"Hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez"

"Hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez"

A Magyar Nemzeti Bank friss versenyképességi programjában szerepel az a javaslat, hogy a felnevelt gyermekek számától is függjön a szülő nyugdíjának összege. Ennek kapcsán nyilatkoztam az Echo TV Jó reggelt! című műsorának március 4-i adásában.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha nem akar lemaradni a nyugdíjak jelenét és jövőjét érintő fontos fejleményekről, iratkozzon föl a NyugdíjGuru News ingyenes heti hírlevelére!

 

Már 2012 óta egy komoly ötlet volt az, hogy a jövőben a nyugdíjakban is elismernék a felnevelt gyermekek számát – hívta fel rá a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő az ECHO TV Jó reggelt című műsorának hétfői adásában. Egy olyan ötletről van szó, amit nagyon sok ország nyugdíjrendszerében már megvizsgáltak és a nyugdíjszakértő abszolút jogos igénynek nevezte, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos időszakokat, akár a jelenleginél is hangsúlyosabban figyelembe lehessen venni. Farkas András arról is beszélt, hogy a jelenlegi öregedő társadalom körülményei között a mostani nyugdíjrendszert nem lehet változatlanul fenntartani.

Az adást IDE KATTINTVA tudja megnézni és a tartalmi leiratát elolvasni. Érdemes!

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...