Emberi jogi karambol: fellebbezett az állam

A nyugdíjtörvény 2013. július 1-jétől élesített módosítása szerint a nyugdíjas közszolgák egyidejűleg nem kaphatják meg a nyugdíjukat és az illetményüket is. Ha fenntartják a közszférás jogviszonyukat, akkor a nyugdíjuk folyósítását felfüggesztik.  A rendelkezés a magánszektorban dolgozó nyugdíjasokra nem vonatkozik, és egyes közszolgálati kategóriákban dolgozó nyugdíjasok is mentesülnek. E rendelkezés miatt egy érintett közalkalmazott az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely elsőfokon neki adott igazat a magyar állammal szemben.

A nyugdíjak felfüggesztése a közszolgák esetében a törvényhozó szerint azért volt indokolt, mert a költségvetés terhére nem lehet kétszeresen juttatásban részesülni. Ez ugyanis növeli az államadósságot, így hozzájárult a 2013-ban még zajló uniós túlzottdeficit-eljárás fennmaradásához. A kormány egy 2012-es határozatával már elrendelte a nyugdíjkorhatárukat betöltött közszolgák ilyen jogviszonyban történő visszafoglalkoztatásának tilalmát, és a nyugdíjtörvény módosítása e határozattal összhangban történt. 

Az érintett személyek száma - valamivel több, mint négyezer fő - azonban eltörpül a nyugdíjasok 2 millió feletti létszámához képest, így a nyugdíjuk felfüggesztésével  elért megtakarítás érzékelhető módon nyilván nem járul hozzá az államadósság csökkentéséhez. A kormányzat szerint a megtakarítás mértéke ugyan tízmilliárd forintos nagyságrendű, de ez az összeg a nyugdíjkassza alig 3 ezrelékét teszi ki. A nyugdíjak felfüggesztéséről szóló rendelkezés azonban az EJEB szerint nem emiatt, hanem azért támadható, mert

(1) nem terjed ki minden közszolgálati tisztviselőre (a miniszterekre, polgármesterekre például nem vonatkozik), másrészt

(2) a versenyszférában dolgozókat egyáltalán nem érinti, vagyis a szabály indokolatlanul diszkriminatív.

Az EJEB azt is megállapította, hogy nyugdíj az aktív korszakukat befejező idős személyek ellátásának biztosítására szolgál. Aki viszont a nyugdíja mellett dolgozik, az a munkájáért bérben vagy hasonló díjazásban részesül, így elvileg egyetlen dolgozó nyugdíjasnak sem kellene kifizetni a nyugdíját mindaddig, amíg a munkavégzésre irányuló bármilyen aktív jogviszonya fennáll. E tekintetben a közszférában és a magánszférában dolgozó nyugdíjas analóg helyzetben van, és a részükre fizetendő nyugdíj mindkét kategória esetében fölösleges állami kiadásnak minősül.

Az EJEB ítélete több súlyos kérdést is fölvet, amelyek a munkához való jog és a nyugdíj háborítatlan élvezetéhez való jog közötti ütközésből erednek.

Mindenekelőtt azt, hogy érdemes-e az érintett négyezer közszolgának a strasbourgi bírósághoz fordulnia? 

A magyar államot marasztaló ítélet 2016. március 15-én nem emelkedhetett jogerőre, mert az állam előterjesztette a kérelmét az ügynek az EJEB Nagykamarája elé történő utalására. Ezt az EJEB elfogadta és a Nagykamara előreláthatólag idén szeptemberben tárgyalja az ügyet. 

Ha a bíróság e fellebbviteli fóruma sem fogadná el a kormányzat érvelését, akkor a magyar törvényhozásnak gyakorlatilag négy választási lehetősége lesz.

(1)

Az első, hogy nem tesz semmit, érvényben hagyja a jelenlegi szabályozást. Csak ebben az esetben érdemes a 4258 érintettnek azonnal benyújtania a panaszát a strasbourg-i bírósághoz. Így az állam - vagyis mi, a szegény adófizető nép - bukhat tízmilliárdot (érdekes, az állami beadvány szerint "csak" négymilliárdot), de nem kell hozzányúlni a nyugdíjas miniszterek és polgármesterek járandóságához. Persze az érintettek közül csak az nyújthat be panaszt, aki az elévülési időn belül (tavaly 6 hónap, idén január 1-jétől már csak 4 hónap) teszi meg ezt. Ha valaki elkésett volna a panasz benyújtásával, annak érdemes kérnie a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól a korábban visszatartott nyugdíja visszamenőleges kifizetését. Erre biztosan elutasító választ kap, így az elévülési idő ettől kezdve - elvileg - újraindul. 

