(A Világgazdaság illusztrációja)
Nyugdíj vagy jövedelemkiegészítés
2021. 02. 18.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!
Ha kérdése van a nyugdíjjogosultságával és annak maximális érvényesítési lehetőségeivel kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA tegye azt föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározat szerint a nyugdíjas közalkalmazottak az illetményüket és a nyugdíjukat egyidejűleg nem vehetik fel. Ez a 2013-ban meghozott és máig hatályban lévő intézkedés a legnagyobb vihart az egészségügyi dolgozók körében aratta.
Nem véletlenül, hiszen az egészségügyben már 2013-ban és azt követően is kritikus volt a munkaerőhiány, miután az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók külföldre áramlása és az egészségügyi pálya vonzerejének csökkenése súlyos orvos- és nővérhiányt okozott.
A kormányzat nagyon gyorsan módosításokra kényszerült ezen a területen, létrehozták a jövedelemkiegészítés rendszerét (JKR), amelyben a nyugdíjas egészségügyi dolgozók részére a munkáltatójuk megigényelheti a szüneteltetett nyugdíjuknak megfelelő összegű jövedelemkiegészítést. Ezt a jövedelemkiegészítést nem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság fizeti – hiszen a nyugdíj folyósítása szünetel –, hanem a munkáltató.
Az érintett nyugdíjas dolgozók így megkapják a nyugdíjuknak pontosan megfelelő összeget, csak más jogcímen és más forrásból. A kényszer ilyen tekervényes (és hatalmas adminisztratív pluszterhelést okozó) módon írta felül a közszférában elrendelt nyugdíjkorlátozást, annak érdekében, hogy ne hagyják abba a munkát azok a nyugdíjas orvosok és ápolók, akik nélkül az egészségügyi ellátórendszer egyszerűen nem lett volna (és ma sem lenne) képes működni.
A jövedelemkiegészítés rendszere a közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozóknál egyfajta árnyéknyugdíjrendszert hozott létre, amely azonban az egészségügyi szolgálati jogviszony létrejöttével mindazon egészségügyi dolgozók tekintetében okafogyottá válik, akiknek legkésőbb 2021. március 31-én megszűnik a közalkalmazotti vagy hasonló, közszolgálati jellegű jogviszonyuk, és helyette 2021. április 1-jétől létrejön az egészségügyi szolgálati jogviszonyuk.
A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja el a vg.hu hírportálon.
Átlagnyugdíj, nyugdíjas szegénység,...
2025. 04. 24.
Mit mutat az átlagnyugdíj? Hogyan rétegződik a nyugdíjas társadalom? Kiket fenyeget az időskori elszegényedés? Hogyan számítják a nyugdíjakat? A korhatár betöltése előtti utolsó néhány év befolyásolja-e érdemben a nyugdíj összegét?
Ukrajna esetleges uniós csatlakozása...
2025. 04. 23.
A világon semmi köze nincs a magyar 13. havi nyugdíjhoz Ukrajna esetleges uniós csatlakozásának. Ha Ukrajna csatlakozna, az EU koordinációs rendeletei lépnének hatályba a nyugdíjak tekintetében, kiiktatva a magyar-szovjet (!) egyezményt.