Összedől a nyugdíjrendszer? Vagy mégsem?

Összedől a nyugdíjrendszer? Vagy mégsem?

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága melletti érveket elemeztem a portfolio.hu gazdasági hírportálon megjelent cikkemben. Az írásom végére kiderül, hogy véleményem szerint összedől-e vagy sem a magyar nyugdíjrendszer.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha mindig képben akar lenni a nyugdíjrendszer jelenét és jövőjét illetően, akkor iratkozzon föl a NyugdíjGuru News ingyenes heti hírlevelére!

 

A cikket a portfolio.hu hírportálon IDE KATTINTVA olvashatja el. Érdemes :-)

A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, az ennek érdekében szükségesnek tartott paradigmatikus és parametrikus reformok szükségességéről, lehetőségéről, módjáról folyamatosan vitatkoznak a szakértők, s e viták néha átcsapnak a politikai, majd a parlamenti küzdőtérre is.

Ennek eredményeként a nyugdíjrendszer 15-20 évente jelentősen módosul. (A rendszerváltozást az 1975-ös társadalombiztosítási rendelkezésekkel értük meg, azt követően 1997-ben jött az új törvényi keretezés, amelyet jelentősen átalakítottak a 2010-2011-ben bekövetkezett változások. E logika szerint 2025-2030 között esedékes a következő jelentősebb változás…)

A kincstári optimisták szerint nincs baj a folyó finanszírozású nyugdíjrendszerrel, az utolsó nagy beavatkozás-sorozattal a rendszer stabilitását biztosították, azt lényegében nem fenyegeti semmi.

A nyugdíjszakértő kasszandrák (köztük a szerző) jóslatai ezzel szemben majdnem egybehangzóan figyelmeztetnek arra, hogy ez a rendszer – számos okból - hosszabb távon biztosan fenntarthatatlan. 

Kinek higgyen a mostani és a leendő magyar nyugdíjas? Képes-e tartani a jövőben a vásárlóértékét a már megállapított nyugdíj? Milyen nyugdíjra számíthatnak az elkövetkező években, évtizedekben nyugdíjba vonuló korosztályok?

A minden magyart közvetlenül érintő kérdések megválaszolásához e cikkemben áttekintem a rendszer fenntarthatósága melletti érveket is, nehogy a részrehajlás vádjával illethessen a kedves olvasó.

Csak semmi pánik, a rendszer fenntartható!?

1) A magánnyugdíjpénztárak már nem vonnak el járulékbevételt

A fenntarthatóságot biztosító intézkedésekről legutóbb idén februárban az MNB tett közzé összefoglalót (Banai Péter Benő – Palotai Dániel: Fenntartható költségvetés – fenntartható nyugdíjrendszer), amelyben a szerzők a választások előtt megerősítették 2016-os tanulmányuk főbb megállapításait.

A szerzők szerint a magánnyugdíjpénztári vagyon visszaállamosítása és a magánnyugdíjpénztárba fizetett nyugdíjjárulékok visszacsatornázása mellett a nyugdíjrendszer stabilitását a korhatár előtti nyugdíjak, a szolgálati nyugdíjak, a korkedvezményes nyugdíjak, a rokkantsági nyugdíjak megszüntetése biztosítja, bár némileg ellensúlyozza a pozitív hatásokat a nők kedvezményes nyugdíjának bevezetése.

Az állami költségvetésbe visszavett, háromezer milliárd forintot meghaladó nyugdíjpénztári vagyon részben csökkentette az államadósságot, emellett növelte a kormányzat akkori stratégiai mozgásterét (lásd MOL, E.On gázüzletág, Antenna Hungária), miközben Magyarország szabadulhatott az EU túlzottdeficit-eljárása alól. Ezek az örvendetes fejlemények persze közvetlenül nem járultak hozzá a nyugdíjrendszer stabilitásához, az viszont politikai szempontból kétségkívül megnyugtató, hogy az állami nyugdíjígérvényekben megtestesülő államadósság a magánnyugdíjpénztári kitérő lezárásával ismét teljes mértékben implicitté (azaz láthatatlanná) vált.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát sokkal inkább szolgálja a korábban a magánnyugdíjpénztárakba irányított kötelező nyugdíjjárulékok visszacsatornázása a központi nyugdíjkasszába, mert ez 2011 óta minden évben 350-550 milliárd forint (2011-től összesen 3000 milliárd forint) plusz bevételt jelent, s az MNB tanulmánya szerint ez tette lehetővé “az Európai Unió által is elvárt 3 százalék alatti költségvetési hiány elérése mellett a munkát terhelő adók és a vállalati adók csökkentését, továbbá a célzott adókedvezmények, köztük a családi adókedvezmény bevezetését”.

