Külföldön dolgozó magyarok hatása a nyugdíjrendszerre

Külföldön dolgozó magyarok hatása a nyugdíjrendszerre

Minden tizedik magyar fontolgatja a végleges külföldre költözés lehetőségét.Hogyan hat a kivándorlási hullám a nyugdíjrendszerre?

K Küldés K Nyomtatás

 

 

A TÁRKI tavalyi adatfelvétele szerint minden tizedik magyar fontolgatja a végleges külföldre költözés lehetőségét.

A hosszú távú (egy évnél hosszabb) külföldi munkavégzést tervezők aránya még magasabb, elérte a 13%-ot.

Emellett a külföldre ingázással kacérkodók aránya 11%.

Összességében a TÁRKI-terminológia szerinti "halmozott migrációs potenciál", vagyis a hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön dolgozni és a véglegesen kivándorolni szándékozók aránya jelenleg 17%.

Minden hatodik magyar külföldön akar boldogulni, nem itthon!

 

Praktikusan minden hatodik magyar külföldön - főként Ausztriában, Németországban, Nagy-Britanniában, Írországban, kisebb részben az USÁ-ban, Kanadában, valamint a Benelux , a skandináv és a mediterrán európai országokban  - akarja keresni a boldogulását.

Mélyen elgondolkodtató, hogy a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30-40 éves korosztály közel harmada külföldön szeretne dolgozni!

Ez a másfél milliósnál is nagyobb tömeg csak növelné a rendszerváltást követően már jelenleg is tartósan idegenben dolgozó magyarok közel félmilliósra becsült létszámát és a nyugatihatár-menti ingázók százezer fős seregét.

Ha ez a fenyegető új exodus akár csak részben bekövetkezik, a migráció öngerjesztő hatása tovább erősödik: minél több sikeres külföldi példát lát az itthon maradt rokon, barát, munkatárs, annál többük fejében fordul meg a hosszú időre történő vagy akár végleges kiköltözés gondolata.

Főként a fiatalok, a szakképzettek, a felsőfokú végzettségűek tömeges kiáramlása okozhat egyre nehezebben kezelhető feszültséget a hazai termelő és szolgáltató ágazatokban (egyetlen példa: az elmúlt évtizedben a negyvenezer magyar orvos közül kilencezer távozott külföldre - miközben az orvosi karok hallgatóinak háromnegyede is külföldön szeretné elkezdeni a szakmai pályafutását...).

A folyamat gyorsul: a KSH kimutatása szerint évente akár 46%-kal nő a külföldre költöző magyarok száma. Az elmúlt két évben évente több, mint 31 ezren hagyták el Magyarországot legalább egy éves külföldi tartózkodás céljából.

Milyen következményekkel járhat ez a cunamiszerűen erősödő munkaerő-kiáramlás a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságára?

 

A kötelező nyugdíjrendszer jelenleg egyetlen pillérre, a folyó finanszírozású társadalombiztosításra épül, miután a második pillért (a tőkefedezeti elven működő magányugdíjpénztári rendszert) lényegében felszámolták.

Így a kötelező nyugdíjrendszer fenntarthatósága alapvetően négy tényezőtől függ: hányan fizetnek és mennyi nyugdíjjárulékot, illetve az ebből befolyó összeget hány nyugdíjas között és milyen nyugdíjígérvény szerint kell felosztani.

Ha egy magyar kivándorol vagy külföldön végez munkát, akkor természetesen nem itthon, hanem a fogadó országban fizeti a nyugdíjjárulékot. Ennek van egy pozitív és egy negatív hatása a magyar rendszerre.

A kedvező hatás hosszú távon érvényesül: ha majd a külhonban dolgozó nyugdíjas lesz - miután többségükben fiatalokról van szó, 20-40 éves kitekintésről beszélünk -, a magyar rendszertől a külföldi munkavégzés időtartamára nem jár neki a nyugdíj, vagyis akkor majd csökkenti a hazai terhelést.

A kedvezőtlen hatás azonban rögtön érvényesül és az érintett személy külföldi munkavégzésének egész tartamára kihat: miután nem fizet itthon járulékot, az emiatt kieső bevétel mindvégig csökkenti az aktuális hazai nyugdíjak fedezetét. Pontosan abban az időszakban, amikor a magyar baby boomerek (a Ratkó-korosztály) tömeges nyugdíjba vonulása felduzzasztja a nyugdíjas társadalom létszámát, s emiatt a nyugdíjfedezetnek nőnie kellene!

A nyugdíjkassza bevételkiesésének mértéke ilyen hatalmas létszámú külföldi munkavégző esetén riasztó méreteket ölt.

