Hogyan készülhet föl egy öregedő társadalom tagja a saját időskorára?

Hogyan készülhet föl egy öregedő társadalom tagja a saját időskorára?

2020. 09. 18.

Idén minden ötödik, tíz év múlva minden negyedik, harminc év múlva már majdnem minden harmadik honfitársunk 65 évesnél idősebb lesz. Hogyan bírja majd a demográfiai öregedés gigantikus terhelését a nyugdíjrendszer vagy az egészségügyi ellátó rendszer?

K Küldés K Nyomtatás

 

Hogyan készülhet föl egy öregedő társadalom tagja az időskorára?

 

Minden mai állami nyugdíjrendszer az egymásba fonódó generációk együttműködésétől és egymásba vetett bizalmától függ. Nem véletlenül választottam a NyugdíjGuru News jelképének a Möbius-szalagot, hiszen ahogyan a Möbius-szalagon körbefutó vonal is mindig önmagához tér vissza, úgy lépnek a nemzedékek is egymás nyomába és egymás helyére a nyugdíjrendszerben. Végtelen folyamat - véges lehetőségekkel.

Hiszen minél többen leszünk idősek, annál végesebbek minden nyugdíjrendszer lehetőségei.

A tudomány megállapítása szerint egy népesség nagysága és kormegoszlása a mortalitás (halálozási arányszám), a fertilitás (termékenységi arányszám) és a migráció (népességvándorlás) alakulásának függvénye.

A mortalitás szerencsére csodálatos ütemben javul (ezer éve egy csecsemő 25 életévre számított, száz éve 46 évre, ma egy kisfiú Magyarországon is 72 évre, egy kislány 79 évre – és az előrejelzések szerint későbbi nemzedékek elérhetik a 90-100 éves átlagos várható élettartamot is, hacsak közbe nem szól a koronavírus vagy valami még halálosabb patogén által okozott világjárvány).

Az élet hosszának örvendetes növekedése azonban a termékenység zuhanásával párosul: míg a dédszüleink nemzedékében nem volt ritka a családonként 10-12 gyermek, nagyszüleink korában a 6-8 gyermek, ma már a 2 gyermek sem általános (Magyarországn 100 termékeny korú hölgynek nem 1000, nem is 600, nem is 200, hanem mindössze 149 gyermeke van a legfrissebb statisztikai adatok tükrében, az összes kormányzati erőfeszítés dacára).

A mortalitás növekedése és a fertilitás csökkenése együttesen a népesség nagyon gyors öregedéséhez vezet, amit a migráció negatív magyarországi egyenlege (a sokkal több kivándorló és tartós mukavállalás miatt külföldre költöző, valamint a maroknyi visszatérő és a praktikusan nulla számú bevándorló számbeli különbsége) csak tovább fokoz.


Ha a 65 évesnél idősebb magyarországi lakosság arányát vizsgáljuk a KSH Népességtudományi Kutatóintézete jelentései és előrejelzései alapján, kézzel foghatóvá válik a társadalom demográfiai elöregedése:

- 2020-ban minden ötödik magyar volt 65 évesnél idősebb (a lakosság több, mint 20%-a),

- 2030-ban már minden negyedik magyar 65 évesnél idősebb lesz (a lakosság 24%-a),

- míg 2040-ben már a lakosság 28%-a, 2050 után a lakosság 33%-a, azaz minden harmadik magyar öregebb lehet 65 évesnél.


Vajon kibírja ezt a nyugdíjrendszer? És az egészségügyi rendszer? És a szociális ellátórendszer? Költői kérdések, a válaszokat sejthetjük mindannyian. Pedig eddig még nem is kellett számolnunk a koronavírus-járvány ellátórendszereket is túlterhelő hatásaival. 

Egyáltalán nem véletlen, hogy a magyar kormányzat is egyre inkább hajlik a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésére és a nyugdíjcélú öngondoskodás támogatására, hiszen csak az öngondoskodás révén enyhíthető a nagy társadalmi újraelosztó rendszerekre nehezedő nyomás.

Az időskorra való felkészülés legfontosabb, sikeresen alkalmazható pénzügyi megtakarítási eszközei közé tartoznak a nyugdíjbiztosítások, amelyekre az állam továbbra is az éves megtakarítás 20%-ával egyező összegben személyi jövedelemadó-jóváírást biztosít, évi legfeljebb 130 ezer forint összegben. 

A nyugdíjbiztosítások körében továbbra is sokak számára lehet elsődleges választás a közel kétszáz éves sikeres múltra visszatekintő osztrák biztosító, a Grawe magyar leánya, a Grawe Életbiztosító Zrt. forintos és eurós hagyományos nyugdíjbiztosítása. 

Aki a biztonságot szereti – és nem szeretne semmilyen befektetési kockázatot viselni -, mindenképpen nézze át ezeket a kamatadó-mentességet és öröklési illeték alóli mentességet is nyújtó nyugdíjbiztosítási megoldásokat!

 

Ha Önnek személyes kérdése van a nyugdíjjal vagy hasonló ellátással kapcsolatban, akkor azt IDE KATTINTVA teheti föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...