Hogyan legyünk boldogabbak avagy a döntések új kvantummechanikája

Hogyan legyünk boldogabbak avagy a döntések új kvantummechanikája

2016. 01. 17.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Dönteni könnyű, ha tudjuk, hogyan kell. Azoktól a döntésektől függ, hogyan érezzük magunkat egy adott pillanatban, amelyeket éppen meghoztunk és meghozni készülünk. A boldogságunk múlik a döntéseinken, ezért érdemes elolvasni ezt az új elméletemet :-)

K Küldés K Nyomtatás

Mindannyian arra vágyunk, hogy boldogan éljünk. És mégis mivel foglalkozunk a legkevesebbet? Azzal, hogy mitől és hogyan lehetünk boldogok. 

A mindennapi őrült rohanásban elmaszatolódnak a céljaink, gépies rutinná válnak rítusok és mozdulatok, eljátszottá az érzelmek, hiteltelenné a gesztusok: már képtelenek vagyunk felülemelkedni a mindennapi szűk perspektíván, már mindent csak ahhoz tudunk viszonyítani, amit nap mint nap tenni kényszerülünk.

 Ilyenkor érezzük úgy, hogy talán fölösleges és céltalan ez a hajsza, de fogalmunk sincs, hogyan szállhatnánk ki belőle. Aki kiszáll, az meghal: ha nem rohansz az áradattal, elsodornak.

Mitől érezzük úgy, hogy az életünk felpörgött? Hogy minden egybefolyik? Hogy kizökkent az idő?

 Attól, hogy rengeteg információ ér minket.

Dől ránk mindenhonnan: TV-k, rádiók, újságok, folyóiratok százai, internetes honlapok milliárdjai, események állandó kavalkádja, tanulmányok, baráti beszélgetések, munkahelyi tanácskozások  ezrei gondoskodnak arról, hogy információk bődületes áradata sodorjon minket nap mint nap.

Az egyre több információ feldolgozására viszont egyre kevesebb időnk marad, emiatt pedig úgy érezzük, hogy egyre gyorsabban haladunk. Mintha egyre gyorsabban száguldanánk egy olyan szűk sikátorban, amelynek mindkét oldalfalát sűrűn teleírt és telefényképezett plakátok lepnék el, teljesen hiába, hiszen értelmezhető információk helyett csak összefolyó, értelmetlen szín-, betű- és képkavalkádot érzékelünk a száguldás közben.

 Az információk helyes feldolgozására egyszerűen nem jut elég időnk. Minél több információ ér minket, annál gyorsabbnak érezzük az időt, noha valójában nem változott semmi: nem történik több dolog a világban, csak sokkal több dologról értesülünk, mint korábban. Einstein speciális relativitáselmélete szerint minél gyorsabban mész, az idő annál lassabban telik a te számodra.

Valójában azonban e tétel másik oldalának igazságát tapasztalhatjuk nap mint nap: minél gyorsabban telik az idő, annál lassabban haladunk.

Ilyenkor kell egy kicsit hátradőlnünk, nagy levegőt vennünk, behunyni a szemünket és elmélkednünk a döntési kvantumokon.

 Az életünk folyamatos döntések sorozata. Az, hogy hogyan érezzük magunkat egy adott pillanatban, azoktól a döntésektől függ, amelyeket éppen meghoztunk és amelyeket éppen meghozni készülünk.

Ezeket a döntéseket tudományosan föltérképezhetjük és megkísérelhetjük megérteni, hogyan is működik az agyunk. Ha ugyanis ezt megértjük, képesek leszünk fölülemelkedni a megszokott perspektíván, és máshogyan látni magunkat és a velünk kapcsolatba kerülő embereket.

 Mielőtt továbbléphetnénk, egy pici kitérőt kell tennünk a fizika területére. Ma minden tudományos elmélet kizárólag interdiszciplináris lehet, azaz sok tudományterület együttműködését és együtt-művelését igénylő eredményeken alapulhat.

A mi kvantumos döntéselméletünk az elméleti fizika egyik legnagyobb hatású múlt századi elméletéből gyökeredzik, mégpedig a kvantumfizikából. A fizikai kvantumelmélet lényege, hogy az anyag bizonyos tulajdonságai nem folyamatos, nem egynemű természetűek, hanem diszkrét, azaz különálló egységekben, vagyis kvantumokban léteznek.

Ilyen például egy atom energia-kibocsátása. Az elmélet legújabb kiterjesztése szerint nem csak az anyag és az energia kvantumos természetű, hanem maga a téridő is – vagyis a tér is és az idő is.

