Több gyerekre magasabb nyugdíj járna? Ellentmondásos javaslat, diszkriminatív taposóaknákkal

Több gyerekre magasabb nyugdíj járna? Ellentmondásos javaslat, diszkriminatív taposóaknákkal

2021. 06. 07.

Jó ötlet-e a felnevelt gyermekek számához kötni a szülő nyugdíját? Elemzésem a nyugdíjrendszer reformját célzó újra fölbukkant javaslatról.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha kérdése van a meglévő vagy a jövőbeni nyugdíjával kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA teheti azt föl.

Részletek a Portfolio.hu portálon megjelent cikkemből:

Közjószág-e a gyermek? Igen, felelik a demográfiai öregedés következményeinek enyhítésére törekvő azon közgazdászok és szociológusok, akik úgy kívánják növelni a termékenységet, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – több nyugdíjjal kecsegtetik az anyákat (vagy általában a szülőket).

A GYERMEKFÜGGŐ NYUGDÍJRENDSZER ELKÉPZELÉSÉNEK LÉNYEGE, HOGY A GYERMEKVÁLLALÁST A NYUGDÍJRENDSZERBEN KÖZVETLENÜL EL KELL ISMERNI.


Érdemes a nyugdíjrendszer mai és a közeljövőben várható állapotát áttekinteni, hogy e termékenység-ösztönző javaslatokat megfelelően értékelhessük. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer korabeli (a második világháborút közvetlenül követő időkben kialakított) alapelve szerint a sok aktív dolgozó hosszú munkaviszonyban szerzett keresete után fizetett járulékok fedezik a nyugdíjazásukat követően jellemzően már csak néhány évig élő, viszonylag kevés időskorú nyugdíját.  A nyugdíjat törvényi képlet határozza meg, vagyis a rendszer a járadék oldaláról meghatározott (defined benefit) módon működik, a nyugdíj összege az érintett személy bizonyított szolgálati idejétől és meghatározott módon számított nettó átlagkeresetétől függ.

Közelebbről nézve három egymást követő nemzedék egymás iránti bizalmára épült a rendszer: a szülő fizeti a járulékot, hogy a nagyszülőnek legyen nyugdíja, miközben eltartja a gyermekét annak reményében, hogy mire ő is megöregszik, a gyermeke fizeti majd azt a járulékot, amiből neki lesz nyugdíja. A rendszer a mindenkori három nemzedék egymás iránti gördülő bizalmára épül.

A felosztó-kirovó rendszer bevételi oldala a járulékfizetők számától és a befizetett munkavállalói, valamint munkáltatói nyugdíjcélú járulékok mértékétől függ. A kiadási oldala pedig attól, hogy hány nyugdíjas között milyen összegű nyugdíjakat kell kiosztani. Ebből is látszik, hogy rendszer érzékeny a járulékfizetők számára, a járulékok mértékére, valamint a nyugdíjasok létszámára és a nyugdíjak átlagos összegére (amely alapvetően a nyugdíjasok szerzett jogosultságainak a függvénye). Nem véletlenül minősítette a Világbank 1996-ban az öregedő társadalmakban piramisjátéknak a felosztó-kirovó elvre épített nyugdíjrendszereket.

A születéskor várható élettartam százhúsz év alatt több, mint harminc évvel nőtt, ennek következtében szinte mindenki számíthat arra, hogy megéli a nyugdíjkorhatárát, amelyet követően még másfél-két évtizedig nyugdíjasként fog élni (a hölgyek két, a férfiak másfél évtizedig, de a várható további élettartam- kilátások évről-évre javulnak, ezt a folyamatot a koronavírus pandémia is feltehetően csak ideiglenesen képes megzavarni.)

UGYANEZEN IDŐ ALATT A TERMÉKENYSÉGI RÁTA A MÉLYBE ZUHANT. JELENLEG 100 TERMÉKENY KORBAN LÉVŐ HÖLGYNEK - A JELENTŐS KORMÁNYZATI ERŐFESZÍTÉSEK DACÁRA - MAGYARORSZÁGON CSAK 155 GYERMEKE SZÜLETIK (ÍGY A TERMÉKENYSÉGI ARÁNYSZÁM 1,55) A 100 ÉVVEL EZELŐTTI 500-600 GYERMEK HELYETT.


Nem elég tehát, hogy csökken a lehetséges anyák száma, ráadásul a termékenységi arányszám is alacsony. Hiába az esetleges nagy igyekezet a termékenységi arányszám növelésére – a cél nagyjából egy évtizeden belül újra elérni a 2,1-es átlagot, ami a XXI. században meglehetősen valószínűtlennek látszó vállalkozás -, sokkal kevesebb nő még sokkal magasabb gyermekvállalási hajlandóság mellett sem képes szinten tartani az ország lélekszámát.  És ugyan mitől lenne sokkal magasabb a gyermekvállalási hajlandóság? Már megszűntek az erre irányuló biológiai (magas halandóság, rövid várható élettartam) és gazdasági (földművelő nagycsalád) kényszerek, ezek miatt megszűnt a nők reprodukciós röghözkötöttsége, vagyis az a korábban általános jelenség, hogy a nők 17-18 éves koruktól folyamatosan szülték és nevelték 5-6 vagy még több gyermeküket, miközben hivatalosan kizárólag a férjük dolgozott. (És ezért eleve csak a férjük szerezhetett nyugdíjjogosultságot, ez az oka az özvegyi nyugdíj bevezetésének.)