Vagyis ha nincs magánnyugdíjpénztári visszaállamosítás, akkor például a szociális hozzájárulási adó sem csökkenhetett volna, így viszont a vállalkozások örömére a két évvel ezelőtti 27%-ról jövőre 17,5%-ra eshet ez a pillanatnyilag 19,5%-os adónem.

Az persze más kérdés, hogyan stabilizálhatja a nyugdíjrendszert ez az intézkedés, ha a beáramló járuléktömeget a kieső szocho-bevételek ellensúlyozására kell felhasználni, vagyis az összesített egyenleg hosszabb távon egyáltalán nem lehet annyira pozitív, mint a jelenlegi konjunktúra fényében látszik. (A 2018. évi költségvetésről szóló törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető szocho-bevétel 1963 milliárd forint, a 10% nyugdíjjárulékból tervezett bevétel – amely tartalmazza a visszaáramoltatott járulékokat is - 1300 milliárd Ft, mindkét érték jelentősen meghaladja a 2017-es számokat, hiszen mindkét bevétel a nemzetgazdasági átlagbér jelentős növekedését tükrözi. Mi lesz azonban akkor, ha a GDP-növekedés lassul vagy leáll? Ha a nyugdíjrendszerben nem halmozunk föl a bőséges években tartalékot, akkor a mindig beköszöntő hét szűk esztendő a nyugdíjasokat fájdalmasan érintő megszorításokhoz vezethet. Amint ezt a múlt sajnos bőséggel bizonyítja.)

És a sok örömteli hír közepette ne feledkezzünk meg arról sem, hogy hárommillió volt magánnynugdíjpénztári tag nyugdíját immár teljes egészében ismét a társadalombiztosításnak kell majd finanszíroznia (ezt tükrözi az implicit államadósság növekedése).

2) A nyugdíjkorhatár betöltése előtt senki sem igényelhet nyugdíjat – kivéve a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit teljesítő hölgyeket

Jelentősen hozzájárult a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához az a rendkívül fájdalmas, de a szakértői közmegegyezés szerint is szükséges intézkedés sorozat, amelynek eredményeként megszűntek a nyugdíjkorhatár betöltése előtt különféle jogcímeken igényelhető nyugellátások (korhatár előtti, korkedvezményes, szolgálati, rokkantsági nyugdíjak), s helyükbe olyan ellátások léptek, amelyek finanszírozása nem a nyugdíjkasszát terheli.

A korhatár előtti és a rokkantsági nyugdíjakat különböző ellátásokká alakító eljárások humanizmusával kapcsolatban változatlanul erősek az aggályok, különösen a megváltozott munkaképességű személyek rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra való jogosultságát megítélő felülvizsgálatok kapcsán, ezek a változások azonban kétségkívül pozitívan hatottak az öregségi nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.

A pozitív összképet némileg árnyalja a nők kedvezményes nyugdíja, amelynek finanszírozása a nyugdíjkassza évről-évre nagyobb hányadát igényli (2017-ben a korhatár feletti öregségi nyugdíjakra fordított 2527 milliárd Ft 9,2%-át, 233 milliárd forintot, idén már 9,7%-át, 260 milliárd forintot kell erre a célra fordítani). Vagyis amit a korhatár előtti, a szolgálati és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetésével a rendszer nyert a réven, azt jórészt elveszíti e kedvezményes nyugdíj vámján.

Hamarosan mindenképpen szigorítani szükséges a kedvezményes nyugdíj feltételeit – hacsak nem szánja rá magát a kormányzat egy komolyabb reformra a nyugdíjrendszer fölösleges rigiditásának oldása érdekében -, mert a nyugdíjkorhatár emelkedésével egyre több hölgy lesz jogosult csökkentés nélküli teljes öregségi nyugdíjra.

Jövőre már 64 év a nyugdíjkorhatár, vagyis a kedvezményes nyugdíjhoz szükséges legalább 40 évet már a felsőfokú végzettségű hölgyek is megszerezhetik a korhatáruk betöltése előtt.

