Családvédelem jövő időben

Több cikkemben is bizonyítottam az utóbbi néhány hónapban, hogy a nyugdíjcélú előtakarékosság valójában mindannyiunk törvényi kötelezettsége.

A legtöbb kedves Olvasóm persze megdöbbent ezen a kijelentésemen, hiszen még mindig úgy vélik, hogy a nyugdíjukat az állam köteles biztosítani, miután évtizedek óta fizetik a nyugdíjjárulékot, s egyébként is képtelenek félretenni erre a célra, olyan kevés a pénzük. Mit lehet válaszoni ezekre a jogosnak látszó érvekre, amelyekkel az öngondoskodás szükségességének a gondolatát is igyekszünk elhessegetni?

Először is ne felejtsük el, hogy amikor nyugdíjproblémákról beszélek, soha nem a jelenlegi nyugdíjasokra gondolok, hanem a mai harminc, negyven, ötven éves honfitársainkra. Nekik még van idejük arra, hogy elkezdjék a felhalmozást. És ha elég sok idő áll rendelkezésükre, akkor kis összegekkel – a tényleges családi kiadások 5-10%-ával - is el lehet kezdeni egy értelmes megtakarítási programot.

Ez a nagyságrend pedig jellemzően szinte észrevehetetlenül megspórolható, mindössze egy kicsit tudatosabban kell e költéseinket megtervezni. Tíz kifli helyett kilenc, tíz paradicsom helyett kilenc, tíz alma helyett kilenc, harminc deka párizsi helyett húsz deka. Észre sem vesszük, olyan kicsi mértékben csökken a fogyasztásunk.  Ha ruhát, cipőt a szezon előtti vagy utáni leárazáskor vesszük, akár 30-40%-ot is megspórolhatunk.  Nem is beszélve a csökkentett rezsiköltségekről: ha nem figyelünk oda, észre sem vesszük, s már el is költöttük azt az összeget, amit a villany, a gáz, a víz, a csatorna, a szemétszállítás díján a kormányzati intézkedések következtében megtakarítottunk. A kulcs az odafigyelés. A tudatos tervezés. Ami tanulható. Tapasztalataim szerint megdöbbentő mértékben tudunk úgy megtakarítani, hogy az életnívónkon észre sem vesszük. Azokban a családokban is, amelyekben úgy tűnik, hogy lehetetlen összébb húzni a nadrágszíjat a jövőnk érdekében. Nem is kell összébb húzni azt a szíjat, csak okosabban kell becsatolni.

Ennek ellenére tudom és a hozzám érkező számtalan véleményből is egyértelműen leszűrhető, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat a megtakarításokat kezelő szervezetek iránt, elsősorban a magánnyugdíjpénztárak államosítása, s persze a bank- és brókerbotrányok következtében.

A magánnyugdíjpénztárakat illetően azonban két dolgot is tisztáznunk kell. Az első, hogy az mnyp-tagság nem az öngondoskodás része volt, nem a saját adózott pénzünkből kellett rá félretennünk. Az mnyp-tagdíj a kötelező nyugdíjjárulék része volt, csak éppen nem a központi nyugdíjbiztosítási alapba, hanem a választott kötelező magánnyugdíjpénztárunkba kellett befizetnünk. Az intézmény neve is mutatta, hogy itt nem önkéntes, hanem kötelező formáról volt szó. Ahogyan az állam elrendelhette a nyugdíjjárulék kétfelé osztását, éppen úgy joga volt ezt megszüntetni, és újra a központi kasszába terelni a járulékokat. Ez tehát nem indok az öngondoskodás ellen, mert egy törvényben előírt sajátos kötelezettségünkről volt szó. Az persze más kérdés, hogyan csapódott le mindez az emberek tudatában. De szeretném ezúton is hangsúlyozni: ennek semmi köze nincs az önkéntes megtakarításhoz.

