Kettős hullámverésben

2013. 06. 10.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!
K Küldés K Nyomtatás

Fizessen, aki még meg sem született?

A Európai Unió minden tagállamát feszítő gond, hogy mennyiben terhelhető az egyre több nyugdíjas eltartásának egyre nagyobb terhe az egyre kisebb létszámú és egyre több globális kihívással küszködő aktív korosztályokra – különösen azokra, akik még meg sem születtek.

A kérdés valójában kettős: 

- mekkora terhet és meddig képes elviselni a szülők és nagyszülők érdekében a gyermekek generációja, s ha gyöngül ez a képesség, akkor 

- milyen jogon terheljük és mennyi jelzáloggal az unokáink (dédunokáink, ükunokáink) jövőjét? 

Ha az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas generációnak a részükre megígért nyugdíjakat, akkor az állam előtt három választás nyílik:

- az adóbevételekből kénytelen pótolni a hiányzó összeget, vagy 

- kölcsönt kell felvennie – vagy 

- egyszerűen kevesebb nyugdíjat kényszerül fizetni. 

A 2008 óta tartó makacs pénzügyi válság kezelési kísérleteinek tükrében még szomorúbb a kép: az Unió – a fejlett Nyugat többi hatalmával együtt – a gigantikus gazdasági stimulusok eposzi sorozata miatt olyan mértékben eladósodott, amely saját bevallása szerint már eddig is legalább 20 évnyi költségvetési konszolidációt tett semmivé. 

Légből kapott pénz ment minket?

Persze mindig kéznél lehet a pénzjegynyomda – az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ezer milliárd eurója, s ezzel összefüggésben az Európai Központi Bank korlátozás nélküli kötvényvásárlási programja különösen kockázatosnak bizonyulhat e tekintetben –- , de az infláció szellemének ránk szabadításával nem csak az adósságok és a nyugdíjígérvények, de a gazdasági növekedés reményei is könnyen füstté válhatnak. 

Az elszabadított infláció a keserves történelmi tapasztalatok tanúsága szerint soha nem irányítható úgy, ahogyan azt tervezői elképzelik. Ma persze mindenki örül, hogy a laza monetáris politika (értsd: a rengeteg légből nyomott pénz az USÁ-ban, az eurózónában, Nagy-Britanniában, Japánban) elárasztja olcsó pénzzel a világot, s így megint szárnyalhatnak a tőzsdék. 

Holnap vagy holnapután viszont olyan döbbenten állunk majd, ha újabb világrengető mennydörgéssel kidurrannak a most teljes gázzal fújt befektetési buborékok, mintha sose gondoltuk volna, hogy ez valaha is bekövetkezhet...

Erkölcs és hiánysokk

Jövőnk pénzügyi biztonsága, mindenekelőtt a várható nyugdíjunk kapcsán hangosan, újra meg újra fel kell hívnunk a figyelmet egy agyonhallgatott összefüggésre is: a morális kockázatok kérdéskörére. 

Ezek a kockázatok a nyugdíjrendszerek kapcsán ugyanazon okok miatt rendkívül magasak, mint amiért megnőttek a nemzetközi bankrendszerben a válságkezelés következtében. Ha ugyanis minden résztvevő számíthat arra, hogy megmentik a bőrét, akkor egyik résztvevő sem fog egy fillért sem költeni a védekezésre és megelőzésre – hiszen egyetlen másik résztvevő sem költ ilyen úri huncutságra.

Ugyanis ha én költök, a versenytársam pedig nem, akkor a versenytársam nyer, én meg tönkremegyek...

Hogyan vonatkozhat ez a nyugdíjrendszerekre? Kétszeresen... 

Egyrészt a politikai kényszerek miatt a kormányzatok az állami költségvetésből, az adóbevételek terhére végső esetben úgyis pótolni fogják a nyugdíjrendszerek hiányát (ellenkező esetben ugyanis elsöpörhetné őket a népharag). 

Másrészt viszont, s ez talán még súlyosabb, a felosztó-kirovó rendszer járulékának fizetésére kötelezett polgár úgy vélheti, hogy érdemes nem fizetnie, mert az állam végül úgysem hagyja éhen halni – és a segélyként kapott “nyugdíj” összege úgyis alig marad majd el attól, amit a mindvégig felelős polgárként fizető nyugdíjasok kapnak. 

Ha elég sokan vélekednek így, a rendszer hiánysokkot kaphat – amint ez tisztán látható a keleti tagállamok első (és lassan egyetlen) nyugdíjpillérei kapcsán mindenütt.

A nemek rejtett harca?

Súlyos kérdés az is, hogy mennyiben és meddig viselhető el a jövőben a nemek nyugdíjterhelésének aránytalansága. 

A nők szempontjából tarthatatlan, hogy az ő nyugdíjuk – a gyermeknevelés, szülőgondozás otthon végzett munkájának be nem számítása okán – alacsonyan tartásával finanszírozzák a férfiak magasabb nyugdíját és a rendszer fenntarthatóságát (társadalmi igazságtalanság). 

A férfiak szempontjából tarthatatlan, hogy az Unió uniszex tarifakényszere miatt ők, a korábban elhalók finanszírozzák a nők hosszabb életét (biztosításmatematikai igazságtalanság). 

Vénen világgá?

