Több gyerekért magasabb nyugdíj?

Több gyerekért magasabb nyugdíj?

2021. 06. 22.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

A gyermekfüggő nyugdíjrendszer koncepciójának kritikai megközelítéséről beszéltem a Millásreggeliben.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha kérdése van a nyugdíjával, annak megállapításával, összegének növelési lehetőségeivel kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA tegye föl a kérdését, és méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszolom. 

A Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorának ajánlója:

"A fenntarthatatlan nyugdíjrendszerre egyes szakértők szerint megoldás lehetne, ha figyelembe vennék, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, és ennek az arányában járna neki nyugdíj, amelyben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek. A javasolt rendszerben pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről, mégpedig úgy, hogy minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében részt vevők.

Farkas András, a Nyugdíjguru szakértette meg a javaslatot."

A velem folytatott beszélgetést ide kattintva kísérheti figyelemmel.

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...