Tükröm, tükröm, mondd meg nékem

Megjelent a KSH “Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2015” című kiadványa, amely a tények tükrében mutatja a magyar nyugdíjrendszer jelenlegi helyzetét.

A TB nyugdíjrendszer ugyanis a folyó finanszírozás elve alapján működik, vagyis a mindenkori aktív korú dolgozóknak kell megteremtenie a mindenkori nyugdíjak fedezetét. Én és kortársaim fizetjük a szüleink, nagyszüleink generációinak nyugdíját, arra számítva, hogy mire én és kortársaim megöregszünk, a mi nyugdíjunk fedezetét majd a gyerekeink, unokáink fogják megteremteni.

Az egész rendszer a nemzedékek közötti hallgatólagos bizalomra épül.

Mikor működik jól egy ilyen megoldás? Ha nagyon sok gyermek születik, miközben nagyon sok dolgozó ember között oszlik meg a társadalombiztosítási eltartás terhe, és nem túl sok nyugdíjasnak kell nem túl hosszú ideig biztosítani a nyugellátást. Pont ilyen volt a helyzet a múlt század elején, amikor porosz mintára elterjedtek Európában a modern nyugdíjrendszerek.

Egy évszázad alatt azonban minden megváltozott, a népesedési folyamatok megfordultak. Egyre többen élünk egyre hosszabb ideig, miközben egyre kevesebb gyermek születik. Ráadásul a foglalkoztatás hagyományos formái (élethossziglani munkaviszony) szétmállottak, egyre többen kényszerülnek minimálbéres – vagy azt sem elérő – foglalkoztatási formákba, százezrek tengődnek a megváltozott munkaképességűek ellátásaira vagy egyre gyérebben csordogáló szociális ellátásokra szorulva, emellett a munkaképes fiatalok százezrei hagyják el tartósan az országot, hogy másutt keressék a boldogulásukat – s ezzel másutt fizessék a járulékaikat is.

A népesedési, a foglalkoztatási, a migrációs folyamatok együttes ereje pusztító szökőárként csap le az itthon maradó, idősödő lakosságra, s elsöpri minden illúziójukat, amit időskoruk nyugdíjbiztonságával kapcsolatban táplálhattak. Persze csak akkor, ha egyáltalán hajlandóak mindezen elgondolkodni. (Sokan akkor eszmélnek majd csak föl, amikor már késő lesz. Egy szökőár elől már nem lehet menekülni, ha a parton ér minket…)

A saját jövőnkről való gondolkodást nagyban serkentheti, ha megismerkedünk a KSH idézett kiadványában is elemzett néhány arányszámmal, s mellettük a NyugdíjGuru “szendvics”-indexével.

Az öregedési index, azaz a 65 éves és idősebb népességnek a 0–14 évesekhez viszonyított aránya tükrözi a népesség elöregedését eredményező demográfiai folyamatokat.

Míg 1990-ben 65,

2005-ben 100,

2014-ben már 122 (az EU- átlagnál 3 fővel több)

időskorú jutott száz gyermekkorúra.

Ezzel az unió középmezőnyében foglalunk helyet. Az elkövetkezendő évtizedekre azonban a mutató értéke tovább emelkedik.

A 2015-ös Ageing Report szerint 2060-ra az idősek száma kétszerese lesz a gyermekek számának, vagyis 200 időskorú jut majd 100 gyermekkorúra.

(The 2015 Ageing Report, Economic and budgetary projections for the 28 EU Member States (2013–2060), European Commission. Az Európai Bizottság kiadványa az idősödés gazdasági, költségvetési hatásairól tartalmaz előrejelzéseket az EU-tagországokban a 2013–2060 közti időszakra vonatkozóan.)

Mivel a magyar nyugdíjrendszer folyó finanszírozású, azaz felosztó-kirovó alapon működik (a mindenkori nyugdíjkiadásokat az itthon dolgozó,  gazdaságilag aktív polgárok nyugdíjjárulék befizetései, illetve munkáltatóik szociális hozzájárulási adó befizetései fedezik), célszerű megvizsgálni az idős népesség eltartottsági rátáját.

Az eltartottsági ráta a 65 éves és idősebb népesség és az aktív korú (15–64 éves) népesség hányadosa.

Az idős népesség eltartottsági rátája az öregedési indexhez hasonlóan folyamatosan emelkedik, kifejezve az öregkori ellátások fedezetének megteremtése nyomán a munkavállalási korú lakosságra nehezedő teher növekedését.

2014-ben száz aktív korúra 26 időskorú eltartási terhe hárult Magyarországon, 2 fővel kevesebb, mint az EU-átlag.

Az Ageing Report előrejelzése szerint azonban 2060-ig a mutató értéke elérheti az 53-at – vagyis több, mint a kétszeresére nő a jelenlegihez képest az eltartandó idősek száma -, meghaladva az EU-tagországok átlagát. Vagyis 100 aktív korúra addigra már 53 időskorú eltartásának terhe nehezedik.