 

Ha a magyar átlagbérek - jelenleg bruttó 254 ezer Ft - összegével és a 10% nyugdíjjárulékkal számolunk, akkor 600 ezer külföldön dolgozó és ingázó esetében évi 184 milliárd Ft járulékbevételtől esik el a nyugdíjkassza. (Az éves öregségi nyugdíjkiadás évente 3000 milliárd Ft, vagyis ennek 6%-áról, nagyjából három heti nyugdíjfedezet hiányáról beszélünk.)

Természetesen nem csak a magánszemély 10% nyugdíjjáruléka, hanem a magyar foglalkoztató által fizetendő 27% szociális hozzájárulási adó is kiesik - a nyugdíjrendszerre a teljes szocho bevételből 2016-ban 85,9% jut -, s ha ezzel is számolunk, akkor a külföldön dolgozók nem hazai közteherviselése miatt a nyugdíjkassza hiánya további 424 milliárddal nő, ami összességében már 608 milliárd forintra, a nyugdíjköltségvetés 20%-ára,

azaz több, mint

két havi nyugdíj fedezetére rúg!

 

Természetesen a képet árnyalja, hogy rengeteg kivándorló és külföldi munkát kereső itthon munkanélküli volt vagy alacsony keresetű állásokban dolgozott, de a fenti kalkuláció még a mai 111 ezer Ft-os minimálbért alapul véve is legalább egy havi nyugdíj fedezetét vonja ki a magyar rendszerből, amit természetesen máshonnan - adóbevételekből - kell pótolni.

Ha a tendencia folytatódik - márpedig a jelek szerint az exodus óriáshulláma még mindig emelkedik -, akkor a nyugdíjrendszer a jelenlegi állapotában sokkal rövidebb időn belül válik fenntarthatatlanná, mint korábban (a demográfiai és hazai foglalkoztatási tényezők következtében) számíthattunk rá.

A gazdagabb államok vonzása egyfajta demográfiai szivattyút működtet, ami a Magyarországon kiképzett, tettrekész, jellemzően fiatal dolgozókat (is) elszippantja az országból - vagyis közvetve elvonja a nyugdíjkiadások jelenlegi fedezetének jelentős részét.

Ha e folyamat fennmaradása, sőt, erősödése mellett figyelembe vesszük a magyar társadalom gyorsuló elöregedését is, ami a várható élettartamok örvendetes emelkedése mellett a gyermekszületések rendkívül alacsony számának elháríthatatlan következménye, akkor a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer jövőjét semmiképpen sem láthatjuk biztonságban.

A tartós vagy végleges külföldi munkavégzésnek van azonban előnye Magyarország számára is (a foglalkoztatási statisztikák javítása mellett).

A külföldön dolgozók hazautalásainak összege ugyanis évente közel 3 milliárd eurót (több, mint 900 milliárd Ft-ot) tesz ki, ami a magyar GDP 2,8%-ának felel meg. 

Ezzel az összeggel jelentősen javul(hatott) az itthon maradt hozzátartozók anyagi helyzete. A határmenti ingázók a hazautalás helyett pedig nyilván itthon költik el a külföldön megszerzett és ott adózott  jövedelmüket. A lakossági fogyasztás mindezek következtében tapasztalható növekedésével az erre kivetett Európa-bajnok adók révén a költségvetés is jelentős többletbevételre tesz szert (ami némileg ellensúlyozhatja a nyugdíjkassza állami támogatási igényét a kieső járulék és szocho bevételek miatt).

A hazautalási adatok láttán természetesen adódik az a következtetés, hogy a kivándorlás és a tartós külföldi munkavégzés a kieső járulékbevételek miatt a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát ugyan valóban súlyosan fenyegeti, de legalább az itthon maradt hozzátartozók nyugdíjas korukra a külföldön élő és dolgozó rokonaik révén mégis elháríthatják az elszegényedés veszélyét.

Ehhez nem kell mást tenniük, mint a hazautalt pénz egy részét nyugdíjcélú előtakarékosságra fordítaniuk.

A kérdés már régen nem az, hogy szüksége van-e az itthon maradóknak nyugdíjbiztosításra. A kérdés csak az, mennyit fordítsanak rá havonta - a hazautalt pénzekből.

Feltehetően pont ezzel kapcsolatos az Alaptörvényben és a Polgári Törvénykönyvben is nagyon hangsúlyossá vált szülőtartási szigor.

A törvényhozó nyilván úgy véli, hogy a külföldön élő és/vagy dolgozó magyarok itthon nem fizetnek nyugdíjjárulékot, csak külföldön, vagyis itthon NEM teljesítik a társadalmasított eltartási kötelezettségüket (a járulékfizetést), viszont a szülőtartás elrendelésével kötelezhetők legalább a saját szüleik eltartására.

Célszerű, ha mindezzel tisztában vannak külföldön dolgozó honfitársaink is.

 

Üdvözlettel,

Dr.Farkas András

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...