Az említett okok eredőjeként a magyar társadalom gyors tempóban öregszik, arányában egyre több az idős ember. 2020-ban és idén minden ötödik, 2030-ban minden negyedik, 2060 körül már minden harmadik ember 65 évesnél idősebb lehet Magyarországon a KSH Népességtudományi Kutatóintézet előrejelzései szerint. Ezt az öregedési sebességet tovább gyorsítja a tartós külföldi munkavállalás miatti  kiáramlás, amely a pandémia miatti veszélyhelyzetek elmúlásával várhatóan ismét fölgyorsul.  A koronavírus járvány kitörése előtt a fiatalabb és képzettebb rétegek tagjai közül a becslések szerint már legalább 650 ezren tartósan külföldön dolgoztak, így itthon az idősek aránya ténylegesen még magasabb lehet, mint amit az egyes korcsoportok létszámai indokolnak.

A hazai járulékfizetők száma mindezek következtében megállíthatatlanul zsugorodik, miután egyrészt az utóbbi négy évtizedben nem született elég gyermek, aki pótolhatná a nyugdíjba vonuló, nagy létszámú korosztályokat a munkaerőpiacon, másrészt a fiatalok és középkorúak egyre növekvő létszámban nem itthon fizetnek járulékot, így kimaradnak a hazai nyugdíjak finanszírozásából.

MAGYARORSZÁGON 1983 ÓTA MINDEN ÉVBEN SOKKAL KEVESEBB GYERMEK SZÜLETIK, MINT A RATKÓ-KORSZAK GYERMEKEI (1952-1956) ÉS UNOKÁI (1973-1978) KOROSZTÁLYAIBAN.


A nyugdíjrendszer természetesen nem omolhat össze, csak a nyugdíjak összege nem lesz tartható a mai szinteken – vagyis az egyes nyugdíjasok, különösen az akkor frissen nyugdíjba vonuló emberek számára mégis úgy tűnik majd, hogy a rendszer összeomlott, annyira kicsi lesz a nyugdíjuk. (A nyugdíjváromány mértékét kifejező elméleti helyettesítési ráta a tíz évvel ezelőtt jellemző 65-66%-ról akár 30%-ra is zuhanhat.)

Ebben a történelmi vészhelyzetben kínálna halvány reményt a gyermekeiket tisztességben felnevelő szülők számára az ismertetett javaslat. Sovány vigasz lenne nekik is, hiszen hatalmas léptekkel tartunk a nyolcmilliós Magyarország felé, ahol a lakosság harminc százaléka 65 évesnél idősebb lesz - akiket nem tudnak finanszírozni a zsugorodó létszámú fiatalabb nemzedékek itthon maradó tagjai még akkor sem, ha a gyermeknevelésbe fektető szülők jogosan tartanának igényt befektetésük hozamára.


Mindezek miatt talán célszerű más megoldást keresni a nyugdíjrendszer elkerülhetetlen fenntarthatósági válságára. A gyermekfüggő nyugdíjreform-javaslat a járadék-meghatározott felosztó-kirovó paradigma fogságában maradva képtelen kezelni a társadalom öregedési folyamatát, a tömeges kivándorlás kérdéskörét és a hazai foglalkoztatás minőségének problémáját.


A JAVASLAT MINDEZEK MELLETT ANNYI REJTETT DISZKRIMINÁCIÓS ELEMET TARTALMAZ, AMELY ALAPJAIBAN IGAZSÁGTALANNÁ ÉS MÉLTÁNYTALANNÁ TEHETNÉ A BEVEZETÉSÉT.

Csak néhány kérdés: ha egy nő szeretne gyermeket, de minden törekvése ellenére sem eshet teherbe, akkor őt hátrányos helyzetbe kell hozni? Ahogyan azokat az édesanyákat is, akik egy gyermeket szültek? És azokat is, akik két vagy több gyermeket is nevelnek, de nem lesz belőlük középfokú végzettséggel rendelkező, rendes járulékfizető? És azokat is, akik gyermeke vagy gyermekei kivándorolnak? Hogyan hozható mindez összhangba a kötelező szülőtartás rendelkezéseivel – amely eleve óriási terhelést jelenthet a jövőben a gyermekek számára? Hogyan háríthatók el az óhatatlanul fölmerülő morális kockázatok? Például az, hogy ugyan miért szülne nyugdíj-megfontolásból több gyermeket egy nő, aki látja, hogy mire a gyermekei járulékfizetővé érnek, addigra a nyugdíjrendszer finanszírozási problémái az egekig nőhetnek?


A teljes cikkemet IDE KATTINTVA olvashatja el a Portfolio.hu portálon.

 

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...