A csak a kedvezményes nyugdíjat érintő szigorítás egy-két évvel hosszabb jogosító időt írhat elő, egy esetleges nyugdíjreform keretében viszont visszahozható lenne egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási szisztéma mindenki számára a korhatár betöltése előtti utolsó években – természetesen csökkentett (málusszal terhelt) nyugdíjösszegekkel.

A nők kedvezményes nyugdíjával kapcsolatban ugyanis éppen az képezi a legtöbb kritika tárgyát, hogy csökkentés nélküli teljes nyugdíjra biztosít jogosultságot a korhatár betöltése előtt, pedig az érintett nők korábban kilépnek a járulékfizetők köréből és hosszabban lesznek majd nyugdíjasok, mint az erre a nyugdíjra nem jogosult nők és a férfiak – vagyis jobban terhelik a rendszert, mint a többiek.

3) A járulékplafon eltörlésével most nő a nyugdíjkassza bevétele, de kétélű kardként sebezhet a jövőben ez az intézkedés

Az MNB tanulmány szerzői nem említették a bevételnövelő tényezők között, de a 2012-ben eltörölt járulékplafon miatt is nőttek a járulékbevételek (a kormány kalkulációi szerint évi 51 milliárd forinttal, amelyet a 2012-ben évi bruttó 7,5 millió Ft felett kereső mintegy 40 ezer dolgozóval számolhattak). Ez a pillanatnyilag üdvös hatás azonban sokszorosan visszaüthet, hiszen így a magas keresettel rendelkezők nyugdíjvárománya is felső korlát nélkül nő.

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben fölerősödtek azok a követelések, amelyek visszahoznák a járulékplafont, s emellett nyugdíjplafont vezetnének be a nyugdíjrendszer igazságtalanságainak enyhítése érdekében. Megfontolásra valóban érdemes az az érv, hogy az állami nyugdíjrendszer ne mélyítse tovább a szegények és gazdagok között egyébként is táguló szakadékot, mert a biztosítási elv mellett a szolidaritási elvnek is vezérelnie kell a társadalombiztosítást.

4) Pont akkor lesz egyre több a kisnyugdíjas, amikor nehezedne a finanszírozás, így mégis fenntartható marad a rendszer

E cikk szerzője szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát sajnálatos módon éppen az biztosíthatja majd, hogy a jövő új nyugdíjasainak nyugdíjvárománya sokkal kisebb lesz, mint a mai nyugdíjasoké.

Ennek alapvetően négy oka van:

a)

A TB-nyugdíj rettenetesen agyonkomplikált számítása szerint két dologtól függ a nyugdíj összege: egyrészt az egész élet során szerzett szolgálati idő egész években mért hosszától függő nyugdíjszorzótól (a nyugdíjskála százalékos mértékétől), másrészt pedig az 1988. január 1. után szerzett , nyugdíjalapot képező keresetekből számított nettó havi átlagkereset összegétől. A nyugdíjszorzóval ezt az átlagkeresetet kell megszorozni.

A jövőben nyugdíjba vonulók számára az 1988-as cezúra (a személyi jövedelemadó bevezetése) egyre inkább beszámíthatóvá teszi a pályakezdő kereseteiket is, amelyek jellemzően alacsonyak voltak, így lehúzzák az átlagkereset összegét. Jelenleg kevéssé érvényesül ez a hatás, mert a pályakezdés alacsony keresetekkel jellemezhető éveit a rendszerváltás előtt élték meg, így ez nem csökkenti a megállapított nyugdíjukat (az 1988 előtti évekre az 1988 utáni keresetekből számított átlagkeresetet terjeszti ki a rendszer).  Egy évtizeden belül azonban gyakorlatilag minden nyugdíjbavonuló számolhat ezzel a csökkentő hatással, hiszen nyugdíjigénylés esetén az átlagos szolgálati idő hosszúság 35-42 év, így az említett nyugdíjcsökkentő hatást egy 2023-as nyugdíjigénylő már megtapasztalhatja.