(2)

A másik lehetőség, hogy a kormányzat a közszféra minden szereplőjére kiterjeszti ezt a korlátozást, ami ugyan fájhat az érintett minisztereknek és polgármestereknek, de spórolhat a nyugdíjkasszának tízmilliárdot, mert ez az érvelése kidönti a diszkrimináció vétkének fő oszlopát, hiszen nem lesz többé kivételezett főszolga a nyugdíjrendszerben. Persze a másik anomália még így is a rendszerben maradna, hiszen a versenyszférában dolgozó nyugdíjasokat továbbra sem fenyegetné a nyugdíjuk felfüggesztése.

(3)

A harmadik lehetőség, hogy a kormányzat a bíróság ítéletét lobogtatva a versenyszférában dolgozó nyugdíjasokra is kiterjeszti a korlátozást, vagyis elrendeli, hogy aki bármilyen jogcímen nyugdíjasként dolgozik, az nem kaphat nyugdíjat mindaddig, amíg bért, illetményt, díjazást kap a munkája alapján. Ez utóbbi döntéssel még a népszerűségét is növelheti, ha az így felszabadult nyugdíjakat kiosztja a létszámában a dolgozó nyugdíjasoknál nagyságrendekkel több nem dolgozó nyugdíjas között. Persze ezt a döntését már tízezrek támadhatnák meg az EJEB előtt arra hivatkozva, hogy (járulékfizetéssel) szerzett nyugdíjjogosultságot - azaz tulajdonhoz való jogot - sértene a magyar állam. 

(4)

Az utolsó lehetőség, amely messze a legtöbb társadalmi haszonnal járhat, ha a nyugdíjasok háborítatlanul élvezhetnék a nyugdíjukat akkor is, ha mellette bármilyen jogviszonyban, akár a köz-, akár a versenyszférában tovább dolgoznak.

Magyarország már nem áll túlzottdeficit-eljárás alatt, az államadóssága minden jel szerint fenntartható pályára állt, így az ezzel kapcsolatos – a nyugdíjak felfüggesztését indokolni kívánó - korábbi érvek érvényüket vesztették.

Másrészt viszont egyre fájdalmasabb munkaerőhiány alakul ki számos létfontosságú szakmában a magyar dolgozók tömeges külföldre áramlása miatt. Elegendő csak az egészségügy véresen komoly helyzetére utalni, hogy belássuk: nincs értelme az itthon maradó és dolgozni akaró nyugdíjas szakemberek további büntetésének.

Mire hivatkozott a magyar kormány az elsőfokú döntést megtámadó fellépése során? Két érvet hangsúlyozott:

(1) Hivatkozott az EJEB egy 2011-es döntésére, amelyben elutasították egy román közszolga hasonló panaszát.  A román esetben azonban arról volt szó, hogy a nyugdíj csak bizonyos jövedelemhatár felett nem jár, és ez a korlátozás ott a közszférában megkülönböztetés nélkül mindenkire érvényes volt (miniszterekre, parlamenti képviselőkre is), így tehát nem minősült diszkriminatív jellegűnek.

(2) A kormány másik érve szerint az esetleges elmarasztaló ítélet négymilliárd forintba kerülhetne a költségvetésnek (érdekes, hogy a korábbi érvelésben szereplő legalább tízmilliárd forint négymilliárdra "olvadt").  Ez azonban a magyar gazdaság és költségvetés jelenlegi kedvező helyzetében, a magyar államadósság Fitch Ratings általi friss felminősítését követően bizonyosan nem hatja meg a bíróság Nagykamaráját. (A 2011-es román ügyben e tekintetben azért nem marasztalták el a román államot, mert az jelezte, hogy a gazdasági válság által indokolt kivételes és elkerülhetetlen intézkedésről volt szó. Magyarország egyszerűen nem hivatkozhat sikerrel erre a kedvező nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzete miatt.)

Az EJEB előtt ebben az ügyben ismertté vált két ügyvédnél a híradások szerint eddig közel 150 fő jelentkezett. Az ügyvédek szerint a szabályozás egyértelműen diszkriminatív, hiszen azonos csoportba tartozó – nyugellátásra jogosult – emberek között tesz indokolatlan megkülönböztetést. Ugyanakkor szerintük a tulajdonhoz fűződő jog sérelme is egyértelműen megállapítható. Ezért az ügyvédek úgy gondolják, a kormány veszíteni fog. Meglátjuk. Ahogyan azt is, mit lép az év vége előtt a törvényhozás.

A bírósági ügyről írt öszefoglalómat itt olvashatja el:

http://www.nyugdijguru.hu/nyugdij/magyar-nyugdijrendszer/meger-e-tizmilliard-forintot-nehany-miniszter-es-polgarmester-nyugdija