A német nyugdíjrendszer példája és az MNB magyar nyugdíjrendszert érintő javaslatai

A német nyugdíjrendszer példája és az MNB magyar nyugdíjrendszert érintő javaslatai

2019. 11. 12.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Németországban erősítik azt a közfelfogást, amely szerint minden ember saját maga is felelős az időskori anyagi biztonsága megteremtéséért. Éppen ez a cél Magyarországon is, elegendő belelapoznunk az MNB idei versenyképességi programjába.

K Küldés K Nyomtatás

 

 

Ha Önnek személyes kérdése van a jövőbeni vagy a már meglévő nyugdíjával kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

 

Németországban nő az aggodalom, hogy az állami nyugdíjrendszer nem lesz képes elegendő ellátást nyújtani időskorban a társadalom gyors demográfiai öregedése miatt. Ezért a kötelező állami nyugdíj mellett fontos szerepet szánnak a foglalkoztatói és a privát nyugdíjmegoldásoknak, vagyis erősítik azt a közfelfogást, amely szerint minden ember saját maga is felelős a saját időskori anyagi biztonságának a megteremtéséért. Éppen ez a cél Magyarországon is, elegendő belelapoznunk az MNB idei versenyképességi programjába. Nem érdektelen áttekintenünk, lehet-e tanulnunk a német állami nyugdíjrendszer és kiegészítő rendszerei példájából.

A cikk folytatását IDE KATTINTVA olvashatja el!

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...