Valóban lehet 70 ezer forint az idén novemberi nyugdíjprémium?

Valóban lehet 70 ezer forint az idén novemberi nyugdíjprémium?

2021. 06. 15.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Vérmesebb elemzők szerint a GDP idei növekedése (a tavalyi pandémiás kemény visszaesés után) elérheti akár a 7%-ot is. Ha ez bekövetkezne, akkor a nyudíjprémiumot 3,5-es szorzóval kellene számítani.

K Küldés K Nyomtatás

 

 

Ha kérdése van a nyugdíjával, annak megállapításával, összegének növelési lehetőségeivel vagy a nyugdíjigénylés időzítésének optimalizálásával kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA tegye föl a kérdését, és méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszolom. 

 

Valóban lehet 70 ezer forint az idei nyugdíjprémium?

 

Elfogadták a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvény módosításáról szóló törvényt (2021. évi XLIV. törvény a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról), amely a nyugdíjkassza tekintetében is jelentős változásokat tartalmaz, egyebek között a nyugdíjprémium tekintetében.

A módosított törvény szerint 2021-ben a GDP tervezett növekedése 4,3%. Ha ez a GDP-előrejelzés valósul meg, akkor 2021. novemberében a nyugdíjprémium maximális mértéke 16 ezer forint lehet (a nyugdíjprémium számítása során a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték, azaz 3,5% különbségével, vagyis idén a szorzó mértéke 0,8 lehet). Ezt az összege kaphatja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi ellátása legalább 80 ezer forint vagy annál több.

Akinek a novemberi ellátása nem éri majd el a 80 ezer forintot, az arányosan kisebb összegre számíthat. (Például 70 ezer forint novemberi nyugdíj esetén: 70 ezer egynegyede, azaz 17.500 Ft szorozva 0,8-cal = 14.000 Ft. Ha 60 ezer forint a novemberi nyugdíj, akkor a 60 ezer egynegyedét, azaz 15.000 forintot kell szorozni 0,8-cal = 12.000 Ft.)

A prémium egyszeri juttatás, így az összege – a nyugdíjemeléstől eltérően – nem épül be a nyugellátás vagy az egyéb, egyszeri juttatásra feljogosított ellátások összegébe.

A költségvetési módosító törvénytől eltérően azonban az utóbbi napokban a 4,3%-os növekedésnél is jóval magasabb adatok jelentek meg. A miniszterelnök például bejelentette, hogy 5,5%-ot elérő GDP-növekedés esetén a gyermekes családok jövőre visszakapják a befizetett szja összegét, s tekintettel a jövő évi választásokra a GDP növekedés feltételként bejelentett növekedése biztosra vehetően legalább 5,5% lesz... 

Ez esetben viszont nem csak a gyermeket nevelő családok, hanem a nyugdíjasok és hasonló ellátásokban részesülők is jól járhatnak, mert a nyugdíjprémium maximuma 5,5%-os GDP-növekedés esetén 40 ezer forint lehet. Igaz, a kisgyermekes családok szülőnként legfeljebb 800 ezer forint visszatérítendő adójának ez még így is csak az 1/20-a lenne...

Vérmesebb elemzők szerint a GDP idei növekedése (a tavalyi pandémiás kemény visszaesés után) elérheti akár a 7%-ot is. Ha ez bekövetkezne, akkor a nyudíjprémiumot 3,5-es szorzóval kellene számítani, így annak maximális összege tényleg elérhetné a 3,5 x 20.000 forint = 70.000 forintot.

A nyugdíjasok számára azonban nagyobb horderejű (és a nyugdíjkasszában 160 milliárd forint plusz kiadást gerjesztő) tétel az, hogy 2021. februárban biztosan érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének második lépcsőjeként félhavi plusz nyugdíj. 

Előtte pedig 2022. januárjában megkapják a rendszeres nyugdíjemelést is (aminek a mértéke ugyan megint csak 3% a jövő évi költségvetési törvény tükrében, de ez a szám a választási év elején nyilván könnyen módosulhat fölfelé).


 

A nyugdíjprémium törvényi és rendeleti szabályozása

 

A nyugdíjprémium szabályozását a nyugdíjtörvény (a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, Tny.) tartalmazza, ennek lényege a következő:

Nyugdíjprémium akkor járhat a korhatárát betöltött öregségi nyugdíjasnak, valamint a hozzátartozói nyugellátásban részesülő személynek,

(1) ha a bruttó hazai termék (a GDP) tárgyévi növekedése meghaladja a 3,5%-ot és a tágyévi költségvetés egyenlegcélja várhatóan teljesül, valamint

(2) a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó vagy azzal egy tekintet alá eső ellátásban részesül.

Amint ebből is látható, a jogosultak azon köre, amelyet a törvény szabályoz, nagyon korlátozott.

E tekintetben az első feltétel szerint  a 2021. novemberi nyugdíjprémiumra való jogosultsághoz

- 2020-ban be kellett töltenie az érintett személynek a tavaly irányadó nyugdíjkorhatárt, azaz a 64 év 183 napos életkorát, VAGY

- özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, szülői nyugdíjban vagy egyéb hozzátartozói nyugellátásban kellett részesülnie, kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjasokat, mert nekik a nyugdíjtörvény szerint nem jár az emelés.

A második feltétel szerint az ilyen személy is csak akkor jogosult nyugdíjprémiumra, ha

- 2020-ban legalább egy napon át már a felsorolt ellátások valamelyikében részesült, és

- 2021. novemberében is a felsorolt ellátások valamelyikében részesül majd.

A Kormány a nyugdíjtörvény felhatalmazása alapján a jogosultak javára eltérhet ezektől a szigorúan korlátozó törvényi rendelkezésektől. A kormányzati kiterjesztés eddig minden érintett évben meg is történt, és várhatóan idén is ez történik majd. 

A 2021. októberben várható kormányrendelet szerint nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött nyugdíjasok és a hozzátartozói nyugellátásban részesülők, hanem a korhatáruk betöltése előtt már nyugdíjban vagy hasonló ellátásban részesülők is megkaphatják 2021. novemberében a nyugdíjprémiumot (egyszeri juttatást) a novemberi nyugdíjukkal vagy más ellátásukkal együtt.

Nyugdíjprémiumban (egyszeri juttatásban) várhatóan idén is több, mint 2,6 millió ember részesül majd, az öregségi nyugdíjasok – köztük a korhatáruk betöltését megelőzően a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő hölgyek – mellett egy sor egyéb ellátásban részesülő személy is. Vagyis nem csupán a törvényi feltételeknek megfelelő személyek kaphatnak nyugdíjprémiumot, hanem ennél jóval szélesebb kör, az említettek mellett az ideiglenes özvegyi nyugdíjasok, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, a korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban  részesülők, a rokkantsági járadékosok, a fogyatékossági támogatásban részesülők, a vakok személyi járadékában részesülők és további közel két tucatnyi hasonló jogosulti kategória tagjai.

 

Ha nem akar lemaradni a nyugdíjrendszert érintő változásokról és fejleményekről, IDE KATTINTVA föliratkozhat az INGYENES heti hírlevelemre!

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...