Kizárólag nőknek!

Kizárólag nőknek!

A nők helyzete nyugdíjszempontból sokkal kritikusabb, mint a férfiaké. A legtöbb hölgy azonban nincs tisztában ezzel és ennek következményeivel. Nekik írtam ezt az összefoglalót, hogy megismerjék a jövőbeni sorsukat alapvetően meghatározó tényezőket.

K Küldés K Nyomtatás

 

 

Kedves hölgy Olvasóm, mindenképpen iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, hogy időben értesüljön a nyugellátásokat és az időskorra való felkészülést érintő fejleményekről, s ezek kapcsán az Ön jogairól és cselekvési lehetőségeiről!

 

Miért életbevágó a hölgyek számára, hogy tisztában legyenek a nyugdíjrendszer működésével és jövőjével?

 Mert ők hosszabb ideig élnek, miközben nyugdíjszempontból kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, mint a férfiak!

 

Hogyan működik a nyugdíjrendszer és vajon működhet-e ugyanígy a jövőben?

 

Az öregek eltartása az egész emberi történelem folyamán éppen úgy a család feladata volt, ahogyan a gyermeknevelés. Ezt a feladatot vette át 130 évvel ezelőtt történelmi kényszerek hatására az állam. A korábbi családi kötelezettséget központosították, így jött létre a felosztó-kirovó elvre épített, mai nevén folyó finanszírozású társadalombiztosítás.

Nagyon egyszerű a nyugdíjrendszer működése: az állam kirója a mindenkori dolgozó nemzedékekre a járulékokat, s az ebből befolyó bevételt szétosztja az idősek között, vagyis a mindenkori aktív korú dolgozóknak kell megteremtenie a mindenkori nyugdíjak fedezetét.

Én és kortársaim fizetjük a szüleink, nagyszüleink generációinak nyugdíját, arra számítva, hogy mire én és kortársaim megöregszünk, a mi nyugdíjunk fedezetét majd a gyerekeink, unokáink fogják megteremteni.

A rendszer a nemzedékek közötti hallgatólagos bizalmi szerződésre épül és akkor működik jól, ha sokan fizetnek járulékot és kevés idősnek kell nyugdíjat folyósítani. Ez volt a helyzet a társadalombiztosítás hajnalán.

 

Demográfiai gondok

 

Azóta gyökeresen megváltoztak a körülmények, ami komolyan veszélyteti a nyugdíjrendszer jövőjét. Egy évszázad alatt a népesedési folyamatok megfordultak. Egyre többen élünk egyre hosszabb ideig, miközben egyre kevesebb gyermek születik. Ennek következtében öregszik a társadalom mindenütt Európában - nálunk is.

Magyarországon ezekben az években vonul nyugdíjba a Ratkó-korszakban született nagyon nagy létszámú generáció, majd 2040-től az ő gyermekeik, a "gyes-nemzedék" tömege. Utánuk demográfiai sivatag következik, miután az 1975 környékén született  gyes-nemzedék tagjainak sokkal kevesebb gyermeke született, mint ahányan ők maguk vannak. A termékenységi mutató ma Magyarországon alig 1,41 – vagyis 100 termékeny korú hölgynek csak 141 gyermeke van (miközben csak ahhoz, hogy ne fogyjon a magyar lakosság, legalább 210-nek kellene lennie).

Ha viszont sokkal kevesebb a járulékfizető és sokkal több a hosszú ideig élő nyugdíjas, mint korábban, vagyis a drámaian lecsökkent bevételt többfelé kell szétosztani, akkor a nyugdíjak értéke zuhanni fog.

 

Kivándorlás, külföldi munkavállalás

 

További gondot okoz, hogy az aktív korúak külföldre költözése tömeges méretűvé vált, az európai centrum országaiban több százezer magyar dolgozik. Miért jelent ez gondot? Azért, mert ez a rengeteg honfitásunk nem itthon fizeti a járulékait, hanem külföldön. Fájóan hiányzik a tőlük származó bevétel, hiszen a mai nyugdíjasokat ki kell fizetni, de ehhez a külföldre költöző százezrek nem járulnak hozzá. Az európai nagyhatalmak erős demográfiai szivattyúja így óriási pénzügyi gondot okoz itthon.

 

Itthoni közteher-optimalizálás

 

A nyugdíjak finanszírozását veszélyeztető másik tényező, hogy a gazdasági túlélési kényszerek miatt a több, mint egymillió egyéni vállalkozó és a több, mint félmillió társas vállalkozás majdnem mindegyike a lehető legnagyobb mértékben próbálja optimalizálni a közterheit, amelynek egyik bevett módja a minimálbér utáni nyugdíjjárulék-fizetés.

