Nőhet-e a nyugdíjak reálértéke jövőre?

2012-től a nyugdíjakat minden év januárjában az emelés évére a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.

2016-ban 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, 2017-ben ugyanilyen mértékben, szintén 1,6%-kal nőnek majd.

Az adott év novemberében pótlólagos nyugdíjemelésben is részesülhetnek a nyugdíjasok, ha a KSH inflációs adatai alapján számított mérték legalább 1 százalékponttal meghaladná a januárban érvényes növelési százalékot. Ilyenkor az emelési különbözetet novemberben, januárig visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok.

Ha a KSH által utóbb kalkulált emelés és a januári növelés közti különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor az egész évre felszorzott többletet egy összegben utalják a novemberi ellátásokkal együtt, és a havi különbözettel növelt összeg lesz a következő évi emelés alapja.

Tavaly nem volt ilyen nyugdíjprémium fizetés, idén sem valószínű, jövőre viszont majdnem bitos, hogy sor kerül a nyugdíjprémium kifizetésére, miután az 1,6% az újabb inflációs előrejelzések fényében erősen alulbecsült mértéknek tűnik. Az MNB például 2,3%-os inflációt jelez már előre, de ez a becslés nem veszi számításba a jövő évi nagyarányú keresetnövekedés inflációgerjesztő hatásait.

2017-ben a minimálbér 15%-kal, a garantált bérminimum 25%-kal nő majd, ez nyilvánvalóan erős bérnyomást fejt ki az ennél magasabb keresetekre is. A legfrissebb előrejelzések szerint a nemzetgazdasági átlagbér 7-8%-kal nőhet jövőre. Ezt érdemes összevetni a nyugdíjak 1,6%-os emelésével (és az esetleges novemberi nyugdíjprémium mértékével), hogy máris kiderüljön: a nyugdíjak vásárlóértéke leszakad az aktív  dolgozók keresetének vásárlóértékétől, vagyis e tekintetben a nyugdíjasok relative elszegényedése elkerülhetetlen. Hacsak a választások közeledtével a nyugdíjasok nem kapnak az idei 10 ezer Ft-os Erzsébet-utalványhoz hasonló újabb ajándékot jövő karácsonyra…

Jelenleg a nyugdíjemelés tehát kizárólag a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ.

2012 előtt a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét.

Korábban - 2010 és 2012 között - a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP akkori szerény növekedése miatt.

2010 előtt pedig hosszú ideig a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval. Ez azonban iszonyúan drága, s így fenntarthatatlan megoldásnak bizonyult, pedig ezzel legalább részben meg lehetett volna előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől.

Eddig a nyugdíjemelés technikájának számukra nagyon kedvezőtlen változása nem tűnt föl a nyugdíjasoknak, hiszen az elmúlt években jelentősen – több, mint nettó 8 százalékkal -  emelkedett a nyugdíjak reálértéke, annak ellenére, hogy az emelés csak az infláció mértékét követte.

Ugyanis 2014-ig négy éven keresztül a kormány a várható inflációt egyéb nemzetgazdasági megfontolásokból a tényleges mérték fölé becsülte, s miután a becsült infláció mértékével nőttek a nyugdíjak, az alacsonyabb inflációs környezetben gyorsan nőtt a reálértékük. (Az inflációs felülbecslés egyik fontos összetevője a rezsicsökkentés volt.)

Ez az “aranykor” azonban – amely az elmúlt években felért egy 13. havi nyugdíj porlasztott kifizetésével - megszűnőben van: a 2015-ös 1,8%, a 2016-os és 2017-es 1,6 – 1,6% nyugdíjemelés már nem teszi lehetővé a nyugdíjak reálértékének növekedését.

Attól  ugyan egyelőre nem kell tartani, hogy visszatér a nyugdíjak 1990-es évtizedre jellemző drámai értékvesztése - a havi átlagos ellátás reálértéke 2001-ben 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben -, de a reálérték-növekedés bizonyosan megállt.

Ugyanakkor a nyugdíjemelés még ebben a fékezett formájában is rengeteg pénzt emészt föl.

Az ONYF állománystatisztikái alapján a nyugdíjemelésre jogosultak száma (a kétmilliónál néhány tízezerrel több öregségi nyugdíjas – ideértve a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő több, mint 180 ezer hölgyet is -, plusz az egyéb emelésre jogosító ellátásokban részesülők) összesen közel 2,8 millió ember, akik átlagos ellátása 118 ezer Ft. Ezt az összeget az idei 1,6%-os növeléssel számítva évi közel 60 milliárd Ft plusz kiadás adódik, egy olyan rendszerben, amely a tervek szerint ugyan teljes egyensúlyban van, de több, egyre súlyosbodó bevételi kihívással is küszködik. (Az idei Erzsébet-utalványok költségeit – 45 milliárd Ft - nem számoljuk ide, mert az más költégvetési forrás fedezi.)

A legfontosabb ilyen bevételi fenyegetéseket érdemes megemlíteni:

- a járulékfizetők fogyatkozó számát az ismert demográfiai és az egyre riasztóbb kivándorlási okok miatt,

- e fogyatkozó számú közteherviselőn belül a minimálbér – sőt, a közfoglalkoztatási bér - utáni járulékfizetők milliós számát, s végül, de nem utolsósorban

- a járulékot egyáltalán nem fizető szürke és fekete gazdaságban dolgozók ismeretlen számát (a nagyságrendre azonban következtethetünk abból, hogy a független becslések szerint a magyar GDP közel egyötöde változatlanul ebben az adóhatóság számára láthatatlan régióban képződik).

Közismert, hogy a népesség demográfiai öregedése – vagyis az időskorúak arányának növekedése, a fiatalkorúak arányának csökkenése, a népesség medián életkorának emelkedése - a születéskor, illetőleg a nyugdíjkorhatár betöltésekor várható átlagos élettartam folyamatos növekedésével, valamint a születési arányszámok csökkenésével áll szoros összefüggésben.

A népesség korösszetételében az öregedés társadalmi és gazdasági következményei már ma is húsbavágóak,  hiszen rontja a népesség aktivitását, a foglalkoztatás színvonalát, a munkaerő mobilitását, befolyásolja a fogyasztás és a beruházások szerkezetét, s persze évről-évre növeli a társadalombiztosítás mindkét fő ágának – a nyugdíj- és az egészségbiztosítási ágazatnak – a kiadásait.

Az idősek arányának növekedése drámai módon növeli az orvosi ellátással és a szociális gondoskodással kapcsolatos igényeket, amelyek kielégítésére egyre kevesebb forrás jut, így a jövőben tovább szélesedik a jelenleg is rémületes szakadék az igények és a lehetőségek között. (Nem véletlen, hogy a szülőtartási kötelezettség éppen idén kapott újabb törvényhozói megerősítéseket...)

A nyugdíjasok  - persze csak 2018 után - felkészülhetnek a szűkebb évekre. Ha a nemzetgazdasági átlagbér a jelenlegi tempóban (évi 5-8% közötti mértékben) nő tovább, akkor a nyugdíjaknak a - csak inflációval korrigált - vásárlóértéke mindinkább csökken az aktív korúak keresetéhez képest.

Ezért aki csak teheti, halassza el a nyugdíjba vonulását és maradjon aktív dolgozó vagy vállalkozó, mert nyugdíjasként elkerülhetetlenül egy pénzügyileg is egyre meredekebben lejtő csúszdára kerül.