Nyugdíjas közszolgák, figyelem!

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015. december 15-i ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának felfüggesztésére vonatkozó törvényi rendelkezés miatt.

Az ügy előzménye, hogy az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel egyidejűleg közalkalmazottként dolgozó Fábián Gyulának 2013. július 2-ától felfüggesztették a nyugdíja folyósítását.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 2013. július 1-jétől élesített módosítása szerint ugyanis a nyugdíjas közszolgák egyidejűleg nem kaphatják meg a nyugdíjukat és az illetményüket is.

Ha fenntartják a közszférás jogviszonyukat, akkor a nyugdíjuk folyósítását felfüggesztik.  A rendelkezés a magánszektorban dolgozó nyugdíjasokra nem vonatkozik, és egyes közszolgálati kategóriákban dolgozó nyugdíjasok is mentesülnek.

A panaszos szerint a nyugdíja felfüggesztése indokolatlanul és diszkriminatív módon megsértette a javai háborítatlan élvezetéhez való jogát, egyúttal az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezménynek a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkét, amely szerint az egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden – köztük a születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő - megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.

A magyar állam védekezésében arra hivatkozott, hogy a nyugdíjak felfüggesztése a közszolgák esetében azért volt indokolt, mert a költségvetés terhére nem lehet kétszeresen juttatásban részesülni. Ez ugyanis növeli az államadósságot (és nem mellesleg nem segíti a magyar államot, hogy szabaduljon az Unió vele szemben indított akkori túlzottdeficit-eljárása alól, amely kényelmetlenül kötötte a kormány kezét). A kormány egy 2012-es határozatával már elrendelte a nyugdíjkorhatárukat betöltött közszolgák ilyen jogviszonyban történő visszafoglalkoztatásának tilalmát. Az állami védekezés szerint a nyugdíjtörvény módosítása a közjót szolgáló e határozattal összhangban történt.

A panaszos szerint ez nem elégséges indok, hiszen az érintett személyek száma – 4259 fő – eltörpül a nyugdíjasok 2 millió feletti létszámához képest, így a nyugdíjuk felfüggesztésével elért megtakarítás érzékelhető módon nem járul hozzá az államadósság csökkentéséhez (a megtakarítás mértékét az állam 10 milliárd Ft-ban jelölte meg 2014 első félévének végéig).

A nyugdíjak felfüggesztéséről szóló rendelkezés emellett a diszkrimináció tilalmába ütközött, mivel egyrészt nem minden közszolgálati tisztviselőre terjedt ki (a miniszterekre, polgármesterekre például nem vonatkozott, vajon miért nem?), másrészt a versenyszférában dolgozókat egyáltalán nem érintette.

A Bíróság szerint a nyugdíjhoz való jog olyan szerzett pénzügyi jog, amelynek elvétele megalapozza az európai emberi jogi egyezmény 14. cikk alkalmazását.

Az e cikkben szereplő “egyéb helyzet alapján” történő megkülönböztetés tilalma sérült azáltal, hogy az állam megtagadta a nyugdíj kifizetését a közszolgálati státuszra hivatkozással.

A Bíróság elfogadta, hogy az államadósság csökkentésének célja legitim törekvés az állam részéről.

Viszont megállapította, hogy az állam semmilyen érveléssel nem támaszotta alá, miért nem vonta e rendelkezés hatálya alá az összes közszférában dolgozó alkalmazotti kategóriát, vagyis miért mentesítette például a minisztereket és a polgármestereket.

A Bíróság szerint az sem védhető álláspont, hogy a magánszektorban dolgozó nyugdíjas azért kaphatja meg korlátozás nélkül a nyugdíját, mert ő csak egyszeresen terheli a központi költségvetést.

Az állam érvelése ugyanis jórészt azon alapult, hogy nyugdíjat csak az aktív korszakukat befejező személyek részére kell fizetni, akik már nem részesülnek a munkavégzésük alapján munkabérben.

Aki viszont a nyugdíja mellett a versenyszférában dolgozik, az részesül a munkájáért bérben vagy hasonló díjazásban, így az állam érvelése alapján nekik sem kellene kifizetni a nyugdíjukat mindaddig, amíg a munkavégzésre irányuló jogviszonyuk fennáll.

E tekintetben a közszférában és a magánszférában dolgozó nyugdíjas analóg helyzetben van, és a részükre fizetendő nyugdíj mindkét kategória esetében fölösleges állami kiadásnak minősül.