Még súlyosabb következményekkel jár a szürke- és feketegazdaság változatlanul hatalmas mérete (a becslések szerint a magyar GDP 21-22%-a változatlanul itt képződik, s e körülbelül évi 6 ezer milliárd forintnyi érték után egyetlen fillér adót vagy járulékot sem fizetnek!

Látható, hogy a foglalkoztatás hagyományos formái (élethossziglani munkaviszony) szétmállottak, egyre többen kényszerülnek minimálbéres – vagy azt sem elérő – foglalkoztatási formákba, százezrek tengődnek a megváltozott munkaképességűek ellátásaira vagy egyre gyérebben csordogáló szociális ellátásokra szorulva, emellett a munkaképes fiatalok százezrei hagyják el tartósan az országot, hogy másutt keressék a boldogulásukat – s ezzel másutt fizessék a járulékaikat is. S akkor még nem is beszéltünk a szürke- és fekete gazdaság árnyékáról...

 

Következmény

 

A népesedési, a foglalkoztatási, a migrációs folyamatok együttes ereje pusztító szökőárként csap le az itthon maradó, idősödő lakosságra, s elsöpri minden illúziójukat, amit időskoruk nyugdíjbiztonságával kapcsolatban táplálhattak.

Persze csak akkor, ha egyáltalán hajlandóak mindezen elgondolkodni. (Sokan akkor eszmélnek majd csak föl, amikor már késő lesz.

Egy szökőár elől már nem lehet menekülni, ha a parton ér minket…

 

Kihátrál-e a magyar állam a nyugdíjrendszer fenntartásából?

 

Ki finanszírozza majd a nyugdíjakat az elkövetkező évtizedekben, ha a népesség öregedése, a kivándorlás és a milliónyi minimálbéres miatt elapad a járulékbevétel?

Az aggodalom kiindulópontja a 2012-től hatályos Alaptörvényben keresendő, amely elvetette a korábbi Alkotmány egyértelmű szövegezését, miszerint minden magyar állampolgárnak joga volt a szociális biztonsághoz és öregség esetén a megélhetéséhez szükséges ellátásra volt jogosult.

Az Alaptörvény szerint ezzel szemben az állam csak törekszik arra, hogy a magyaroknak szociális biztonságot nyújtson, és szó sincs arról, hogy ez a megélhetésükhöz szükséges mértékű ellátást jelentene, csak a törvényben meghatározott (vagyis bármikor csökkenthető) támogatáshoz van joguk.

Egy további szabály erősen gondolkodóba ejtheti az állam megbízhatóságában mégoly hívő embereket is.

Ez a gyermekek szülőtartási kötelezettségének alaptörvényi szintű elrendelése.

Az Alaptörvény – a kínai alkotmány mintájára – tartalmaz egy rendelkezést, amellyel a rászoruló idős szülők eltartását a nagykorú gyermekek kötelezettségévé teszi.

Nem lenne ezzel a rendelkezéssel semmi baj, ha a társadalombiztosítás születése előtti évszázadokban élnénk, hiszen az emberiség történelmének túlnyomó részében a család kötelezettsége volt – a gyerekek mellett - az öregek eltartása is. Egészen 1891-ig, a bismarck-i öregségi segélyrendszer bevezetéséig. Akkortól fogva ugyanis az összes európai társadalomban lépésről-lépésre központosították az öregek eltartását, és létrehozták a folyó finanszírozás elvére épülő társadalombiztosítási nyugdíjrendszereket (nálunk 1927-től működik).

Az eltartási munkamegosztás azóta nagyon egyszerű: a család feladata a gyerekek felnevelése, a társadalom feladata az öregek eltartása.

Ezért fizetünk aktív korunkban mindvégig nyugdíjjárulékot – az így képződött bevételt osztjuk el a mindenkori nyugdíjasok között a megszerzett jogosultságuk arányában, természetesen abban a reményben, hogy mire mi is megöregszünk, a verejtékes munkával kiérdemelt nyugdíjunkat a minket követő aktív generációk befizetései fedezik majd.

Az Alaptörvény rendelkezése ezt a 125 éves hallgatólagos társadalmi megállapodást írja felül, és egyetlen mondattal visszarepíti a kötelezett gyermekeket a 19. századba, amikor még nem is derengett a társadalombiztosítás hajnala.

Mi ezzel a gond?

Két súlyos probléma is akad.

(1)

Az egyik az, hogy a központosított járulékfizetési kötelezettség változatlanul fennmarad, így az aktív (nagykorú) gyermek egyrészt fizeti a keresete után a nyugdíjjárulékot – ez a társadalmasított eltartási kötelezettsége - , másrészt eltartja a rászoruló idős szülőt – ez a gyermeki eltartási kötelezettsége - , és így folyamatos eltartási harapófogóba szorul. (Különösen, ha emellett még a saját kiskorú, vagy esetleg már nagykorú, de a mamahotelt választó gyermekeit is el kell tartania.)

