Ha kérdése van a meglévő vagy a jövőbeni nyugdíjával kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt föl.

Hogyan maradhat fenntartható a magyar nyugdíjrendszer?

A gyermekek számossága a legújabb kor komplex gazdasági és társadalompolitikai viszonyrendszerében egyre kevésbé számít, sokkal inkább az az értékteremtő minőségük a meghatározó, amely a termelékenység növekedésében és a sorozatos technológai robbanásokban ölt testet, amelyek révén a gazdaság a korábbiakban, alacsonyabb technológiai képességek birtokában nem tapasztalt ütemben képes fejlődni.

Ennek eredményeként az országban megtermelt jövedelem olyan mértékben nő, amelynek révén a nyugdíjrendszer is finanszírozható maradhat.

Nem azért, mert sok a gyermek, és különösen nem azért, mert a gyermek mint humántőke-egység viselkedik, hanem azért, mert a nyugdíjakat a nagyobb nemzeti jövedelemből magasabb színvonalon lehet finanszírozni. 

A nyugdíjakat ma sem csupán a magánszemély járulékbefizetéseiből finanszírozzák: két további elem is kulcsfontosságú e tekintetben.

Az egyik a foglalkoztatók, munkaadók - a tényleges tőkejavak működtetői - által befizetett, jelenleg szociális hozzájárulási adónak nevezett közteher, a másik pedig az a költségvetési előirányzat, amit a járulékbevételek és a szocho-bevételek elégtelensége esetén biztosít az állam a nyugdíjak maradéktalan kifizetéséhez. Természetesen ennek a költségvetési előirányzatnak a fedezetét az általános adóbevételek teremtik meg, amelyek a gazdaság növekedésével összhangban nőnek.

A nyugdíjrendszer finanszírozását csak a jövőben várható fejlemények tükrében lehet sikerrel módosítani. 

Nyilvánvaló fejlemény, hogy 

- a járulékfizető magánszemélyek száma a jövőben biztosan csökken (kevesebb gyermek születése, kivándorlás), így az általuk befizetett járulék össztömege is csökkenhet - hacsak a fizetések (a járulékalap) nem emelkednek gyorsabban,

- viszont a nyugdíjkasszába befizetett szocho összege (a mérték csökkenése ellenére) jelentősen nőhet, ha nő a gazdaság,

- növekvő gazdaságban, növekvő adóbevételek mellett nőhet a nyugdíjrendszer működését garantáló költségvetési előirányzatok összege is.

Emellett viszont egyre valószínűbb, hogy a közeli jövőben a nyugdíjas kor küszöbén várható további élettartam akár évtizedekkel is kitolódhat, ami új finanszírozási kihívások elé állíthatja a nyugdíjrendszert.

E tekintetben megfontolásra érdemes, hogy teljesen szakadjon el a nyugdíjrendszer finanszírozása az élőmunkát terhelő járulékoktól (akár tényleges járulékfizetésről, akár humántőke-befektetésről mint természetbeni járulékfizetésről van szó), és álljon át a rendszer adóalapú finanszírozásra (az adóalap lehet a társasági adó alapja - ez esetben vethető ki például "robotadó" azon cégek esetében, amelyek a termelést automatizálták -, vagy az áfa, illetve azon belül vagy elkülönülve egy speciális nyugdíjfinanszírozási fogyasztási adófajta, amelynek az egyszerűség kedvéért korábbi cikkeimben az "idősérdekű adóhártya" nevet adtam.)

Ez esetben valóban meg lehet változtatni a nyugdíjrendszer finanszírozási paradigmáját, amely a jövőben nem a nemzedékek egymás iránti egyre törékenyebb bizalmára, a generációközi jövedelemtranszferre épülne, hanem az ország mindenkori gazdasági teljesítményére.

Ilyen finanszírozás mellett az állampolgári vagy helybenlakási jogon járó alapnyugdíj is bevezethető lenne, amely a társadalom vesztes rétegeinek is megnyugtató alternatívát kínálna az időskorúak járadéka címén igényelhető, megalázóan alacsony összegű szociális segélyek helyett.

A magyar nyugdíjrendszerben emellett az állami nyugellátás hatalmas túlsúlyát is enyhíteni kell, amelyre a legkézenfekvőbb megoldás a munkáltatói nyugdíjpillér létrehozása lehet. Az első lépéseket az MNB is megtette e téren, amikor javaslatot tett a Nemzeti Jóléti Alapok létrehozására.

A hibrid nyugdíjrendszer utolsó elemeként nyilvánvalóan minden tekintetben erőteljesebb támogatást kell kapnia az öngondoskodásnak, amelynek szerepe a hosszú öregkor anyagi biztonságának megteremtésében minden fejlett országban egyre nő.

Az öregkori nyugdíj biztosításáért minden modern nyugdíjrendszerben három szereplő a felelős:

- az állam,

- a munkáltató és

- a magánszemély.

Ennek a háromosztatú felelősségnek a jegyében fogadták el az utóbbi három évtizedben a nagy horderejű nyugdíjrendszer-átalakítási reformokat, amelyek eredményeként az állami nyugdíjrendszer mellett vele jellemzően egyenértékű szerepet játszik a munkáltatói nyugdíjpillér és az öngondoskodás. A mögöttes ideológia jellemzően az, hogy az állami nyugdíjrendszernek a minimális vagy elfogadható szintű időskori életfeltételeket kell biztosítania, de a korábban megszokott életszínvonal megfelelő fenntartásához a munkáltatói és az egyéni előtakarékoskodás eszközei is nélkülözhetetlenek. 

Magyarországon ilyen tekintetben reform előtti állapotban vagyunk, hiszen egészségtelenül túlsúlyos az állami nyugdíjrendszer szerepe, miközben teljesen hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér és az összes lehetséges érintettre vetítve gyöngécske az öngondoskodás pillére.

A gyermekszámtól függő, humántőke-fedezetű nyugdíjrendszer koncepciója kapcsán írt teljes kritikai véleményemet IDE KATTINTVA olvashatja el a Portfolio gazdasági portálon.