Személyes kérdése van a nyugdíjával, annak feltételeivel, összegével, lehetséges növelésével, igénylésével kapcsolatban? IDE KATTINTVA fölteheti a kérdését, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

Részletek az elemzésemből:

Az egész világot behálózó globális termelési és szolgáltatási értékláncok eredményeként a gazdaságban minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. A világgazdaság működése a tőke, az áruk, a szolgáltatások, az információ és az emberek szabad mozgásától függ. Ha ebből a komplex szövedékből bármely szál tartósan fölfeslik, az rendkívül súlyosan érintheti, recesszióba taszíthatja az egész rendszert. A koronavírus-pandémiának a világ gazdaságára gyakorolt betegítő hatása ezért rendkívül veszélyes - nem is beszélve a gazdasági el- és bezárkózás melletti atavisztikus erőket fölpumpáló politikai mellékhatásáról. Csak tetézi a kockázatokat, hogy a válságkezelés jellemzően további eladósodáshoz vezető vészhelyzeti eszközei hosszabb távon újabb, mélyebb válsághoz vezethetnek.

Magyarországon a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzetben a gazdasági válságkezelési csomag részeként például a 13. havi nyugdíj 2021-től négy éven át fokozatos visszaépül, amely így már 2024-től egy havi plusz összeggel, vagyis átlagosan 320 milliárd forinttal növeli majd minden évben a nyugdíjkiadásokat. (Csak összevetésként: a nők kedvezményes nyugdíja évente pontosan ennyibe kerül.)

A nyugdíjas társadalom ezek szerint a koronavírus járvány következtében a nyertesek közé kerül? Ma lehet, hogy igen, holnap viszont bizonyos, hogy nem. Ugyanis drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, akárcsak a világ majdnem mindegyik fejlett társadalma.

Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már minden negyedik magyar, és 2050 után minden harmadik magyar 65 évesnél öregebb lesz.

A folyó finanszírozású magyar nyugdíjrenszer jövőjét a gazdaság fejlődése tükrében alapvetően négy kényszerítő tényező - a demográfiai, a foglalkoztatási, a kivándorlási és a versenyképességi helyzet - határozza meg.

A koronavírus-pandémia mindegyiket megzavarja, bár remélhetőleg csak ideiglenes jelleggel. A veszélyhelyzet elleni védekezés eszközei azonban sokkal hosszabb távú hatást gyakorolhatnak a jövőre, mint maga a járvány.

A többségnek persze nem az a gondja, hogy meg kell barátkoznia a több milliós nyugdíj csábító gondolatával, hanem az, hogy el kell fogadnia a néhány tízezer forintos nyugdíjak rémképét - elegendő a minimálbérre vagy annál kisebb jövedelemre bejelentett százezrekre vagy a főállású katások 350 ezer főt közelítő táborára gondolnunk.

Ha gátlástalan cinizmussal tekintünk a jövőbe, akkor e milliós tömeg minimális nyugdíjvárománya ismeretében akár meg is nyugodhatnánk a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága tekintetében.

Persze a gazdasági fenntarthatóság nem garantálja a politikai fenntarthatóságot, hiszen a rendszert szétfeszítené a közel kétmilliónyi dühös kisnyugdíjas és a néhány tízezer nagynyugdíjas elkerülhetetlen szembenállása.

A nyugdíjasokat persze nem a makrogazdasági összefüggések és az állami költségvetés gondjai érdeklik, hanem a saját megélhetésük, és ennek kapcsán egyre többen adnak hangot a nyugdíjemelés inflációs módszerével kapcsolatos aggályaiknak.

A boltban vagy a piacon ugyanis nem a költségvetési törvényben előrejelzett pénzromlás mértékét érzékelik - amitől a rendszeres nyugdíjemelés januári mértéke függ, ami idén 2,8% volt (jövő januárban 3% lesz), hanem a hús- és zöldségárakban bekövetkezett árrobbanást. 

Ezt csak nagyon korlátozott módon képes kompenzálni a 2020. novemberi 1,2% mértékű visszamenőleges nyugdíjemelés.

Nem is beszélve arról, hogy a nyugdíjemelés egységes, százalékos mértéke tovább növeli a különbséget a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok között, hiszen a 100 ezer forintos nyugdíj után ugyanúgy 3% lesz a jövő januári emelés, mint az 1 millió forintos nyugdíj után: az egyik nyugdíjas így 3 ezer forintot, a másik 30 ezer forintot kap havi emelés címén, vagyis a jövedelem az egyik esetben éves szinten 36 ezer forinttal, a másik esetben 360 ezer forinttal emelkedik.

A nagy feladvány valójában az, hogy a nyugdíjkassza csökkenő bevételei és növekvő kiadásai mellett hogyan tartható fent a rendszer komolyabb változtatások nélkül?

Ennek során ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak az itthoni járulékfizetésre képes korosztályok létszáma csökken, de a robotizáció, digitalizáció, automatizáció, mesterséges intelligencia robbanásszerűen terjedő lökéshullámai egy sor hagyományos területről kiszorítják az emberi munkaerőt, így kevesebb olyan dolgozót találhatunk a jövőben, akinek a keresetét járulékokkal lehet terhelni a nyugdíjrendszer - és persze az egészségbiztosítási rendszer - fenntartása érdekében.

Az élőmunkát terhelő járulékokra épített százéves felosztó-kirovó rendszer átfogó reformja nélkül elképzelhetetlen a hosszabb távú nyugdíjfinanszírozás.

Érdemi megoldás lehet az eddig teljességgel hiányzó munkáltatói pillér bevezetése a magyar nyugdíjrendszerbe. A legjobb nemzetközi példák szerint az adott országban minden munkavállalót automatikusan beléptetnek a foglalkoztatói nyugdíjpillér égisze alatt működő nyugdíjalapba - biztosítva az önkéntes kilépés lehetőségét -, amelyet munkáltatói befizetésekkel és állami támogatásokkal tesznek vonzóvá mind a munkavállalók, mind a foglalkoztatók számára. Érdemes e tekintetben is tanulmányozni a brit, a svéd vagy a német példákat.

A közeli és távolabbi jövő legfontosabb társadalmi kérdései közé tartozik, hogy miként viszonyulunk idősebb honfitársainkhoz.

Az egyetlen morálisan helyes hozzáállás az lehet, ha az öregeket növekvő társadalmi erőforrásnak tekintjük. Az idősebb korosztály a társadalom legfontosabb stabilizáló ereje, a családi összetartozás és az érzelmi intelligencia legfőbb forrása lehet. Nem is említve azt a hatalmas munkaerőpiaci tartalékot, amit a nyugdíjasok ma is dolgozó tíz százaléka jelent a magyar gazdaság számára.

A legcélszerűbb hozzáállás a nyugdíjas jövőhöz valójában az lehet, ha mindannyian saját magunkra is a nyugdíjas jövő résztvevőiként és alakítóiként tekintünk, így könnyebben fölismerhetjük, hogy a leendő nyugdíjas élet feltételeinek biztosítása nem csak az állam feladata (amelyet persze adó- és járulékfizető állampolgárokként mi biztosítunk), hanem az állam, a munkáltató, a család és az egyén közös felelőssége.

A nyugdíjrendszer legfontosabb problémáit sorra vevő és azokra megoldási lehetőségeket is fölvázoló elemzésem teljes szövegét a portfolio.hu portálon IDE KATTINTVA olvashatja el.