Lesz nyugdíjunk - csak nem lesz elég

Az idősek ellátásáról gondoskodó nyugdíjrendszer nagyon fiatal történelmi képződmény, idén éppen 127 éves. Az öregek eltartása egészen a 19. század végéig éppen úgy a család feladata volt, ahogyan a gyermeknevelés. Ezt a feladatot vette át a piacgazdaság kényszereinek hatására az állam. Így jött létre a felosztó-kirovó elvre épített társadalombiztosítás, először 1891-ben Németországban, majd 1927-ben Magyarországon is. 

A működési modell pofonegyszerű: az éppen dolgozó korosztályok befizetik a nyugdíjjárulékot, hogy abból az állam kifizethesse a szüleik nemzedékét megillető nyugdíjakat, miközben abban bíznak, hogy mire ők is megöregszenek, addigra a munkába álló gyermekeik majd ugyanígy megteremtik az akkor már nekik járó nyugdíjak fedezetét. A nyugdíjrendszer akkor működik jól, ha sokan fizetnek hosszú ideig járulékot és viszonylag kevés idős embernek kell viszonylag rövid ideig nyugdíjat folyósítani. Pontosan ez volt a helyzet a társadalombiztosítás létrejöttének idején.

Nem véletlen, hogy a második világháborúig hatalmas tartalékok halmozódtak föl a nyugdíjrendszerekben - a háború és a hiperinfláció azonban elpusztította e tartalékokat is, azóta a rendszer voltaképpen egy üres csőre emlékeztet: a csőbe havonta beöntik a beszedett nyugdíjcélú közterheket, amit a csövön átfolyatva szétosztanak a jogosultak között. Ha nem lenne elég a járulékokból befolyt pénz, az állam - a híresztelésekkel ellentétben - kipótolja a költségvetés terhére a hiányt.

A népesedési folyamatok azonban az utóbbi néhány évtizedben megfordultak, emiatt öregszik a társadalom mindenütt Európában. A várható élettartam örvendetes növekedésével egyre több a nyugdíjas, akik egyre hosszabb ideig számítanak a nyugdíjukra, miközben egyre kevesebb gyermek születik, így egyre kevesebb lesz a jövőbeni járulékfizető.

Itthon ezekben az években vonul nyugdíjba a nagy létszámú Ratkó-generáció (az 1952-1957 között született korosztályok mai létszáma 883 ezer fő), majd 2040-től az ő gyermekeik, a "gyes-nemzedék" (az 1973-1978 között születettek mai létszáma 1 millió fő). Utánuk demográfiai sivatag következik. Ha pedig sokkal kevesebb a járulékfizető és sokkal több a nyugdíjas, mint korábban, vagyis a drámaian lecsökkent bevételt sokkal többfelé kell szétosztani, akkor a nyugdíjak értéke zuhanni fog. Könyörtelenül.

Magyarországon a demográfiai okok mellett két további fejlemény is súlyosbítja a helyzetet.

A fiatalok és a középkorúak külföldre költözése tömeges méretűvé vált, az európai centrum országaiban több százezer magyar dolgozik már, és a folyamat a legtöbb friss felmérés szerint nem állt még le. Ez a rengeteg honfitásunk nem itthon fizeti a nyugdíjjárulékait, hanem külföldön. Igaz ugyan, hogy ezzel enyhíti a magyar ellátórendszerre nehezedő jövőbeni nyomást (hiszen a nyugdíjukat részben vagy egészben majd attól az államtól kapják, amelyben dolgoznak) - de csak akkor, amikor évtizedek múlva elérik a nyugdíjkorhatárukat.  Addig viszont fájóan hiányzik a tőlük származó járulékbevétel. A Centrum országainak erős demográfiai szivattyúja már ma is legalább egyhavi nyugdíj fedezetét vonja el.

