folyamat már zajlik a fejlett világban és egy generáción belül rázúdul a fejlődő államokra is).

Így az “öreg” fogalmát át kell értékelni, hiszen a mai közmegítélés szerint “öreg” ember valójában csak érett középkorú.

Ha a születéskor várható átlagos élettartam a száztíz évvel ezelőtti 46 évről mára átlagosan 80 évre emelkedett, és várhatóan 90-110 évre nő (hacsak újabb pandémiák és háborúk át nem írják ezt a forgatókönyvet), akkor át kell értékelni az aktív/inaktív korszakok fogalmát és arányát.

Nevetséges lenne bizakodni egy olyan emberi világ tartós fennmaradásában, ahol az elhúzódó gyermek- és fiatalkor 30 évének és a mai fogalmak szerinti nyugdíjaskor 30-40 várható évének – azaz összességében 60-70 inaktív évnek! - a költségeit a mai értelemben vett aktív korszak 30 éve alatt kellene kitermelni.