Nemcsak a dinóknak lehet egy pillanat alatt vége?

Nemcsak a dinóknak lehet egy pillanat alatt vége?

2017. 08. 25.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Mindannyian azt hisszük, hogy a holnap ugyanolyan, vagy jobb lesz, mint a ma. Mi van, ha mégsem? Mi van, ha éppen a legnagyobb földi kipusztulási folyamat kellős közepén vagyunk, amit nem egy kisbolygó becsapódása, hanem mi magunk okozunk?

K Küldés K Nyomtatás

 

Iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, ha időben értesülni akar a nyugellátásokat - és egyáltalán a jövőbeni életünket - érintő fejleményekről!

 

A Trend FM rádió Közeljövő című műsorában Érczfalvi András szerkesztővel sorra vesszük a közeljövőnket alakító legfontosabb fejleményeket. Ebben a műsorban a Hatodik kihalás című Pulitzer-díjas tudományos ismeretterjesztő könyv apropóján beszélgetünk az emberi faj túlélési esélyeiről - a közeljövőben...

Az augusztus 25-i adást ide kattintva hallgathatja meg a rádió honlapján. Az összefoglalóm végén pedig megtalálja a hangfájlt is.

A beszélgetés lényegét az alábbiakban foglalom össze:

Elizabeth Kolbert: Hatodik kihalás (szenvedélyes vádirat az emberiség nemtörődömségéről, 2015. évi amerikai Pulitzer-díjas könyv, megjelent tavaly magyarul az Európánál) című könyve alapján.

A földi élet története az unalom végtelenül hosszú szakaszaiból áll, olykor rettenetes pánikrohamokkal megtűzdelve.

Ilyen esetekben a természet működése kényszerűen irányt vált, és az addig evolúciósan sikeres stratégiák megbuknak.

Az evolúciós fejlődésben nem csak a természetes kiválogatódás, hanem a pőre véletlen is diktál.

Hosszú-hosszú ideig sikeres fajok eltűnnek egy másodperc alatt, pedig nem lettek kevéssé fittek - a közeg változott meg gyökeresen.

A Földön az élet 3,5 milliárd éves múltra tekint vissza, a soksejtű élőlények 500 millió évesek.

Ehhez képest már öt alkalommal majdnem teljesen kipusztult az élet a Földről:

- az első nagy kihalás: ordovícium végi kihalás, 450 millió éve. Mi okozta? Eljegesedés. Az akkori egyetlen és egységes földrészen beköszöntött az “örök” fagy, a Föld hólabdává változott. A légkör széndioxid-tartalma drámaian visszaesett. Mi okozta a CO2 csökkenést? A feltételezések szerint a frissen kifejlődött moszatok nyelték el - a földi élet tréfája, hogy a tengeri állatok első tömeges kipusztulását a szárazföldre elsőként kimerészkedő növények okozták. Persze lehetséges, hogy a Föld forgástengelyének apró változásai is hozzájárultak ehhez (mint az összes jégkorszakhoz)

- a második nagy kihalás: devon végi kihalás, 380 millió éve.

