
A külföldről áttelepülők magyar nyugdíjának kiszámításához szükséges hatályos szabály ismertetése. Tovább
2016. 03. 02.
A külföldről áttelepülők magyar nyugdíjának kiszámításához szükséges hatályos szabály ismertetése. Tovább
2015. 04. 24.
Nehéz helyzetben vannak azok, akik hamarosan elérik a nyugdíjkorhatárt, és 2010-ben úgy döntöttek, megtartják magánnyugdíj pénztári tagságukat. Hiszen ha továbbra is így határoznak, az aktuális jogszabályok értelmében jelenleg nem juthatnak hozzá megtakarításukhoz. 2010-ig úgy tűnt, a magánnyugdíjpénztári rendszer biztos alapokon áll. A tőkefedezeti elvnek megfelelően a pénztárak a tagok által, a majdani nyugdíjra befizetett összeget befektették, az pedig a hozamok révén szépen növekedett is. A rendszer hosszú távú kifutása viszont nem valósult meg azáltal, hogy az állami kényszer hatására a többség négy éve visszalépett a TB ellátórendszerbe. Mégis, idén január elsejéig úgy tűnt, az a 61 ezer ember hozott jó döntést, akik meghagyták magánnyugdíj pénztári tagságukat. Hiszen nem csak megtarthatták a befizetett pénzüket (ellentétben azokkal, akiknek a megtakarítását elnyelte az állami költségvetés),... Tovább
2015. 03. 30.
Új valorizációs szorzók a nyugdíjszámításhoz és a nyugdíjnöveléshez - miért fontos? Megjelent a Kormány 58/2015. (III. 24.) Korm. rendelete a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (TnyR.) módosításáról. A rendelet két melléklete tartalmazza a 2015. évben hatályos valorizációs szorzószámokat: a) a keresetek, jövedelmek beszámítása során alkalmazandó valorizációs szorzószámok (1950-2013. közötti évekre) 2015. január 1-je és december 31-e közötti időponttól megállapításra kerülő nyugellátások esetén, illetve b) a keresetek, jövedelmek beszámítása során alkalmazandó valorizációs szorzószámok 2015. január 1-je és december 31-e közötti időponttól megállapításra kerülő – a Tny. 22/A. § szerinti – nyugdíjnövelés esetén (2011-2013. közötti évekre). A Tny. 101. § (1) bekezdés a) pontjában a Kormány... Tovább
2014. 02. 24.
Első fejezet: előfeltételek Az előfeltételek összefoglalása: Mielőtt az öregségi teljes nyugdíj összegének meghatározására sor kerülhetne, a nyugdíjigénylőnek teljesítenie kell az öregségi nyugdíjra való jogosultság törvényi előfeltételeit, amelyek a következők: (1) a nyugdíjigénylő a születési évének megfelelő öregséginyugdíj-korhatárt betöltötte, illetve a nők kedvezményes teljes öregségi nyugdíja esetén életkorától függetlenül 40 év jogosultsági idővel (ebből főszabályként 32 év keresőtevékenységgel szerzett szogálati idővel) rendelkezik ÉS (2) (nem a nők kedvezményes nyugdíja vonatkozásában) legalább 20 év szolgálati idővel rendelkezik, ÉS (3) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják a részére, nem áll biztosítással járó jogviszonyban. E legutóbbi feltétel kapcsán fontos ismernünk a hatályos szabályozás tartalmát, amely a következő: a... Tovább