A szolgálati idő értéke is a jövőben megállapítandó nyugdíjak csökkenését vetítheti előre. Az említett nyugdíjskála ugyanis nem lineáris, hanem erős degresszív zuhanást tartalmaz. Az első 20 szolgálati év ugyanis 53%-os nyugdíjszorzót ér, míg a második 20 év már csak feleannyit, 27%-ot – így tartozik a 40 évhez 53 + 27 = 80% -, azaz praktikusan feleannyi jogosultságot szerezhetünk a második 20 évünkkel, mint az első 20 évvel.  Történelmi okokból (a nők és a mezőgazdaságban dolgozók jellemzően rövid szolgálati időtartamához magasabb nyugdíjlehetőséget akartak párosítani) alakult így a nyugdíjskála, éppen ideje lenne felülvizsgálni a linearitás bevezethetőségét. Lineáris skálával igazságosabb lehet a rendszer, miután egységnyivel több befizetett járulékkal egységnyi nyugdíjtöbbletre szerezhetünk jogosultságot, torzítás nélkül.

b)

Minél hosszabb ideig fizettünk minél alacsonyabb kereset után járulékot, annál alacsonyabb lesz a várható nyugdíjunk.

Ezt a látszólag triviális megállapítást tökéletesen figyelmen kívül hagyja (sokan persze kényszerűségből) közel kétmillió ember az aktív dolgozók köréből, akik

- közfoglalkoztatottak, vagy

- minimálbérre vannak bejelentve, vagy

- részmunkaidőben dolgoznak a minimálbérnél is kisebb pénzért (egyebek között amiatt, hogy a munkáltató nem tudja kitermelni a gyorsan emelkedő minimálbér összegét), vagy

- katás és hasonló kedvezményes adóelbírálást élvező vállalkozási formában dolgoznak, vagy

- részben a fehér, részben a szürke/fekete gazdaságban mozognak.

Az általuk tartósan fizetett minimális (sőt, pl. a katások, ekhósok esetében akár annál is kisebb) járulékfizetésért cserébe csak alacsony nyugdíjra szerezhetnek jogosultságot. Nagyon alacsony nyugdíjra. A csak fekete gazdaságban ügyködők pedig semmilyen jogosultságot nem szereznek. Pedig ők is megöregszenek majd.

c)

Minél rövidebb ideig fizettünk bármilyen kereset után itthon járulékot, annál alacsonyabb lesz a várható magyar nyugdíjunk.

Ez a megállapítás vonatkozik a tartósan küldöldön dolgozó magyarokra (kivándoroltak, kiköltözöttek, határmenti ingázók), akik a nyugdíjjogosultságuk nagyobb részét külföldön kívánják megszerezni (noha az osztrák, német, brit, holland, ír és hasonló fejlett nyugati nyugdíjrendszerekben sem kolbászból van a kerítés, sőt!).

Ilyen esetben a nyugdíjuk annyi részből tevődik majd össze, ahány EU-tagállamban vagy Magyarországgal kétoldalú szociális biztonsági egyezményt kötő államban dolgoztak, vagyis a magyar felet csak töredékesen terheli majd ennek a jelenleg 500-600 ezer fősre becsült közösségnek a nyugdíja, miközben az általuk évente ezermilliárd forint nagyságrendben hazautalt összegek jelentősen hozzájárulnak az államháztartás egészségéhez (ha a nyugdíjrendszeréhez nem is…)

Érdekes, hogy az MNB említett tanulmányának szerzői nem említik a külföldön dolgozó magyarok hatását a nyugdíjrendszerre se pro (erről írtam most), se kontra (nem vesznek részt a hazai közteherviselésben).

d)

A magyar társadalom mélyszegénységben élő tagjai jellemzően nem szereznek nyugdíjjogosultságot (mert ehhez legalább 15 év szolgálati idő kell), de sporadikusan ők is fizetnek járulékot, ha esetenként munkát találnak vagy közfoglalkoztatásban vesznek részt. Járulékot fizetnek, járadékra nem lesznek jogosultak. (Persze a szociális ellátórendszeren belül nőhet az időskorúak járadékát igénylők száma, de ennek egyelőre nincs jele.)

Hasonló módon növelik a járulékbevételt azok, akik a korhatáruk betöltése előtt elhaláloznak – a várható élettartamok növekedésével az ilyen esetek száma remélhetőleg csökkenni fog. A hozzátartozói nyugellátások az öregségi nyugdíjhoz képest csak kisebb mértékben terhelik a nyugdíjkasszát (az özvegyi nyugdíj maximum annak a nyugdíjnak a 60%-a lehet, amely az elhunytat megillette vagy megillette volna, ha még nem volt nyugdíjas – vagyis a kasszában marad legalább 40%-nyi nyugdíjösszeg).