A tényleges eltartási teher kimutatására azonban az idős népesség eltartottsági rátája önmagában nem alkalmas, hiszen nem veszi figyelembe a hazai foglalkoztatási viszonyokat, többek között azt, hogy

- az aktív korúak közül mennyi a foglalkoztatott,
- az aktív korú magyarok közül hányan dolgoznak külföldön,
- milyenek a hazai kereseti viszonyok és ezáltal a járulékfizető-képesség,
- hányan láthatatlanok a munkaerőpiacon (szürke- és fekete gazdaságban dolgozók, akik nem fizetnek járulékot),
- hány aktív korú személy inaktív (korhatár előtti ellátásban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, aktív korúak ellátásában részesülő vagy munkanélküli, illetve munkát nem vállaló, nem találó személy).

Az eltartottsági ráta nem számol a 65 év feletti foglalkoztatottakkal sem, bár jelenleg ez nagyon szűk réteg (2014-ben a 65 éves és idősebb korosztályok mindössze 6%-a dolgozott Magyarországon). Ez az egyetlen javító tényező lehetne...

A nemzetközi összehasonlításokban használt, az Eurostat által is alkalmazott korcsoport-kategória sem fedi le pontosan a magyar viszonyokat, mert a keresőképes kor alsó határát (15 év) túl alacsonyan, a felső határát (65 év) pedig túl magasan rögzíti. (Magyarországon cask 2022-re, az 1957-ben született évjárattal kezdődően lesz egységesen 65 év a nyugdíjkorhatár. Az aktív kor kezdetét is célszerűbb 17 évre tenni, legalábbis statisztikai szempontból, mert a fiatalok nagy része csak sokkal idősebb korában lép a munkaerőpiacra.)

Pontosabb képet ad a társadalmi elöregedés növekvő eltartási terhéről az időskori gazdasági függőségi ráta, az inaktív 65 éves és idősebb nyugdíjasok és a 15–64 éves foglalkoztatottak számának hányadosa.

Ennek az Ageing Report szerint az értéke Magyarországon 2013-ban 43% volt, azaz 100 foglalkoztatott 43 inaktív időst tartott el. Az előrejelzések szerint az eltartottsági ráta értéke 2060-ra elérheti a 72%-ot, vagyis akkor 100 foglalkoztatottnak már 72 idős nyugdíjas nyugellátásának fedezetét kell megteremtenie.

Megítélésem szerint azonban e három arányszám együttesen sem képes pontosan leírni az aktív korúak évről-évre növekvő eltartási terheit.

Az aktív korosztályok teljes terhelését ugyanis csak akkor határozhatjuk meg, ha nem pusztán

- az inaktív idősek számát, hanem
- a szintén inaktív gyermekkorúak számát, valamint
- az összes inaktív aktív korú személyt,
- továbbá a tartósan külföldön dolgozók létszámát is figyelembe vesszük.

Tovább pontosítja ezt az általam “szendvics-indexnek” nevezett mutatót, ha az aktív korú “eltartók” körébe csak azokat vesszük be, akik legalább a mindenkori minimálbér utáni nyugdíjjárulékot fizetik (hiszen az ennél kevesebbet fizetők – pl. közfoglalkoztatottak, ellátások mellett részmunkaidőben vagy kereseti korláttal dolgozók, egyszerűsített foglalkoztatási formákban dolgozók, ekhósok, katások, stb.) csak olyan minimális összegű járulékot fizetnek, amellyel számottevő mértékben nem képesek hozzájárulni a mindenkori nyugdíjak fedezetének megteremtéséhez.

Vagyis az aktív korú, itthon legalább minimálbérért dolgozó foglalkoztatottak létszámát kell az összes inaktív magyar polgár (nyugdíjas, egyéb ellátott, gyermek, külföldön dolgozó, stb.) létszámához viszonyítanunk.

Ez az itthon dolgozó aktív korú lakosság TELJES terhelését kifejező  “szendvics-index” számításaim szerint már ma is 1,62, vagyis 100 aktív korúnak már ma is 162 inaktív ellátásának fedezetét kell megteremtenie.

Azért hívom “szendvics”-indexnek, mert az eltartó korosztályt két irányból nyomja a két fő inaktív korosztály: az idősek és a gyermekek tömege. És hatalmas rajtuk az “oldalnyomás” is, amit az aktív korú, de a fehér gazdaságban nem dolgozó emberek, valamint – a kieső járulékbevétel miatt – a külföldön dolgozó magyarok tömegei fejtenek ki az eltartó rétegre.

A “szendvics-index" évről-évre romlik, ahogyan

- nő a nyugdíjasok létszáma,
- csökken a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma,
- nő a külföldön tartósan dolgozó magyarok száma és
- nem csökken a szürke- és fekete gazdaság aránya (amelyet jelenleg 22% körüli értékre becsülnek a GDP százalékában).

A folyamatosan növekvő eltartási terhelés ráadásul időben is egyre hosszabb ideig tart: 2013-ban a magyar nők 65 évesen átlagosan még 18,4, a férfiak 14,5 további életévre számíthattak. Az Ageing Report 2060-ra a magyar 65 éves nőknek további 24,1, a 65 éves férfiaknak további 20,8 életévet prognosztizál.

A kérdés napról-napra nagyobb erővel vetődik föl: ki fogja eltartani az eltartandó korosztályokat a folyamatosan súlyosbodó aktívkori terhelés mellett?

Az öngondoskodás e tények tükrében is abszolút elkerülhetetlennek látszik.

Adatforrások:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/nyugdij/nyugdij15.pdf

http://europa.eu/epc/pdf/ageing_report_2015_en.pdf