Milyen jövőbe röpít a nyugdíjrendszer időgépe?

Milyen jövőbe röpít a nyugdíjrendszer időgépe?

2016. 04. 20.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Az állami nyugdíjrendszertől várható nyugdíjunkat súlyosan fenyegetik a hatalmas erejű népesedési, kivándorlási, foglalkoztatási folyamatok. Hogyan akadályozzuk meg, hogy vészesen elszegényedjünk öregkorunkban vagy agyonterheljük gyermekeinket?

K Küldés K Nyomtatás

 

 

 

Milyen jövőbe röpít a nyugdíjrendszer időgépe?

 

A folyó finanszírozású magyar nyugdíjrenszer jövőjét alapvetően három tényező határozza meg:

 

a) demográfia:

a társadalom előregedése megállíthatatlanul folyik. 2030-ra 2,1 millió ember tölti be a 65 éves életkorát, miközben a mnkaerőpiacra ugyanezen időszakban csak 1,6 fiatal áramlik be, így a járulékfizetők száma csak a népesedési folyamatok alakulása miatt legalább félmillió emberrel csökken. 2030 után a folyamat tovább mélyül, mivel az utolsó nagylétszámú korosztály az 1975 körül született ún. “gyes-korosztály, akik 2040 körül töltik be a korhatárukat (hacsak addig nem emelkedik tovább a korhatár, akár 70-72 évre), viszont utánuk már csak demográfiai “sivatag” következik, annyival kevesebb a fiatalabb korosztályok létszáma.

 

b) kivándorlás:

a hiányzó járulékfizetők számát legalább további félmillió fővel (egyes előrebecslések szerint akár 800 ezer fővel) csökkenti a tartósan külföldön dolgozó vagy kivándorolt magyarok száma, akik nem itthon fizetnek nyugdíjjárulékot. Ez persze évtizedek múlva - amikor a tartósan külföldön dolgozó vagy ott letelepedett magyarok is betöltik a nyugdíjkorhatárukat - enyhítheti a magyar nyugdíjrendszerre nehezedő nyomást, viszont addig egyre fájóbban hiányzik az általuk (és munkáltatóik) által fizetett közteher a nyugdíjkasszából.

 

c) foglalkoztatás:

a magyar foglalkoztatási helyzet sajátosságai további léket ütnek a nyugdíjrendszer bevételein, miután Magyarországon kiugróan magas a minimálbér utáni járulékfizetők száma, illetve további bevételkiesést okoz a közfoglalkoztatottak 200 ezer fölötti létszáma, akik még csak nem is a minimálbér, hanem a jóval alacsonyabb közfoglalkoztatási bér után fizetik a járulékaikat. E körben további súlyosbító tényező, hogy az aktív korosztályok körében a foglalkoztatottság százalékos aránya sokkal alacsonyabb, mint az EU átlag, vagyis eleve kevesebb a járulékfizető, mint amennyien a létszám alapján lehetnének (idősebb korosztályok, nők, mélyszegénységben munkalehetőség nélkül élők, stb.).

 

Ebből következően minél később tölti be valaki a nyugdíjkorhatárát, annál nagyobb gondokkal szembesülhet.

 

Az elméleti helyettesítési ráta (a nyugdíj induló összegének és az utolsó - járulékalapot képező - munkabér nettó összegének az aránya) idén 80%, de ez az érték 2030-ra 50%-ra, később akár 30%-ra csökkenhet a fenti fejlemények következményeként.

Ezért minél fiatalabb egy munkavállaló, annál inkább készülnie kell nyugdíj-előtakarékossági megoldásokkal is az idős éveire.

20-30 éves korban - miután a nyugdíjkorhatárig hátralévő futamidő két-három évtizednél is hosszabb lehet - kisebb összegekkel is elindíthatja a megtakarítási programját, de minél idősebb valaki, annál nagyobb havi megtakarításra lesz szüksége. A 20% adójóváírással támogatott maximális éves megtakarítási összeg 650 ezer Ft lehet a nyugdíjbiztosítások esetében.

