A legnagyobb méltánytalanság a magyar nyugdíjrendszerben

A nyugdíjigénylés időpontjától nagyban függ a nyugdíj összege.

A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalansága, ami meglepően kevés nyugdíjast háborított föl (eddig), abból ered, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.

Akár 30-40 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrier-ív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját. Ennek oka, hogy a nyugdíjszámítás során a korábbi évek keresetét a nyugdíjbavonulás évét megelőző év átlagos kereseti szintjéhez kell emelni (valorizálni), s miután az utóbbi években meglódult a nemzetgazdasági átlagbér növekedése, a valorizációs mértékek is megugrottak.

Ezt az abszolút mértékben igazságtalan bánásmódot úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizáció nem egyetlen ugrással történne meg a nyugdíj megállapítása során, hanem az aktív korunk minden évében, évente valorizálnák az addig szerzett jogosultságainkat.

Ehhez persze olyan egyéni számla lenne szükséges, amely a nyugdíjjogosultságainkat évente nyilvántartaná.

A jelenleg is létező társadalombiztosítási egyéni számla talán továbbfejleszthető lenne ilyen elveknek megfelelően. Vagy helyette végre be kellene vezetni a tényleges jogosultságokat mérő egyéni nyugdíjszámlák rendszerét. Nem kell messze menni a jó példáért, elég kiugrani Ausztriába és megnézni, hogyan csinálják a sógorok (nagyon jól). 

A 2019-ben megállapítandó nyugdíjak számítása során alkalmazandó valorizációs szorzók átlagosan közel 11%-kal magasabbak, mint a 2018-as szorzók voltak. 

Mindezek hatásáról beszéltem a Klubrádió Esti Gyors című műsorában is, amit IDE KATTINTVA hallgathat meg. (A linkre kattintva kinyíló oldalon az aljára görgessen, ott van a hangfájl, amelynek 9.14 - 14.13 időpontjai között hallható a velem folytatott beszélgetés.)