A jövő újraírható

Mindannyian a valóság illúziójában élünk: úgy véljük, hogy amit érzékelünk, az a tényleges valóság. Nem is tévedhetnénk nagyobbat. 

Nem a valóságot látjuk, csak azt, amit képesek vagyunk érzékelni és értelmezni belőle. Az általunk érzékelt valóság egy olyan tudati modell, amit az érzékszerveink és az agyunkban működő szűrő- és lencserendszerünk – a világlátásunk, a belénk épült paradigma – látni enged. 

Mintha mindannyian egy csak ránk jellemző kontaktlencsét viselnénk, amelyről nincs is tudomásunk, olyan természetes – akár halnak a víz, madárnak a levegő. 

Azt, hogy a kontaktlencsénken keresztül mit láthatunk a valóságból, rengeteg feltétel szabályozza: milyen korba, milyen kontinensre, milyen államba, milyen értékrendbe, milyen családba születtünk, milyen iskolákat végeztünk, miket olvastunk, milyen zenét hallgattunk, kik a barátaink, milyen kommunikációs eszközöket nyithatunk meg, meddig élhetünk, hogyan halhatunk, és így tovább. 

A kontaktlencsén átszűrt és értelmezett ingerek közül csak azok épülhetnek be a tudati valóságmodellbe, amelyeket meg tudunk nevezni. Látni és beszélni egyszerre tanulunk meg: valójában csak azt látjuk, amit meg tudunk nevezni. Az általunk érzékelt valóság a mi saját nyelvi teremtményünk. A nyelv a mentális modell anyaga. Ezért a fejünkben a világ csak a miénk. 

Ez a világ nem a tények összessége: az interpretációink összessége. Ezért a valóságkép a fejünkben módosítható, a mi saját nyelvi alkotásunk általunk újraírható: vagyis a jövőnk újraírható. 

Erre az alapvető fölismerésre épül a teljesítmény három általános alaptörvénye. 

E törvényekről beszélgettem - működésüket sok példával megvilágítva - Érczfalvi András szerkesztővel a Trend FM Délutáni Monitor című műsorának 2021. január 4-i adásában, amelyet az alábbi hangfájl elindításával hallgathat meg.