A nyugdíjak finanszírozását veszélyeztető másik tényező abból ered, hogy a gazdasági túlélési kényszerek miatt a közel 1,2 millió önálló vállalkozó (köztük 450 ezer egyéni vállalkozó és 256 ezer őstermelő), valamint az 529 ezer társas vállalkozás legtöbbje a lehető legnagyobb mértékben próbálja optimalizálni a közterheit, amelynek egyik legális módja a lehető legkisebb nyugdíjjárulék-fizetés, ha lehet, akkor csak a minimálbér vagy annak valamilyen részmunkaidős hányada után. A kormányzat ráadásul ösztönzi is a könnyített közteherviselési formák választását (kata, kiva), hiszen így valóban súlyos mai gondokat (versenyképesség, adózási fegyelem) lehet a jövőbeni (vagyis politikailag még nem szorító) gondok terhére megoldani. A versenyképesség növelése érdekében csökkennek a foglalkoztatókat terhelő közterhek, elsősorban a szociális hozzájárulási adó, amelynek mértéke az eredeti 27%-ról mára 19,5%-ra csökkent, és 2019. július 1-jétől várhatóan tovább mérséklődik 17,5%-ra. A csökkenés ott sem áll meg, ha a gazdasági körülmények megfelelőnek látszanak majd, akkor a szocho mértéke egyre kisebb lesz. Tovább csökkenti a TB járulék- és szocho-bevételeit a százezernél még mindig több közfoglalkoztatott, akik a minimálbérnél is jóval alacsonyabb közfoglalkoztatási bér után róják le a közterheket. Nem is beszélve a megváltozott munkaképességűek és az álláskeresők további százezres csoportjairól.

A nyugdíjakat azonban ki kell fizetni. Ha az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas nemzedékeknek a részükre megígért és általuk a korábbi járulékfizetéssel megszolgált nyugdíjakat, akkor az állam előtt több választás nyílik: módosíthatja a nyugdíjba vonulás feltételeit (például megemeli a nyugdíjkorhatárt), vagy az adóbevételekből (esetleg kölcsönből, az államadósság növelése révén) pótolja a nyugdíjjárulék-bevételből hiányzó összeget, vagy kevesebb nyugdíjat fizet (módosítja a nyugdíjszámítás képletét, esetleg elinflálja a meglévő nyugdíjak vásárlóértékét). Vagy egyszerűen visszaterheli a családokra az idősek eltartásának terhét.

Magyarországon mindegyik lehetőség igénybe vételére láttunk már és látunk ma is példát. A nyugdíjkorhatár jelenleg is fokozatosan nő, amíg el nem éri az 1957-ben született korosztálytól kezdve a 65 évet - és nincs arra semmilyen garancia, hogy ez nem nőhet tovább (pontosabban mérget vehetünk rá, hogy a gyes-korosztály tagjainak akár 70-72 évre is nőhet a korhatára). A nyugdíjkassza költségvetését - noha a mindenkori költségvetési törvény szerint természetesen mindig egyensúlyban van a kiadás és bevétel - általában év közben más bevételek terhére ki kell egészíteni. A nyugdíjszámítás képlete évente módosul (gondoljunk csak a valorizációs szorzókra vagy a járulékplafon eltörlésére), s emellett - a nők kedvezményes nyugdíja kivételével - megszűnt minden korhatár előtti nyugdíjlehetőség, továbbá megszűnt a rokkantsági nyugdíj mint saját jogú nyugellátás jogintézménye. Végezetül az Alaptörvénybe - biztos, ami biztos - bekerült, hogy a rászoruló idős szülőkről a nagykorú gyermekeik kötelesek gondoskodni. Nem az állam - a gyerekek. A jövőben vissza a múltba...

Egyáltalán elkerülhető-e a gyorsan öregedő társadalmakban fizetendő nyugdíjak vásárlóértékének drámai zuhanása? S ha nem, akkor egyébként tehetünk-e ellene?

Ha a tömeges bevándorlás lehetőségét kizárjuk (vagy akiket várnánk - külhoni magyarok -, már nem hozzánk jönnek), akkor csak egyetlen módon védekezhetünk hatékonyan: az öngondoskodás révén.

Voltaképpen a magyar állam is beismeri ezt és háromféle nyugdíjcélú megtakarítást is adójóváírásokkal támogat. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjfizetés és a nyugdíjelőtakarékossági számlára történő befektetés mellett a nyugdíjbiztosítási szerződések alapján elhelyezett megtakarítások után is kérhető a befizetett személyi jövedelemadóból a megtakarítás 20%-ának megfelelő összeg jóváírása. A háromféle támogatott nyugdíj-előtakarékosság révén összesen évi 280 ezer Ft adójóváírást is igénybe vehetünk, ami jelentős mértékben gyarapíthatja a privátnyugdíj-tőkénk értékét. Tíz-húsz éves távlatban különösen. 

Ideje mindenkinek elgondolkodnia azokon a nyugdíjbiztosítási megoldásokon, amelyek a mai banki kamatok sokszorosával egyenértékű, garantált éves gyarapodást tesznek lehetővé a számára mindaddig, amíg be nem tölti a nyugdíjkorhatárát.

Bármikor legyen is az a jövőben...