Emellett természetesen egyéni életstratégia lehet a korhatár betöltése után, a nyugdíj mellett végzett munka is, de ez számtalan tényező függvénye (van-e munkalehetőség vagy vállalkozási lehetőség idősebb korban, milyen az egészségi állapot, stb.).

Lehetséges, hogy valaki arra számít, olyan hivatása van, amit majd idősebb korában is gond nélkül űzhet. Nem tudjuk azonban ma, hogy milyen foglalkozás űzhető évtizedek múlva is, olyan gyors a technológiai változás üteme. Ráadásul ez nagyon nagymértékben függ az illető jövőbeni egészségi állapotától is. Ezért erre építeni a nyugdíjas évek biztonságát hatalmas lutri.

Az is elképzelhető, hogy valaki több gyermeket vállalna annak érdekében, hogy legyen kikre támaszkodnia idős korában. Statisztikai átlagban egy-két gyermeknél többet azonban nem vállalnak az emberek. A magyar termékenységi ráta (vagyis a termékeny korban lévő hölgyekre vetített gyermekek száma) csak 1,41 - a lakosság létszámának megőrzéséhez 2,1-es mutató lenne szükséges. (Jelenleg 100 termékeny korban lévő hölgynek csak 141 gyermeke van Magarországon, pedig legalább 210 gyermekre lenne szükség.)

Vagyis a történelem korábbi szakaszaiban bevált nyugdíjstratégia – a sok gyermekem majd eltart idős koromban – szintén nem járható út.

Ennek kapcsán nagyon hangsúlyosan kell megjegyeznem, hogy a gyermekek – a családonként egy-két gyermek! – nincsenek tisztában azzal, milyen súlyos eltartási kötelezettségek terhelhetik őket később.

Magyarország Alaptörvénye ugyanis beemelte a kötelező rendelkezései közé, hogy a nagykorú gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni – s ezt az alaptörvényi szabályt a Polgári Törvénykönyv szülőtartási rendelkezései lefordítják a bíróság előtt is érvényesíthető szülői jogokra. A gyermek(ek) a jövőben akár a jövedelmük felét is szülőtartásdíj fizetésére fordíthatják!

 

Hogyan lehet mindezt enyhíteni vagy megelőzni?

A legegyszerűbb megoldás, ha követjük azt a nemzetközi hüvelykujj-szabályt, mely szerint az elkölthető (családi) bevételünk 10%-át rendszeresen félre kell tennünk – így esélyünk van rá, hogy nagyon komoly privátnyugdíj-tőkét halmozzunk föl idősebb éveinkre.

Azt is tudnunk kell, hogy a magyar társadalom nem homogén, kb. egyharmada ma is jelentős megtakarító képességgel rendelkezik, másik egyharmada képes lehet az említett 10%-os szabály alkalmazására, a maradék egyharmad pedig olyan szerény körülmények között él, ahol a megtakarítás kizárt. A szegényebb rétegek megtakarítási képességének hiánya azonban nem menti föl azokat a milliókat a megtakarítási kényszer alól, akik egyébként képesek lennének erre, de nem teszik meg a szükséges lépéseket.

A szegényebb rétegek esetében a TB nyugellátás marad az egyetlen nyugdíjforrás (ha nem tudnak dolgozni idősebb korukban sem), sőt, több százezer ember nem éri majd el a nyugdíj minimális feltételeit sem (hiszen a résznyugdíjhoz legalább 15 év, a teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati idő szerzése szükséges), ők csak a szociális ellátó rendszeren belül működő időskorúak járadékára számíhatnak - ami részükre sajnos idős korukban is konzerválhatja a (mély)szegénységet.

