A védett kor

A védett kor

2017. 06. 17.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

A nyugdíjkorhatár betöltése előtti öt évben a munkavállaló védett korba kerül. Erről szól ez a rövid összefoglalóm.

K Küldés K Nyomtatás

Rengeteg kérdést kapok a nyugdíjazást megelőző  védett korral kapcsolatban, sokan aggódva érdeklődnel, hogy egyáltalán létezik-e még ez a védelem az idősebb munkavállalók részére.

Megnyugtathatom kedves Olvasóimat, hogy létezik a védett kor jogintézménye az új Munka Törvénykönyvében is, azt a munkavállalót védi, akinek a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltéséig kevesebb, mint 5 év van hátra.

A védelmi időszak tehát a korábbi szabályozáshoz hasonlóan továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, amely alatt a munkáltató felmondással a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetőleg egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Így a munkaviszony megszüntetésének megalapozottságát és indokait a munkáltatónak kell bizonyítania.

Megszüntethető továbbá a munkaviszony a munkavállaló képességével összefüggő vagy a munkáltató működésével összefüggő okból is. Ennek feltétele, hogy a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen - ennek hiányában azon a munkahelyen, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi - nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. A képesség magában foglalja az eredményes tevékenység személyes feltételeit, azaz a munkavállalónak mindazon feltételekkel rendelkeznie kell, amelyek szükségesek munkaköri feladatainak teljesítéséhez.

Az új Munka Törvénykönyve szabályozza a többlet végkielégítés mértékét is abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül. A többlet végkielégítés mértéke a munkáltatónál eltöltött időtartamhoz igazodik.

Iratkozzon föl az INGYENES heti hírlevelemre, ha ilyen és hasonló kérdésekben naprakész tájékoztatást szeretne kapni!

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...