Ha személyes kérdése van a  nyugdíjjogosultságok érvényesítésével, a nyugdíjigénylés optimális időzítésével és hasonló témákkal kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt fel, hogy jutányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal megválaszoljam.

Hattyúdal

A magánnyugdíjpénztári rendszer 2010-ben történt de facto visszaállamosítása súlyos bizalomhiányt okozott (az öngondoskodási piac a mai napig nyögi ennek a következményeit) és a fenyegető kormányzati kommunikációval visszalépésre kényszerített hárommillió pénztártag értetlensége és keserű szájíze sem múlik gyorsan, ráadásul a kényszerintézkedés ismét fejnehézzé tette az állami nyugdíjrendszert, amelynek jövőbeni fenntarthatóságát ma már nem támogatja semmilyen tőkefedezeti pillér.

Emiatt minden olyan döntés, amely az öngondoskodás révén  felhalmozott nyugdíjtőke elvételét és újrahasznosítását célozza, különös körültekintést igényel, mert könnyen és súlyosan visszaüthet.

A költségvetés 2010 után 14 évvel megint súlyos helyzetbe került, megint nincs elegendő forrás semmilyen fejlesztésre, pedig a lassuló gazdaság felpörgetése minden szempontból kulcsfontosságú a kormányzatnak, különösen a 2026-os választások könyörtelen közeledtével.

Lenne ugyan forrás az uniótól, ráadásul nem csak a rendszeres támogatási eszközök révén, hanem a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv végrehajtása esetén is, de ennek érdekében a kormányzatnak egy sor feltételt kellene teljesítenie - sok egyéb között a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának és méltányosságának erősítését célzó nyugdíjreformot is végre kellene jövőre hajtania -, amelyre azonban saját megnyilatkozásai szerint jelenleg kevéssé látszik hajlandónak.

Ha nem nyílnak meg kellő mértékben az uniós források, miközben a rendelkezésre álló egyéb külső források igénybevétele súlyos kamat- és politikai kockázattal járhat, akkor nyilván más lehetőségeket kell azonosítani a gazdasági fejlődés ismételt beindítása és felgyorsítása érdekében, az érezhető hatás kiváltása miatt lehetőleg legalább ezer milliárd forintos nagyságrendben.

Ha ebben a kontextusban értelmezzük azt az új törvényi rendelkezést, amely szerint az önkéntes nyugdíjpénztárakban felhalmozott nyugdíjcélú megtakarításaikat a pénztártagok saját szabad elhatározásukból adómentesen, felső összeghatár nélkül ingatlanvásárlásra, felújításra, korszerűsítésre vagy ingatlannal kapcsolatban fölvett hitel törlesztésére is felhasználhatják 2025. január 1. és december 31. között, akkor arra óhatatlanul rávetül a magánnyugdíjpénztári vagyon visszaállamosításának súlyos árnya.

Az önkéntes megtakarításokat persze nem lehet állami erővel elvenni, így azoknak az állami célokkal megegyező felhasználására az érintett megtakarítókat komoly ösztönzéssel kell rávenni.

A kormányzati cél az, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak kétezer milliárd  forintot meghaladó (2134 milliárd Ft) vagyonát minél nagyobb részben átszivattyúzzák az építőiparba és ingatlanpiacra. Az intézkedés persze csak egy évre, 2025-re szól (egyelőre). Az akció nyilván meghosszabbítható lenne, ha még maradna pénz a pénztárakban és arra a gazdaságösztönzés érdekében még 2026-ban is szükség lenne.

A pénztári számlán lévő összeg ingatlancélú kivétele szigorúan önkéntes, minden  pénztártag saját maga dönthet, nincs semmilyen kényszer. Csak éppen olyan mértékű adókedvezmény jár hozzá, ami a legtöbb pénztártagot akár az azonnali és teljes számlakisöprésre is ösztönözheti.

