Férfiak40: Elfújta az alkotmányos szél

Az Alkotmánybíróság 2015. szeptember 15-én elfogadott határozatában megállapította, hogy a Kúriának a férfiak kedvezményes nyugdíjára vonatkozó népszavazási kezdeményezés tárgyában hozott végzése alaptörvény-ellenes, így e tárgyban népszavazás nem tartható, az erre irányuló aláírásgyűjtés is okafogyottá vált.

Noha a határozat indoklása csak később jelenik meg, a döntés alkotmányjogi indokát Magyarország Alaptörvénye XIX. cikke (4) bekezdése szolgáltathatta, amelynek záró mondata szerint törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja. Ez a rendelkezés teszi alkotmányossá a nők kedvezményes nyugdíját, miután a nemek egyenjogúságának általános követelményét tiszteletben tartva az Alaptörvény a nők fokozott védelmének szükségességére hivatkozva pozitív diszkrimináció alkalmazását teszi lehetővé a nők javára a nyugdíjrendszerben.

Mi motiválhatta mégis a férfiak kedvezményes nyugdíjának bevezetésére irányuló kezdeményezést? Demográfiai, foglalkoztatási és egészségügyi okok serege játszhatott közre az Alkotmánybíróság által elbuktatott kezdeményezésben.

A demográfiai okok közül a legdrámaibb, hogy a nyugdíjasoknak csak alig több, mint egyharmada férfi. Ez annak a következménye, hogy várható élettartamuk sokkal rövidebb, mint a hölgyeké. Egy 60 éves nő átlagosan 5 évvel hosszabb életre számíthat, mint egy ugyanilyen korú férfi. A férfiak a nyugdíjrendszer járandóságait ezért rövidebb ideig élvezhetik, mint a nők, annak ellenére, hogy a nyugdíjrendszer fenntartásához magasabb összeggel járultak hozzá életük során, mint a hölgyek, hiszen átlagosan hosszabb szolgálati idejük van és 16-18%-kal magasabb kereset után fizettek nyugdíjjárulékot. A nemek közötti eltérő élettartamokat élesen megvilágítja az a döbbenetes tény is, hogy a 2011. évi népszámlálási adatok szerint Magyarországon összesen 976 ezer özvegy él, akik közül 822 ezer a hölgy és mindössze 152 ezer a férfi. Vagyis a férfiak nem csak a saját jogú, hanem a hozzátartozói nyugellátások terén is súlyos hátrányt szenvednek, mivel nem élnek elég hosszú ideig ahhoz, hogy az általuk befizetett járulékokkal egyensúlyba kerüljön az őket illető járadékok mértéke. Az egységes nyugdíjkorhatár a férfiak számára vitathatatlanul hátrányt okoz, különösen, ha a nők kedvezményes nyugdíjazási lehetőségét is számításba vesszük.

A férfiak nyugdíjlehetőségeit közvetlenül károsította a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése, különösen az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók korkedvezményének megszüntetése is. Csak tavaly év végéig lehetett korkedvezményre jogosító időt szerezni, azóta semmilyen módon nem kompenzálják a rendkívüli munkakörülményeket. Az érintett férfiak joggal vethetik föl, hogy a szervezetüket az átlagosnál sokkal jobban igénybe vevő munkát végezve sem mehetnek el korábban nyugdíjba. Különösen érthetetlenné teszi számukra a korkedvezmény megszüntetését az a tény, hogy ez nem került az államnak egy fillérjébe sem, hiszen a munkáltatóknak kellett megfizetniük a korkedvezmény árát egy külön járulék révén.

A férfiak komoly sérelmeket szenvedtek az egészségügyi, a munkanélküli és a szociális ellátó rendszereket érintő mély átalakítások következtében is (egyebek között a rokkantsági, szolgálati, korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése, az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély feltételeinek szigorítása hozható fel a férfiak számára különösen fájó példaként).