Nem is gyönge szorításba, miután az alaptörvényi rendelkezést polgári bíróság előtt peresíthető kötelezettségre fordítja le az új Polgári Törvénykönyv szülőtartási rendelkezéseinek sora.

Az eltartásra kötelezett nagykorú gyermek jövedelmének a felét is elérheti a szülőtartásdíj címén levonható összeg.

A szemérmes szülő felkérheti a járási hivatalt is, hogy indítson pert a gyereke ellen, ha az önszántából nem akarna segíteni… Sőt, 2016. július 1-jétől az idősellátó, otthonápolási és hasonló intézmények közvetlenül is perelhetik a szülőtartásra köteles gyermeket a szülő ellátásával, gondozásával, ápolásával kapcsolatban felmerült és nem fedezett költségeik megtérítése érdekében, ha őket erre jogszabály vagy szerződés egyébként nem kötelezi.

(2)

A másik gond az, hogy a 19. században a várható élettartam 30 évvel rövidebb volt, mint ma. Vagyis akkor egy idős szülőt legfeljebb néhány évig kellett a családban eltartani, mert a mai értelemben vett öregkort a legtöbben meg sem élték. A néhány öreg családtag támogatása ráadásul nem egy-két gyerek között oszlott meg, hanem 8-10 leszármazott között, akik könnyedén cipelhették ezt a rövid ideig tartó és természetbeni ellátásban megtestesülő terhet.

 

Látszik, hogy az állam nem is túl apró lépésekkel valóban elhátrál a nyugdíjrendszer egy pilléren billegő építményétől, s egyfajta B-tervként, állami kötelezéssel a gyerekek nyakába varrja a szülők eltartását.

 

Nem ma fog ránk omlani a TB-építménye, így egyelőre nem is várható tömeges felzúdulás a nagykorú gyerekek részéről. 

De nem telik el húsz év, és a szülőtartási perek átvehetik az elsőséget a gyerektartási perektől.

Addigra ugyanis a jelenlegi nyugdíjak kétharmadára-felére csökkenhet az újonnan nyugdíjba vonulók járandósága (az említett demográfiai, foglalkoztatási, kivándorlási okok sora miatt).

A nyugdíjasok tömegei szegényedhetnek el – köztük azon vállalkozók milliós tábora, akik egész működésük során legfeljebb a minimálbér után fizettek nyugdíjjárulékot, és azok százezrei, akik semmilyen nyugdíjjogosultságot nem szereztek, mert a szürke és fekete gazdaság labirintusában bolyongtak aktív életük során, vagy egyszerűen képtelenek voltak dolgozni, például betegségük, rokkantságuk miatt.

A leendő nyugdíjuk szempontjából a leginkább veszélyes helyzetben a hölgyek vannak, különösen, ha ők is a fent említettek táborába tartoznak.

A hölgyek jellemzően rövidebb szolgálati időt szereznek és alacsonyabb – a nyugdíj szempontjából figyelembe vehető – átlagkeresetet érnek el, miközben hosszabb ideig élnek, mint a férfiak.

Így kisebb nyugdíjból tovább kell megélniük.

Mindezek miatt nyugdíj-előtakarékosságra három “törvény” is kötelez minden magyar nőt:

 

1) az ésszerűség törvénye (hiszen semmiképpen nem lehet elegendő nyugdíjunk a népesedési, foglalkoztatási, kivándorlási okok következtében)

 

2) az erkölcsi törvény (hiszen nem akarhatunk rosszat a saját gyermekeinknek és unokáinknak azzal, hogy a nyugdíj-előtakarékosságunk elhárítása miatt rájuk terheljük az időskori eltartásunk terhét)

 

3) az írott törvény (hiszen az Alaptörvény kimondja a nagykorú gyermek szülőtartási kötelezettségét, a Polgári Törvénykönyv pedig a bíróság előtt is érvényesíthető részletszabályokat tartalmazza, így gyermekeinket, unokáinkat mentesíthetjük e törvényi kötelezettségük alól a saját helyes előtakarékossági döntésünkkel).

 

 

Iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, hogy időben értesüljön a nyugellátásokat és az időskorra való felkészülést érintő fejleményekről, s ezek kapcsán az Ön cselekvési lehetőségeiről!

 

 

 

K Küldés K Nyomtatás
 

Iratkozzon fel hírlevelemre

 

A csillaggal megjelölt adatok megadása kötelező.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...