A másik dolog az mnyp-vel kapcsolatban, hogy még a tagság fennmaradása esetén is csak az állami rendszertől várt nyugdíjunk legfeljebb egynegyede származhatatott volna az ottani egyéni számlánkról. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy a nyugdíjunkkal kapcsolatban bármilyen megoldást jelenthetett volna.  Az mnyp tagdíj a munkaviszonyból származó bevallott kereset először 6%-a, majd 8%-a volt, így azoknak a milliós tömegeknek, akik a mindenkori minimálbér közelében keresnek, semmilyen valós megoldást nem nyújthatott volna. A pici és zsugorodó állami nyugdíjváromány 25%-a is pici és zsugorodó lehet(ett volna) csak.

Ami a bizalomvesztés egyéb okait illeti, azok egyetlen esetben sem kötődnek olyan megtakarítási lehetőségekhez, amelyek biztosítási jogviszony keretében köthetők meg. Tapasztalataim szerint a legtöbb honfitársunk nincs tisztában a különböző megtakarítási, befektetési és biztosítási lehetőségekkel, illetve azok különbségeivel. A legegyszerűbben talán úgy lehet ezt elmagyarázni, ha felidézek egy szervizelési háromszöget.

Képzeljük el, hogy elromlott az autónk, s ezért el kellett vinnünk a szervizbe. Három igényünk van a javítással kapcsolatban: legyen gyors, olcsó és jó minőségű. A szerviz tulajdonosa mosolyogva közölni fogja velünk, hogy e három igényünkből egyszerre csak kettőt teljesíthet. Vagy gyorsan és olcsón szervizeli az autónkat, de az nem lesz a legjobb minőségű javítás. Vagy gyorsan és jó minőségben javítja meg, de az nem lesz olcsó. Esetleg olcsón és jó minőségben szervizeli majd a kocsinkat, de az nagyon hosszú időbe telhet, biztosan nem lesz gyors, hiszen ezt hobbiból csinálja csak így.

Nagyon hasonló kérdésekkel szembesülünk a megtakarításokkal kapcsolatban is. Egy befektetési háromszög lebeg a szemünk előtt, még ha nem is tudunk erről. Azt szeretnénk, hogy a megtakarításunk legyen biztonságban, hozzon nagy hozamot, s emellett bármikor hozzá is tudjunk férni a pénzünkhöz. E három igényből – biztonság, hozam, likviditás - egyszerre azonban legfeljebb kettő teljesülhet.

A bankbetét esetében teljesül a biztonság és a hozzáférés iránti igényünk, de nem tudunk magas hozamot elérni.

Egy befektetési alapnál, különösen a részvénybefektetésnél teljesülhet a magas hozam és a hozzáférés iránti igényünk, de a biztonság erősen kérdéses lehet, veszíthetünk is.

A biztosítások esetén más a helyzet: teljesül a biztonság és a hozam iránti igényünk, viszont ennek ára van, mégpedig az, hogy nem nyúlhatunk hozzá a megtakarításainkhoz a szerződés lejártáig. Viszont például a nyugdíjbiztosítások esetében ez így is van jól, hiszen nem menet közben szeretnénk felhasználni a pénzünket, hanem akkor, amikor igazán nagy szükségünk lesz rá, vagyis nyugdíjas korunkban.

Persze tisztában vagyok azzal is, hogy az emberek sokszor kételkednek a biztosítási szerződések megbízhatóságában is. Ebben a tekintetben érdemes megismernünk a biztosítási jogviszony előnyeit. Csak néhány tényezőt említenék.

Az ügyfeleket védő garanciák egyik része magukkal a biztosítókkal kapcsolatos. A biztosítókat nagyon szorosan és rendszeresen ellenőrzi az MNB. Emellett a nyugdíjbiztosítások költségeire szigorú – ügyfélbarát - korlátozások vonatkoznak, amelyek a nyugdíjbiztosítási teljes költség mutatóban öltenek testet, garantálva, hogy e megtakarítási szerződések ár-érték aránya kiemelkedően jó legyen. Egy élet- és nyugdíjbiztosító ráadásul gyakorlatilag nem mehet csődbe sem, olyan szigorú szolvencia- és garanciális tőkemegfelelési szabályoknak kell megfelelniük.