- a harmadik és ezidáig legnagyobb kihalás (ez tényleg majdnem elsöpört minden életet): perm végi kihalás, 250 millió éve. Az oka: felmelegedés. Rengeteg CO2 került a levegőbe (a tudósoknak lövésük sincs, honnan, a leginkább elfogadott hipotézis szerint egy szibériai szupervulkán-kitörés lehetett az ok - ennek nyomát őrzi a szibériai platóbazalt,  e tekintetben riasztó, hogy az ipari forradalmat követő széndioxid-kibocsátásunk a feltételezések szerint meghaladja a perm-végi kihalással hírbe hozott szibériai szupervulkán-kitöréssel a levegőbe juttatott CO2-mennyiséget… Persze akkor rengeteg metán is a légkörbe kerülhetett, erről most egyelőre nincs szó), a tengerek hőmérséklete 10 fokkal megnőtt, és annyira savas lett, hogy a mészvázú élőlények mészváza (csigaház, kagylóhéj, korall) elolvadtak, a meleg vízben meg oxigénhiány miatt a lények meg is fulladtak. Mire kb. 100 ezer év alatt  a folyamat lezajlott, az összes élőlény 90%-a (!!!) kipusztult. Ezt önmagában a felmelegedés és a savasodás nem magyarázza, ezért kiegészítő feltevésre is szükség lett a magyarázathoz: a melegedő óceánvíz kedvezett a hidrogén-szulfidot termelő baktériumoknak, amelyek elárasztották ezzel a halálos gázzal a vizet és a légkört, minden élőlényt megfojtva ezzel. Akkoriban az óceán tükörsima és bíborszínű volt, melyből hatalmas böffenésekkel szakadtak ki a hidrogénszulfid-buborékok a halványzöld ég felé. És az a szag milyen lehetett… (a kénhidrogén záptojás-szagú…)

Ez a három kihalási esemény a földtörténeti őskor, a paleozoikum idején történt.

De folytatás is jött.

- a negyedik nagy kihalás: triász végi kihalás, 200 millió éve

- az ötödik nagy kihalás: kréta végi kihalás, 65 millió éve (számunkra ez az élet kezdete: ez söpörte el a dinókat - dinoszauruszokat és az összes hasonló ősgyíkot -, nem véletlenül ezt a kihalási eseményt követően kezdődik a földtörténeti újkor, a kainozoikum)

Ez a két kihalási esemény a földtörténeti középkor, a mezozoikum idején történt

A kihalási esemény lényege: földtörténeti szempontból egy pillanat alatt kiirtja az élővilág kisebb-nagyobb hányadát.

Az öt nagy kihalási esemény mellett számtalan kisebb kihalási esemény is bekövetkezett már.

Egy 1984-es tanulmány szerint 26 millió évente bekövetkezik valamilyen komolyabb válsághelyzet, az akkori feltételezés szerint azért, mert a Naprendszer 26 millió évente átvágtázik az Oort-felhőn, amelyben a Nap egy kicsi ikercsillag-párja, a Nemezis gravitációs rángatása üstököshullámot zúdít a Földre. Mára már tudjuk, hogy nincs ilyen Nemezis (csak a Csillagok háborúja Halálcsillaga képében, talán:-)

És honnan Kolbert könyvének címe? Hol a hatodik kihalás?

Éppen most zajlik.

És mi okozza vajon?

Mi, azaz az emberi faj.

Gyanúra okot adó fejlemények:

1) A kétéltűek, különösen a békák borzasztó tempójú pusztulása, pedig 400 millió éve jelentek meg a békák ősei és 250 millió éve már a kétéltűek három rendje is kialakult (békák, gőték, féreggőtefélék). Az ősi egyiptomiak szerint a békák a kiáradó Nílus és az elöntött fölr párosodásából keletkeztek (a szex örök :-)

A mai békapusztulást az ostorosgomba (Batrachochytrium dendrobatidis) viharos terjedése okozza - az ostorosgombát pedig az emberi szállítás terjesztette el a védtelen békafajok nyakába. Miért?

Mert az 1950-es/1960-as években az USÁ-ban az afrikai karmosbékákat használták terhességvizsgálatra: ha terhes nő vizeletét fecskendezik egy nőstény karmosbékába, akkor az órákon belül lepetézik.

Emiatt hatalmas tömegben szállították a karmosbékákat a USÁ-ba, s velük az ostorosgombákat, amelyekkel ők együtt fejlődtek, így rájuk nem jelentettek veszélyt. Csak az összes többi brekkencsre…

Ugyanez a gomba pusztítja az amerikai denevérfajokat is.

Pontosan így pusztítják el az invazív, behurcolt fajok az őshonos fajokat világszerte.