A bankrendszer profitját jórészt fölemésztő kormányzati törekvések ellenére továbbra is megoldatlan, hogy mi lesz azokkal a jelzáloghitelek miatt súlyosan eladósodott tömegekkel, akik ingatlanának zuhanó értéke alulmúlja tartozásuk megugrott összegét, miközben a nyugdíjkorhatárhoz közelítve biztosak lehetnek abban, hogy az aktív koruk rózsaszín pénzügyi ködében vállalt hatalmas teher nyugdíjas korukban egyszerűen agyonnyomja őket – s mehetnek otthonukból Isten hírével vénen világgá. 

Mindig van új s még újabb...

Emellett az európai munkaerő-kereslettel is nagy baj lehet a jövőben. 

A növekedési kilátások rendkívül bizonytalanok, a technológiai fejlődés tovább csökkenti az élőmunka iránti igényt, a nemzetközi outsourcing elszívja az élőmunka lehetőségét kínáló tőkét, a kereső életpályák egyre töredezettebbek. 

Ami pedig különösen sújtja az idősebbeket: a magasabb iskolai végzettség és a friss tudás eleve a fiatalok esélyeit javítja az öregek rovására a modern munkaerőpiacokon. 

 

 

Szakadékok Európában

A gazdasági növekedés megtorpanása még sürgetőbbé tette a nyugdíjjogosultságok megszerzési módjainak európai kiigazítását. 

Az Unión belül mély törésvonal húzódik a németek vezette megtakarító északiak és az egészen a közelmúltig korlát nélkül költekező déli, valamint a felzárkózás ezer sebéből vérző keleti periféria között a nyugdíjrendszerek finanszírozása területén. 

Az Európai Bizottság álláspontja szerint sok tagállamban további reformok válhatnak szükségessé, miközben pont ezekben a tagállamokban sürgősen felül kell vizsgálni a nyugdíjígérvényeket annak fényében, hogy a gazdaság többi részétől és az állami költségvetésektől mi várható el fenntartó támogatásként. 

Egyszerűre fordítva egyértelmű a bizottsági kívánalom: mindenütt csökkenteni kell a társadalombiztosítási ellátásokat, főként a jövőben fizetendő öregségi nyugdíjakat.  

Az Unióban zajló demográfiai folyamatok – a társadalmak feltartóztathatatlan elöregedése – miatt a jelenlegi nyugdíjhelyzet nem tartható fenn. 

Ha a folyamatosan növekvő várható élettartam növekedésével együtt nem nő a ledolgozott évek száma, akkor (a) a nyugdíjak vásárlóértéke nem lesz biztosítható, vagy (b) fenntarthatatlan költségek jelentkeznek a nyugdíjkiadások terén. 

Vagyis az államok (a) tervezett módon csökkentik a jövőben fizetendő nyugdíjakat, vagy (b) nem törődnek a jövővel (az már más kormányok gondja lesz), ezért a jövőbeni kormányok nem tudják kifizetni a korábban ígért szinten őket – így feltehetően drámai körülmények között majd a jövőben kényszerülnek drasztikusan csökkenteni a fizetendő nyugdíjakat... 

Esetleg lényegesen (akár 72 évre) fölemelhetik a tényleges nyugdíjbavonulási életkort, hogy egy kis időt nyerhessenek. 

Versenykolonc?

Az idősödő társadalmak csökkentik a gazdaság potenciális növekedési rátáját, ami a befektetéseknek alacsonyabb megtérülési rátát jelent.

A nyugdíjalapok potenciálisan alacsonyabb megtérülései viszont magasabb járulékokhoz vagy alacsonyabb nyugellátáshoz (esetleg a feltörekvő piacokra kiáramló tőke megnövekedéséhez vagy egyébként nagyobb kockázatvállaláshoz) vezethetnek. 

A következő pénzügyi leolvadást akár a hozamhajszára kényszerülő nyugdíjalapok is okozhatják. 

Lesz vagy nem lesz?

Mindezek nyomán radikálisan nőtt és továbbra is nőni fog a nyugdíj szempontjából vállalt egyéni felelősség, vagyis az öngondoskodás.

A magyar Nyugdíj és Időskor Kerekasztal zárójelentése is rávilágított a keserű igazságra: “Kedvezőtlen demográfiai és foglalkoztatási adottságokból semmilyen nyugdíjrendszer nem tud csodát tenni és sok elégedett nyugdíjast varázsolni – úgy, hogy közben a mindenkori aktívok járulékbefizetéseire is számítani lehessen.”

A jóléti államok kényszerű zsugorodása és a demográfiai folyamatok könyörtelensége miatt nem számíthatunk a nagy ellátórendszerek jövőbeni zavartalan működésére. 

 

Küzdjön a kétmillió magyar baby boomer a saját nyugdíjas jövőjéért!

Mindenképpen részt kell vennünk a saját jövőnk finanszírozásának megteremtésében. 

Egyrészt úgy, hogy hallatjuk a hangunkat (ennek érdekében hoztam létre a „Kétmillió baby boomer a nyugdíjunkért” Facebook-csoportot, amelyhez naponta sok százan csatlakoznak, csatlakozzon Ön is!). 

Másrészt úgy, hogy végre a saját kezünkbe vesszük a saját jövőnk pénzügyi tervezését.

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...