Ugyanis a nyugdíjpénztári számlán lévő összeget adómentesen lehet majd erre a célra kivenni, nem kell a kivett összegre szja-t (sem szocho-t) fizetni, továbbá az államtól már megkapott, az éves befizetések 20%-ával egyező mértékű, évente legfeljebb 150 ezer Ft összegű szja-jóváírások és az azokra egyébként kivetendő 20%-os büntetőkamat összegét sem kell megfizetni az államnak.

Az egymilló nyugdíjpénztári tag közel fele nem fizet tagdíjat (a nyugdíjpénztári számla nem szűnik meg, ha valaki nem fizeti a tagdíját), így az ő számlakisöprési döntésük azonnali és kézenfekvő lehet.

Ráadásul a hivatalos indoklás szerint a nyugdíjkorhatárt betöltött nyugdíjpénztári tagoknak úgyis csak az elenyésző töredéke kéri pénztári járadékként a számláján lévő összeg kifizetését, az elsöprő többség egyösszegű kifizetést akar, ha nyugdíjba vonul (amit persze jellemzően azonnal el is költ), így miért is ne lehetne előrehozni ezt a kifizetést, ráadásul biztosan értelmes, hosszú távú befektetési (azaz ingatlanbefektetési) céllal.

A hosszú távú pénzügyi megtakarítás egyébként sem olyan népszerű, változatlanul az ingatlanbefektetés a sztár a magyarok szemében, miért ne szolgálnák ki a pénztárak is ezt az igényt, ha egyszer a magyarok számára a hosszú távú öngondoskodás maga a lakástulajdon (és ezek szerint nyilván nem a pénz- és tőkepiaci befektetések, amit egyébként az is igazol, hogy az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabbak közé tartozik a nyugdíjmegtakarítások és életbiztosítások aránya).

A kormányzat szerint így sem kell attól tartani, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon elolvadna, hiszen a kormányzati kalkuláció szerint legfeljebb 300 milliárd (esetleg 500 milliárd) forint mozdulhat meg jövőre lakáscélokra a nyugdíjpénztári megtakarításokból, ami mintegy 30 ezer lakástranzakció finanszírozásában játszhat szerepet, vagyis e kivonást követően is megmaradna 1800 milliárd (vagy 1600 milliárd) forint körüli összegben az önkéntes pénztári számlákon lévő összeg.

Persze ez nyilván csak a megriadt pénztári szektort megnyugtatni kívánó becslés, az intézkedés keretrendszere ugyanis simán lehetővé teszi a teljes önkéntes nyugdíjpénztári vagyon elillanását és az ingatlanpiacon történő lecsapódását.

Emellett számolni kell azzal a pszichológiai pozitív visszacsatolással is, amit a lehetőséggel élő tagok példája válthat ki a többi tagban, és amely könnyen megszaladó folyamattá válhat, így a maradni szándékozókban kétséget generálva közülük is egyre több embert ösztönözhet a nyugdíjpénztári számlája kiürítésére.

A kérdés mindezek alapján az lehet, hogy összhangba hozhatók-e a rövidtávú gazdaságösztönző célok a hosszútávú megtakarítások növeléséhez fűződő társadalmi érdekkel, vagy a jelen oltárán könnyen feláldozható a jövő anyagi biztonsága.

A kérdés költői, hiszen eleve nagyon nehezen lehet csak - ha egyáltalán lehet - összehangolni az azonnal indítandó beruházások ezer milliárd forintos nagyságrendben történő ösztönzését a több évtizedre szóló, és emiatt eleve törékeny nyugdíjmegtakarítások védelmével. Pedig nagyon fog hiányozni a nyugdíjaskorban az a pénz, amely most elillan csempére, kádra, konyhabútorra, napelemre, hiteltörlesztésre vagy foglalóra.

IDE KATTINTVA feliratkozhat az ingyenes heti hírlevelemre, hogy ne maradjon le semmilyen hírről, amely a nyugdíjakat, a nyugdíjrendszert és a nyugdíjra való felkészülést érinti.

Ezt a posztomat részletesen ismerteti a 24.hu hírportál is, ezt ide kattintva olvashatja el.