5) A rendszeres nyugdíjemelés hatályos módja garantálja, hogy a jövőben csökken a nyugdíjrendszer relatív terhelése

A hatályos rendelkezések szerint a rendszeres évenkénti nyugdíjemelés kizárólag a költségvetési törvényben a tárgyévre tervezett fogyasztóiár-indextől függ. 2012 előtt a tárgyévet megelőző év I-III. negyedévi és az azt megelőző év IV. negyedévi inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét. Korábban - 2010 és 2012 között - a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP akkori szerény növekedése miatt. 2010 előtt pedig hosszú ideig a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval.

Ez azonban iszonyúan drága, s így fenntarthatatlan megoldásnak bizonyult, pedig ezzel legalább részben meg lehetett volna – és meg lehetne - előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében azonban nem valószínű a vegyes emelés visszahozatala.

Könnyen belátható, miért nem.

Ha a nemzetgazdasági átlagbér gyorsan nő – mint az utóbbi három évben -, akkor a kizárólag inflációkövető módon emelt nyugdíjak relatív vásárlóértéke egyre jobban leszakad az aktív dolgozók keretesetének értékétől. Ha 100 Ft-ot emelünk 2017-ben 12%-kal, akkor 112 Ft-ot kapunk – így emelkedett a nettó átlagbér. Ha 100 Ft-ot 2,4%-kal emelünk, akkor 102,40 Ft-ot kapunk – így emelkedtek összességében a nyugdíjak tavaly. Vagyis ugyanolyan induló összegből már egy év alatt közel 10%-nyi lemaradást tapasztalhatunk a nyugdíjak emelési technikája miatt. Három év alatt hasonló arányokkal már 20%-ot meghaladó a leszakadás. Ez a nyugdíjasoknak relatíve rossz (abszolút értékben nem), ezért érdemes küzdeniük az emelés kifinomultabb technikái érdekében – de a jelentősebb emelés lehetősége rontja a fenntarthatóságot…

A nyugdíjasok számára persze ezt a keserű pirulát megédesítheti a nyugdíjprémium, nem is beszélve a nyugdíjrendszeren kívüli ajándékokról (Erzsébet-utalvány). A nyugdíjtörvény elrendeli, hogy ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás - a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott - tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor az adott év novemberében nyugdíjprémiumot kell fizetni annak a személynek, aki az előző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében nyugellátásban (ide nem értve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat és a rehabilitációs járadékot) részesül, és a nyugdíjkorhatárát az előző évben betöltötte. Ez esetben a nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata: a bruttó hazai termék növekedése tárgyévben várható mértékének 3,5-del csökkentett összege, de legfeljebb 4, valamint a nyugellátás tárgyév november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 ezer forint. A nyugdíjprémiumot a nyugdíjfolyósító hivatalból, a november havi nyugellátással együtt folyósítja. (Ha az idei előrejelzések tarthatóak lesznek, akkor novemberben a nyugdíjasok számíthatnak prémiumra, amelynek összege a 4,3%-os becsült GDP-növekedés esetén maximum 16 ezer Ft lesz  - ezt kapja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi nyugdíja vagy egyéb jogosított ellátása legalább 80 ezer Ft. Ennél kisebb nyugdíjösszeg esetén arányosan kisebb lesz a prémium is.)

A törvényi megfogalmazásból is látszik, milyen széles tömegeknek szánta a közérthetőségre nem kifejezetten törekvő jogalkotó e szabályt, a lényeg mindenesetre az, hogy ha van is prémium, annak összege egyszeri és korlátozott, vagyis nem épül be a nyugdíjba (ahogyan az egyéb ajándékok összege sem). Így nem fenyegeti a rendszer fenntarthatóságát a szűkebb években sem, miközben javíthatja a nyugdíjasok hangulatát.

A nyugdíjrendszer tartós fenntarthatósága mellett valóban sok érv szól, és e megállapítás nem csak a kincstári optimizmus fényében igaz. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy a fenntarthatóság legfőbb indoka a jövőben megállapítandó nyugellátások tömegének alacsony összege lehet.

Talán nem véletlen, hogy az MNB nem csak a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, hanem az öngondoskodás kívánatos terjedéséről is fontos közleményt adott ki a közelmúltban…

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...