Az emberi közlekedéssel az ősidők óta velünk tart mindenhová a patkány is (először a délkelet-ázsiai vándorpatkány, amely a polinéz utazókkal eljutott az ázsiai és csenfed-óceáni szigetvilág minden szegletébe és mindent megevett, amit csak tudott).

Friss bizonyíték: a Húsvét-sziget nem csak attól lett kopár és lakhatatlan, hogy az ottani lakosok felélték az erőforrásokat és kiirtották az erdőket, hanem attól, hogy a vándorpatkány minden ehetőt felzabált.

És még csak utána jött az igazi ász, a norvég vándorpatkány (amely kínai), és ami Észak-Amerikából rajzott ki mindenfelé és ette meg még a korábbi vándorpatkányokat is.

Ha tippelni kellene a nagy túlélőkre egy új kataklizma esetén, akkor a patkány jó tipp lehet… Ausztráliában nyilván a betelepített és elszaporodott nyulakra fogadnának.

Ma minden egyes nap a becslések szerint csak a tengerjáró hajók ballasztvizével tízezer faj (mikroorganizmusok és egyebek) egyedei járják körbe a világot, újrateremtve ezzel a valahai Pangeát, az egyéges földrészt. Mintha az ember milliószoros sebességgel visszapörgetné a földtörténeti múltat.

 

2) A hatodik kihalás első bizonyítéka már 13 ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza: a Homo sapiens akkor caplatott át Észak-Amerikába Szibériából (száraz lábbal, hiszen a jégkorszak miatt a tenger szintje legalább 70 méterrel alacsonyabb volt a mainál! ), és áldásos vadászati működése nyomán rövid időn belül kihalt az amerikai mammut és az amerikai masztodon - ezt nagyvad-kihalásként írja le a tudomány.

3) Hátborzongatóan hasonló az óriásalkák kipusztulása: ezek hatalmas pingvinek voltak, amelyeket a tengerészek ettek meg az utolsó szálig. Az utolsó 1821-ben... (Pedig Norvégiától Új-Fundlandig és Olaszországtól Floridáig tömegesen fészkelt ez a hatalmas pingvinmadár.) Ugyanez elmondható az új-zélandi óriásmadárról, a moáról is. Ha egy jóízű állat találkozott velünk, annak vége lett - vagy háziasítottuk, ha tudtuk.

4) A tudomány egyébként sokáig nem ismerte föl az élet cikk-cakkos történetét. Először a geológiát kellett megújítania Charles Lyell-nek, akinek háromkötetes művét Charles Darwin rajongva olvasta és evolúciós elmélete felismeréseihez nagyban felhasználta.

De egyikük sem ismerte el/fel, hogy tömeges kihalási események történhetnek. Mindent lassú, apró lépésekben képzeltek el.

Azt Darwin felismerte, hogy az elszigetelt, háttérzajként elképzelhető kihalások törvényszerűen megjelenő mellékhatásai a törzsfejlődésnek, ekként elkerülhetetlenek, de ő sem hitt a tömeges, hirtelen kihalási eseményekben. Ehhez további felfedezésekre volt szükség.

5) Walter Alvarez geológus üledékes kőzeteket vizsgált, amikor feltűnt neki, hogy a krétakori kőzetekben tömegesen találhatóak foraminifera (likacsosházú tengeri csiga) fosszíliák, de fölöttük, a krétakor végi kőzetanyagban már egyetlen darab sincs belőlük. Viszont ebben a csigamentes rétegben sok iridiumot talált.

Ilyen anyag a Földön nagyon ritka, viszont a meteoritokban nagyon gyakori.

Hosszas tépelődés és az apjával, Louis-zal közösen készített modellek alapján 1980-ban (!) tették közzé a hipotézisüket, hogy 65 millió évvel ezelőtt egy 10-15 km átmérőjű aszteroida becsapódott a Mexikói-öbölbe benyúló Yucatán-félsziget északi csúcsába - 70 ezer km/óra sebességgel.