Az erre irányuló kutatások tanúsága szerint Magyarországon kifejezetten alacsony a lakosság pénzügyi kultúrája. Véleményem szerint azonban nem ez gátolja leginkább az érdemi nyugdíj-előtakarékosság tömegessé válását.

Az előadásaimban minden esetben hangsúlyozom, hogy az időbeli látásunk korlátozottsága az egyik legfontosabb gátló tényező.

 

Én ezt “ma-miópiának”, azaz a jelenre koncentráló rövidlátásnak nevezem, amely abból fakad, hogy szakértő segítség nélkül képtelenek vagyunk a hosszú távú hatásokkal kalkulálni.

Olyan az időlátásunk, mint a térlátásunk: minél messzebb van tőlünk valami (akár időben, akár térben), annál kisebbnek látjuk, így szívfájdalom nélkül képesek vagyunk elbagatellizálni, szőnyeg alá söpörni a jövőben törvényszerűen bekövetkező gondokat.

A jövőbeni pénzhiány nem fáj (még akkor sem, ha az életünk minőségét alapvetően veszélyeztetni képes elszegényedés réme kísért a jövőben), ezért nem teszünk ellene semmit. Olyan ez, mint a magas vérnyomás: ma nem fáj, de ha nem kezeltetjük, a jövőben biztosan megöl minket…

Sok szakértő javasolja, hogy a gondok további súlyosbodásának megelőzése érdekében ismételten be kellene vezetni a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét – vagyis pl. 55 vagy 60 éves korától bárki igényelhesse a nyugdíját az addig megszerzett jogosultsága alapján.

Természetesen a rugalmas nyugdíjba vonulás elvileg megoldást  nyújthat. De csak elvileg.

Ez egyrészt nagyon drága megoldás lenne (az érintettek a korhatáruk betöltése előtt kiesnek a járulékfizetők köréből, miközben belépnek a nyugdíjra jogosultak körébe), másrészt minél fiatalabban menne valaki nyugdíjba, annál kisebb nyugdíjjal kalkulálhatna csak - élete végéig.

Ez is egy út az elszegényedéshez, hiszen az aktív korúak munkabére mindig nagyobb ütemben nő, mint amilyen mértékben a nyugellátásokat emelni lehet (nálunk pl. csak a tervezett infláció mértékével lehet emelni a nyugdíjakat, ami idén 1,6%, jövőre 0,9% lesz, miközben a nemzetgazdasági átlagbér 5-7%-kal is nőhet).

Ennek következtében a nyugdíjak vásárlóértéke évről-évre nagyobb mértékben leszakadhat az aktív dolgozók keresetétől, vagyis relatív elszegényedés fenyegeti a nyugdíjasokat. Ez a veszély fokozottan fenyegetné a korhatáruk  betöltése előtt nyugdíjba vonulókat – ma például a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő hölgyeknek máris kalkulálniuk kell ezzel a negatív hatással.

A rugalmas nyugdíj pozitív hatása viszont, ha valaki nem megy el nyugdíjba a korhatára betöltésével - erre ma is lehetősége van mindenkinek -, hanem a nyugdíja igénylése nélkül tovább dolgozik. Ilyen esetben 30 naponta félszázalékos nyudíjnövelésre, vagyis egy év alatt 6%-os, két év alatt 12%-os, 3 év alatt 18%-os (és így tovább) nyugdíjnövelésre szerezhet jogosultságot. Vagyis a korhatárunk betöltése utáni munkával érezhető mértékben növelhetjük a nyugdíjunk összegét, csak az a kérdés, hogy van-e lehetőségünk idősen is dolgozni vagy vállalkozni, s van-e hozzá jó egészségi állapotunk.

Összességében a megoldás csak a nyugdíj-előtakarékosság lehet, egyszerűen nincs más mód megelőzni az időskori elszegényedést – hacsak nem akarjuk életünk végéig a saját gyermekeink jövedelmének akár a felét is mi fölélni annak következtében, hogy nem cselekedtünk, amíg még tudtunk volna.

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...