Mindezek alapján a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az állam érvelése nem meggyőző és az egyes nyugdíj melletti alkalmazotti kategóriák – egyrészt a köz-, illetve a versenyszférában foglalkoztatottak, másrészt az egyes közszolgálati kategóriák – eltérő kezelését nem alapozza meg semmilyen objektív és ésszerű érv.

A Bíróság megállapította, hogy az állam megsértette az Egyezmény 14. cikkét, emiatt a panaszosnak megítélt nettó 15 ezer euró vagyoni és nem vagyoni kártérítést, továbbá 3 ezer euró perköltséget.

Az ítélet 2016. március 15-én vált volna jogerőssé, de a magyar állam nyilván határidőben kérte az esetnek a Bíróság 17 tagú Nagykamarája elé történő utalását. (A jogerőre emelkedést követően 3 hónapon belül kell az államnak fizetnie a megítélt kártérítést – már ha másodfokon, azaz 2017. szeptember 5-én is bukja az ügyet).

A fentiek alapján érdemes-e az érintett több, mint négyezer közszolgának a strasbourgi bírósághoz fordulnia?

A válasz előtt érdemes áttekintenünk, hogy a kormány egy 2012-es határozatával már elrendelte a nyugdíjkorhatárukat betöltött közszolgák ilyen jogviszonyban történő visszafoglalkoztatásának tilalmát, és a nyugdíjtörvény módosítása e határozattal összhangban történt.

Az érintett személyek száma - valamivel több, mint négyezer fő - azonban eltörpül a nyugdíjasok 2 millió feletti létszámához képest, így a nyugdíjuk felfüggesztésével  elért megtakarítás érzékelhető módon nyilván nem járul hozzá az államadósság csökkentéséhez. 

A kormányzat szerint a megtakarítás mértéke ugyan tízmilliárd forintos nagyságrendű, de ez az összeg a nyugdíjkassza alig 3 ezrelékét teszi ki.

A nyugdíjak felfüggesztéséről szóló rendelkezés azonban az EJEB szerint nem emiatt, hanem azért támadható, mert nem terjed ki minden közszolgálati tisztviselőre (a miniszterekre, polgármesterekre például nem vonatkozik), másrészt a versenyszférában dolgozókat egyáltalán nem érinti, vagyis a szabály indokolatlanul diszkriminatív.

Az EJEB azt is megállapította, hogy nyugdíj az aktív korszakukat befejező idős személyek ellátásának biztosítására szolgál.

Aki viszont a nyugdíja mellett dolgozik, az a munkájáért bérben vagy hasonló díjazásban részesül, így elvileg egyetlen dolgozó nyugdíjasnak sem kellene kifizetni a nyugdíját mindaddig, amíg a munkavégzésre irányuló bármilyen aktív jogviszonya fennáll.

E tekintetben a közszférában és a magánszférában dolgozó nyugdíjas analóg helyzetben van, és a részükre fizetendő nyugdíj mindkét kategória esetében fölösleges állami kiadásnak minősül.

Az EJEB ítélete több súlyos kérdést is fölvet, amelyek a munkához való jog és a nyugdíj háborítatlan élvezetéhez való jog közötti ütközésből erednek

Ha a bíróság fellebbviteli fóruma sem fogadná el a kormányzat érvelését (ami most szeptember 5-én kiderül), akkor a magyar törvényhozásnak gyakorlatilag négy választási lehetősége lesz.

(1)

Az első, hogy nem tesz semmit, érvényben hagyja a jelenlegi szabályozást. Csak ebben az esetben érdemes a 4258 érintettnek azonnal benyújtania a panaszát a strasbourg-i bírósághoz. Így az állam - vagyis mi, a szegény adófizető nép - bukhat tízmilliárdos nagyságrendben kártérítési összeget (évek múlva, mert az EJEB malmai lassan őrölnek), de nem kell hozzányúlni a nyugdíjas miniszterek és polgármesterek járandóságához.

(2)

A másik lehetőség, hogy a kormányzat a közszféra minden szereplőjére kiterjeszti ezt a korlátozást, ami ugyan fájhat az érintett minisztereknek és polgármestereknek, de spórolhat a nyugdíjkasszának tíz- (vagy több tíz-) milliárdot, mert ez az érvelése kidönti a diszkrimináció vétkének fő oszlopát, hiszen nem lesz többé kivételezett főszolga a nyugdíjrendszerben. Persze a másik anomália még így is a rendszerben maradna, hiszen a versenyszférában dolgozó nyugdíjasokat továbbra sem fenyegetné a nyugdíjuk felfüggesztése.