150 km átmérőjű lett a kráter. (Ma a neve: Chicxulub-kráter)

A becsapódás nyomán olyan kataklizma támadt a Földön, amely a mi legnagyobb szerencsénkre minden 20 kilónál nehezebb állatot kiirtott a szárazföldön - beleértve az összes dinoszauruszt -, nem is beszélve a tengeri élőlényekről. Mi gerincesek mindannyian egy kistermetű - csúnyábban: patkányméretű - kisemlős leszármazottai vagyunk, aki túlélte a kataklizmát.

Alvarezéket sokáig simán hülyének nézte a tudományos közvélemény (vö: paradigmaváltás), mindaddig, amíg a kráter létét a mexikói olajvállalat korábbi gravitációs mérései alapján be nem bizonyították (hiszen egy kilométer vastag üledék lepte be az elmúlt 65 millió évecskében).

Egy fontos gondolat: az a bizonyos kistermetű emlős, amelynek minden ma élő emlős - köztük mi is - a leszármazottja, egyáltalán nem volt rátermettebb, fittebb a krétakori körülmények között, mint más fajok. Szerencsésebb volt.

Válsághelyzetben a rátermettség egész fogalomköre az értelmét veszti a darwini értelemben, hiszen nem alkalmazkodhat egyetlen élőlény sem sikeresen vagy sikertelenül olyan helyzethez, amely még soha nem állt fenn korábban.

A sok millió éven át előnyös tulajdonságok egyik pillanatról a másikra végzetessé válnak.

Százmillió év múlva az emberi nem összes nagy alkotása és mi magunk is egy milliméternyi üledékes kőzetté válhatunk…

 

És ehhez nem is kell nekünk külső behatás, mert úgy átalakítjuk a Földet, hogy egyre több faj pusztul ki miattunk.

6) És akkor a közvetlen katasztrófa: a korallzátonyok. Ők lesznek az első nagy ökológiai rendszerek, amelyek kihalhatnak miattunk: felmelegedés, savasodás, bleaching (azaz kifehéredés). A korall milliárdnyi korallpolip (állat) és még több milliárdnyi zooxantella (növény) szimbiózisa, a mészkiválasztással létrehozott hatalmas zátonyok több millió tengeri fajnak adnak otthont. Ha savasodik a víz, leáll a mészkiválasztás. Ha melegszik a víz, csökken az oxigénszint és a korallpolipok kidobják a zooxantellát (mert azok ijedtükben pusztítóan agresszív oxigén-gyököket kezdenek termelni): ez a bleaching. Utána jön a vég. Pedig a Nagy Korallzátony Ausztráliában 2600 km hosszú és helyenként 150 méter széles - és ez élőlény… Még…

Ismert paradoxon: a trópusi vizek nem tartalmaznak tápanyagokat, éppen azért, mert melegek: ezért olyan kristálytiszta a trópusi tenger. Akkor viszont hogyan élhetnek meg a trópusi vizekben a korallzátonyok? Éppen azért, mert döbbenetesen hatékony a mindent újrahasznosító rendszerük. A korallzátony esőerdő a vizek sivatagában. De csak addig, amíg nem melegszik túl a víz…

Anthony Barnosky, a Berkeley Egyetem őslénykutatója azt mondta a könyv szerzőjének: nézzünk körül most, és amit most látunk élővilágot magunk körül, annak gyilkoljuk le a felét. Ha nagylelkűek vagyunk, akkor csak a negyedét. Ez vár ránk 2050-ben.

Amikor nyugdíjasként próbálunk (túl)élni...

Iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, ha időben értesülni akar a nyugellátásokat - és egyáltalán a jövőbeni életünket - érintő fejleményekről!

 

Dr.Farkas András a Közeljövőben 20170825


K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...