Miért elkerülhetetlen a magyar nyugdíjrendszer reformja?

Ha személyes kérdése van a nyugdíj 2026-os megállapításával, az igénylés idei időzítésével, a nyugdíjemeléssel, a 13. havi vagy a 14. havi nyugdíjjal, vagy hasonló témákkal kapcsolatban, akkor azt ide kattintva teheti föl nekem, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal megválaszoljam.

A választások közeledtével érdemes ismételten áttekinteni, hogy a választások utáni kormányzatnak miért kell mindenképpen foglalkoznia a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának és javításának kérdéseivel.

A tudomány megállapítása szerint egy népesség nagysága és kormegoszlása

- a mortalitás (mérőszám: halálozási arányszám),

- a fertilitás (mérőszám: teljes termékenységi arányszám) és

- a migráció (mérőszám: népességvándorlási egyenleg) alakulásának függvénye.

A mortalitás történelmi léptékben bámulatosan javul (ezer éve egy csecsemő 25 életévre számíthatott, száz éve - Kosztolányi idején - 46 évre, ma egy fiú csecsemő Magyarországon is 74 évre, egy lány csecsemő közel 80 évre számíthat – és az előrejelzések szerint későbbi nemzedékek elérhetik a 90-100 éves átlagos várható élettartamot is, persze a pandémiás és háborús kockázatokat leszámítva).

Az élet hosszának örvendetes növekedése azonban a termékenység zuhanásával párosul: míg a dédszüleink nemzedékében nem volt ritka a családonként 10-12 gyermek, nagyszüleink korában a 6-8 gyermek, ma már a 2 gyermek sem általános (Magyarországn 100 termékeny korú hölgynek nem 1000, nem is 600, nem is 210, hanem mindössze 131 gyermeke van a legfrissebb statisztikai adatok tükrében, a termékenységet növelni próbáló összes kormányzati erőfeszítés dacára).

A mortalitás és a fertilitás csökkenése együttesen a népesség nagyon gyors öregedéséhez vezet.

A világszintű adatok szerint valóban gyorsan vénül a Föld lakossága: míg a 60 évnél idősebb emberek száma 1990-ben nem érte el a félmilliárdot, 2025-ben már 1 milliárd fölé emelkedett a számuk. Az ENSZ demográfiai előrejelzései szerint 2030-ra 1,4 milliárd, 2050-re 2,1 milliárd, 2100-ra 3,1 milliárd földlakó lesz 60 évesnél idősebb.

A magyar adatok ugyanezt a folyamatot tükrözik, csak még drámaibb mértékben, hiszen nálunk már nincsenek óriási fiatal tömegek (mint Afrikában, vagy a Közel-, Közép- és Távol Keleten), amelyek javíthatnák a magyar népesség induló kormegoszlását. (Egyébként Európában sincsenek már sehol fiatal tartalékseregek, legközelebb Törökországban lelhetünk ifjú társadalomra.)

Ezért Magyarországon nem is a 60 évesnél, hanem a 65 évesnél idősebb magyarországi lakosság arányát érdemes vizsgálni: jelenleg minden ötödik, 2030-ban közel minden negyedik, 2050 után lassan minden harmadik magyar 65 évesnél idősebb lesz.

A helyzetet a migráció billentheti valamilyen irányba, elvileg a bevándorló fiatal tömegek sokat segíthetnek a befogadó államok nagy társadalmi elosztó rendszerei működőképességének fenntartásában, miközben  a fiatalok kiáramlása súlyos helyzetbe hozhatja a jellemzően egyébként is szegény kibocsátó államokat.

Ez a téma politikailag rendkívül kényes, nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon. Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy az elöregedő fejlett társadalmak egy idő után kényszerűen másként értékelik majd a migrációt, mint ma.

Az európai versenyképesség növekedésének pedig egyre súlyosabb akadályává válhat a demográfiai öregedés megállíthatatlan folyamata, hiszen

- egyrészt a nemzetgazdaság által előállított jövedelem évről-évre nagyobb hányadát kell fordítani a nyugdíjrendszer, az egészségügyi és a szociális ellátórendszerek fenntartására,

- másrészt egyre zsugorodik az európai munkaerőpiacon hadrafogható fiatal, kreatív, innovatív, digitális bennszülött munkaerő létszáma.

Ráadásul a baby boomer évjáratok (globálisan az 1946 és 1965 között, Magyarországon különösen a Ratkó-korszakban, azaz 1952-1956 között születettek) öregedésével a fejlett társadalmakban véget ért a demográfiai osztalék fizetésének aranykora.

A demográfiai osztalék akkor alakul ki, ha az adott társadalomban egyszerre nagymértékben nő a munkaképes korú népesség és nagymértékben csökken a termékenység, s ennek eredményeként kialakul a munkavállalók eltartottakkal (nyugdíjasokkal és gyermekekkel) szembeni magas aránya. A demográfiai osztalék helyett azonban az idősek számának gyors növekedése következtében a mindenütt demográfiai veszteség jelentkezik.

A nyugdíjkassza minden fejlett országban már ma is elviszi a nemzeti GDP 11%-át (nálunk a nyugdíjasok relatív elszegényedési folyamatának szándékos fenntartása miatt egyelőre csak a 7,32%-át), s ez az arány az öregedéssel együtt a jövőben csak nőni fog.

Nem véletlen, hogy sok európai kormányzat  a nyugdíjkorhatárok folyamatos emelésével és kifinomult automatikus nyugdíjkorrekciós mechanizmusok bevezetésével próbálja ellensúlyozni az évről-évre komolyabb nyugdíjrendszer-fenntarthatósági veszélyeket.

Nálunk egyre nyilvánvalóbb, hogy az egy évtized múlva, 2037-től félmillióval kevesebb - munkaerőpiacra beérő - gyerekkel és több mint félmilliónyi tartós külföldi munkára szegődő vagy kertelés nélkül kivándorló fiatal magyarral, azaz minimum egymillióval kevesebb járulékfizetővel nem lehet biztosítani négyszázezerrel több nyugdíjas ellátmányát a ma megszokott (európai összevetésben szívszorítóan alacsony) szinten sem.

A jövő kormányzatai nem söpörhetik tovább a szőnyeg alá a nyugdíjrendszer gondjainak megoldását.