Meg kell említeni a biztosítók különleges védelmét is, amelyet a viszontbiztosítás jelent. Ezt úgy kell érteni, hogy a biztosítók az általuk bevállalt kockázatokat a nemzetközi biztosítási piac résztvevői között porlasztják, így hatalmas káresemények sem kényszerítenek térdre egy-egy társaságot, hiszen mögöttük állnak a többiek. Ilyen kockázatporlasztási rendszer csak a biztosítási iparágra jellemző.

A garanciák másik része közvetlenül a szerződésre vonatkozik. Itt csak három elemet emelnék ki: egy nyugdíjbiztosítási szerződés nem része a hagyatéknak, nem vezethető ellene végrehajtás, ráadásul a szerződő fél határozhatja meg, ki legyen a szerződés kedvezményezettje – ez utóbbi lehetőség számtalan családjogi problémát képes előre megoldani.

Nyugdíj-előtakarékosság természetesen nem csak biztosítási jogviszony keretében képzelhető el.  

A jogalkotó jelenleg három nyugdíj-előtakarékossági formát részesít szja-jóváírási lehetőségben.

A nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz), az önkéntes nyugdíjpénztári tagságot és 2014 óta a nyugdíjbiztosításokat. Összesen e három megtakarítás után 280 ezer Ft adójóváírás igényelhető vissza évente.

Kinek ajánlható a nyesz? Kizárólag a tőkepiacokhoz értő befektetőknek, hiszen a nyesz esetében mindent a szerződő félnek kell intéznie, a befektetésekről minden esetben – segítség nélkül – neki kell döntenie. A nyesz számlára alapesetben 100 ezer Ft adójóváírás igényelhető vissza.

Az önkéntes nyugdíjpénztár ezzel szemben minden munkavállalónak ajánlható, ha van olyan munkáltatója, amelyik hajlandó kiegészíteni az általa fizetett (jellemzően 5000 Ft körüli) havi tagdíját a cafeteria rendszer keretében. A tag évi 150 ezer Ft adójóváírást igényelhet vissza az egyéni számlájára.

A nyugdíjbiztosítás pedig mindenkinek ajánlható, aki legalább a minimálbért kapja, erre a számlára évi 130 ezer Ft adójóváírás igényelhető vissza.

Hangsúlyoznom kell, hogy a nyugdíjbiztosítást elengedhetetlennek tartom minden magyar vállalkozó számára, aki a nyugdíjjárulékát a megélhetési, működési, cashflow kényszerek miatt optimalizálja, azaz a minimálbér után fizeti, miután a várható nyugdíja így a 30-40 ezer Ft körüli összeget fogja csak elérni. Még egyszer hangsúlyozom: aki hosszabb ideje a minimálbér közeli összegek után fizeti a 10% nyugdíjjárulékát, annak a nyugdíja legfeljebb havi 100 eurónak megfelelő összeg körül ingadozik majd.

Van egy másik, a nyugdíja szempontjából szuper-veszélyeztetett társadalmi réteg is Magyarországon: ők a hölgyek, akiknek a nyugdíját különösen fenyegetik a demográfiai és foglalkoztatási fejlemények. Nekik is elengedhetetlen a nyugdíjbiztosítás.

A családvédelem legmagasabb fokát valósítja meg az, aki a saját jövőbeni önmagára - és e jövőbeni önmaga keresőképességére és kereseti lehetőségeire - is gondol. A szőnyeg alá söpörhetjük ezeket a gondolatokat, elhessegethetjük az öngondoskodás szükségességéről való gondolkodást, a bankok, biztosítók és befektetési szolgáltatók profitvezérelt ármánykodásának ítélhetjük a nyugdíj-előtakarékosság jövőbeni életünket mentő szerepéről elhangzó érveket.

Egyet azonban minden körülmények között tudnunk kell.

Ha most nem teremtjük meg a jövőbeni anyagi biztonságunk privát alapjait, törvényszerűen a gyermekeink, sőt, unokáink nyakába varrjuk két-három évtizeden belül az öregkori eltartásunk anyagi terhét.