(3)

A harmadik lehetőség, hogy a kormányzat a bíróság ítéletét lobogtatva a versenyszférában dolgozó nyugdíjasokra is kiterjeszti a korlátozást, vagyis elrendeli, hogy aki bármilyen jogcímen nyugdíjasként dolgozik, az nem kaphat nyugdíjat mindaddig, amíg bért, illetményt, díjazást kap a munkája alapján. Ez utóbbi döntéssel még a népszerűségét is növelheti, ha az így felszabadult nyugdíjakat kiosztja a létszámában a dolgozó nyugdíjasoknál nagyságrendekkel több nem dolgozó nyugdíjas között. Ez nagyon valószínűtlennek tűnik, mivel egyrészt választási év következik, amikor nem érdemes borzolni a nyugdíjasok kedélyét, másrészt éppen most lépett hatályba a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvény, amely némi kormányzati jóindulattal kihúzhatja az összes előző korlátozás méregfogát.

(4)

Az utolsó lehetőség, amely messze a legtöbb társadalmi haszonnal járhat, ha a nyugdíjasok háborítatlanul élvezhetnék a nyugdíjukat akkor is, ha mellette bármilyen jogviszonyban, akár a köz-, akár a versenyszférában tovább dolgoznak. Vagyis megszüntetné a törvényhozás az összes nyugdíj melletti munkavégzésre vonatkozó korlátozást. Én ezt preferálnám…

Magyarország már nem áll túlzottdeficit-eljárás alatt, az államadóssága minden jel szerint fenntartható pályára állt, így az ezzel kapcsolatos – a nyugdíjak felfüggesztését indokolni kívánó - korábbi érvek érvényüket vesztették.

Másrészt viszont egyre fájdalmasabb munkaerőhiány alakul ki számos létfontosságú szakmában a magyar dolgozók tömeges külföldre áramlása miatt. Elegendő csak az egészségügy véresen komoly helyzetére utalni, hogy belássuk: nincs értelme az itthon maradó és dolgozni akaró nyugdíjas szakemberek további büntetésének.

Minden nyugdíjas szabadon és korlátozások nélkül vállalhasson munkát, amíg csak bír.

Mire hivatkozott a magyar kormány az elsőfokú döntést megtámadó fellépése során?

Két érvet hangsúlyozott:

(1) Hivatkozott az EJEB egy 2011-es döntésére, amelyben elutasították egy román közszolga hasonló panaszát.  A román esetben azonban arról volt szó, hogy a nyugdíj csak bizonyos jövedelemhatár felett nem jár, és ez a korlátozás ott a közszférában megkülönböztetés nélkül mindenkire érvényes volt (miniszterekre, parlamenti képviselőkre is), így tehát nem minősült diszkriminatív jellegűnek.

(2) A kormány másik érve szerint az esetleges elmarasztaló ítélet négymilliárd forintba kerülhetne a költségvetésnek (érdekes, hogy a korábbi érvelésben szereplő legalább tízmilliárd forint négymilliárdra "olvadt").  Ez azonban a magyar gazdaság és költségvetés jelenlegi kedvező helyzetében, a magyar államadósság tavalyi felminősítését követően bizonyosan nem hatja meg a bíróság Nagykamaráját.

A 2011-es román ügyben e tekintetben azért nem marasztalták el a román államot, mert az jelezte, hogy a gazdasági válság által indokolt kivételes és elkerülhetetlen intézkedésről volt szó.

Magyarország egyszerűen nem hivatkozhat sikerrel erre a kedvező nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzete miatt.

Az EJEB előtt ebben az ügyben ismertté vált két ügyvédnél a híradások szerint eddig közel 150 fő jelentkezett. 

Az ügyvédek szerint a szabályozás egyértelműen diszkriminatív, hiszen azonos csoportba tartozó – nyugellátásra jogosult – emberek között tesz indokolatlan megkülönböztetést. Ugyanakkor szerintük a tulajdonhoz fűződő jog sérelme is egyértelműen megállapítható. Ezért az ügyvédek úgy gondolják, a kormány veszíteni fog. Szerintem is.

Várjuk meg szeptember 5-ét…