A férfiak kedvezményes nyugdíjának tehát lenne elég indoka, mégsem lett volna bölcs intézkedés a bevezetése. Már a nők kedvezményes nyugdíja is jelentősen csökkenti a nyugdíjkassza bevételeit, miközben minden évben növeli a kiadásokat. (2016-ban már 195,5 milliárd Ft a kiadási előirányzat erre a célra). Ha a férfiak számára is 40 évi munkaviszonyhoz kötnénk a nyugdíj igénylését, akkor öt éven belül a férfiak ugyanolyan létszámban lehetnének jogosultak e kedvezményre, mint a nők.  A férfiak nyugdíja azonban többe kerülne, így rövid időn belül 220-260 milliárd Ft nagyságrendű plusz kiadás terhelné a nyugdíjkasszát (miközben az elvileg aktív korban lévő férfiak nyugdíjassá válásával az általuk egyébként fizetendő járulék kiesése miatt a bevételek is jelentősen csökkennének).

Önmagában ez a terhelés-növekedés nem tűnik elviselhetetlennek, a kezdeményezés hívei fel is sorolták, honnan lehetne átcsoportosítani ekkora összeget a nyugdíjbiztosítási alap részére. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy 15 éven belül egyrészt félmillióval óhatatlanul kevesebb lesz a járulékfizető azért, mert a nyugdíjkorhatárt ebben az időszakban betöltő 2,1 millió ember helyére ennyivel kevesebb fiatal lép be a munkaerőpiacra (az évtizedek óta rendkívül alacsony magyar termékenységi ráta következtében), másrészt további félmillióval azért, mert inkább külföldre vándorolnak a magyarok dolgozni, vagyis itthon nem fizetnek járulékot, akkor mindjárt másként alakul a tényleges terhelés. A férfiak kedvezményének bevezetése nélkül is ugyanebben az időszakban kétszázezerrel nő a nyugdíjasok létszáma, ami a bevezetéssel már négyszázezerre duzzadhatna. Vagyis egymillióval kevesebb járulékfizető szembesülne négyszázezerrel több nyugdíjas eltartásának terhével már másfél évtizeden belül.

Akit ez nem riaszt meg, az vegye azt is figyelembe, hogy a drámai képet tovább sötétíti a munkanélküliség, a közfoglalkoztatás, a megváltozott munkaképesség és hasonló okok miatt az a további több, mint félmillió ember, aki vagy egyáltalán nem fizet nyugdíjjárulékot, vagy a mindenkori abszolút minimum értékeknél magasabb járulékot nem képes fizetni. A járulékbevételek ráadásul a kényszerű közteher-optimalizálási stratégiák általános elterjedtsége miatt is apadnak. (Az egymilliónál kicsivel több egyéni vállalkozó legtöbbje és a közel 600 ezer társas vállalkozás tagjainak jó része a minimálbér utáni járulékfizetést választja.)

Ha a fenti adatok tükrében még mindig akad, aki látja a jelenlegi folyó finanszírozási paradigma mellett a nyugdíjrendszerünk tartós finanszírozhatóságát, akkor az ne feledje számításba venni azt sem, hogy nemzetközi szakértői becslések szerint a magyar GDP 22 százaléka még ma is a szürke és fekete gazdaságban képződik, ahonnan semmilyen járulékbevétel nem érkezik a nyugdíjkasszába sem.

Itt merül föl a valódi kérdés: e tények alapján védhető lett volna-e az a nyugdíjkedvezmény, amely az egyre mélyebb demográfiai, foglalkoztatási és kivándorlási sebektől vérző nyugdíjkassza terhelését tartósan növeli? Az Alkotmánybíróság döntése mentesített minket a válasz végiggondolása alól.  

A férfiak  jogos panaszait azonban nem lenne szerencsés a szőnyeg alá söpörni. A kedvezményes nyugdíj drága lehetősége helyett a 60 évesnél idősebbek fokozott munkajogi védelmével, a nyugdíj előtti álláskeresési segély feltételeinek enyhítésével és az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók korkedvezmény szerzési lehetőségének helyreállításával sokkal kisebb kiadással és hatékonyan lehetne orvosolni az idősödő férfiak gondjait is.

(Megjelent a Világgazdaság 2015. szeptember 21-i számában.)