 Így mindaz, ami körülvesz minket és amiben mi létezünk és telünk, az nem más, mint kvantumcsomók spinhabja. (Ennek taglalása már átvezetne minket a gravitáció eddigi legszebb elméletének, az általános relativitáselméletnek és a kvantummechanika hozzá való nem felhőtlen viszonyának az elemzéséhez, de ezt inkább hagyjuk arra néhány fizikusra, aki érti is, amit mond…)

 Ami számunkra most fontos, az az, hogy a döntéseink is kvantumos természetűek: nem egyszerre pattannak ki a fejünkből, mint Pallasz Athéné a papa, Zeusz fejéből, hanem apránként, lassacskán, pici egységekben: döntési kvantumokban.

 Mi is ennek az új elméletnek a lényege?

(1) Minden „nagy” döntés millió „kicsi” döntés eredménye.

(2) Minden „kis” döntést – éppen azért, mert kicsi – könnyű meghozni.

(3) Minden „kis” döntésről könnyű eldönteni, hogy helyes-e ahhoz a célhoz képest, amit el akarunk érni.

(4) Ha a „kis” kérdésekben rosszul döntünk, nem történik semmilyen tragédia, mert sok rossz „kis” döntést is képesek vagyunk sok jó „kis” döntéssel korrigálni.

(+1) A legkisebb döntési kvantum nem más, mint az „igen” döntés; minden más csak igenek – vagy tagadásának, a negatív igennek, azaz a nemnek – a bonyolult integrációja.

 Ez összesen négy plusz egy tétel. Összesen ennyi szükséges a döntések kvantumelméletének megértéséhez és alkalmazásához. A döntési kvantumok alapján mindannyian képesek leszünk arra, hogy az életünket boldoggá, kreatívvá, izgalmassá és értelmessé formáljuk. Annyit kell ehhez tennünk, hogy belássuk: állandó párbeszédet folytatunk magunkkal, amelynek során minden pillanatban számtalan döntést hozunk.

Még föl sem ébredünk, máris ezer gondolat suhan át az agyunkon, amelynek a legtöbbje döntést igényel, hogy folytathassuk a napot.

 Minden ilyen kis döntés kizárólag rajtad múlik. Senki nem határozhatja meg, és nem is fogja meghatározni, hogy az apróságokban mit gondolj, és hogyan dönts.

Amit mások meg akarnak határozni, azok mindig a nagy döntések.

De mi már tudjuk, hogy minden nagy döntés milliónyi apró, pici, könnyű döntésecske eredője: sok kis döntési kvantum összessége.

 

Mivel minden pici döntés a te kezedben van, az is csak a te döntésed lesz, hogy kiadod-e a kezedből a végső döntést: a saját sorsod irányítását vagy sem. Ehhez milliónyi rossz „kis” döntést kell meghoznod, aminek persze mégis nagy a veszélye, mivel rosszul dönteni minden kicsi döntés esetén egy picivel könnyebb.

Ugyanannak az általánosan ható erőnek a következménye ez, amelynek jól látható megnyilvánulása, hogy mindig könnyebb rendetlenséget csinálnunk, mint rendet: a rendetlenségnek ugyanis milliárdnyi lehetséges állapota van, míg a rendnek általában csupán egyetlen egy.

 A döntési kvantum persze sohasem ilyen nagyléptékű kérdést feltételez, hogy rend legyen-e vagy rendetlenség.

A kvantum mindössze arra vonatkozik, hogy ezt a félig telt poharat, amit a vendégem hagyott az asztalon, megfogjam-e, s ha igen, kivigyem-e mosogatóba, s ha igen, kiöntsem-e, s ha igen, elmossam-e, s ha igen, eltöröljem-e, s ha igen, a helyére tegyem-e, s ha igen, keressek-e másik poharat, amelyik még nincs a helyén, és így tovább.

Minden igazi döntésünk ilyen pici döntések hosszú sorozata. Mivel minden ilyen pici döntésnél egy picivel nagyobb az esélye annak, hogy rosszul döntünk, ezért összességében már sokkal nagyobb az esélye annak, hogy rossz döntéseket hozunk: a sok kis picurka hiba ugyanis összegződik. Ezért érezzük úgy, ha visszagondolunk egy hosszabb időtartamra az életünkben (és nem akarunk hazudni magunknak), hogy sokkal több dolgot sikerült elrontanunk, mint megjavítanunk vagy jobbá tennünk.

A döntési kvantumelmélet segítségével azonban már a kezdetek kezdetén leleplezhetjük a sors ármánykodását: már az első rossz kicsi döntésnél vészfékezhetünk és rákényszeríthetjük magunkat a következő kis döntés helyes meghozatalára.

Leginkább három jelenség veszélyeztet minket, amelyekkel teljesen tisztában vagyunk, mégsem teszünk ellenük semmit, és hagyjuk, hogy a kicsi döntéseinket sorra elszúrjuk miattuk.

Mi ez a három jelenség? Mi ez az álszent-háromság, amely képes arra, hogy bármelyikünk életét nyomorúságossá és sanyarúvá tegye, megkeserítse és megsavanyítsa?

Ez a három rémséges erő, amely Karl Jaspers megfogalmazása szerint a tönkretételünkre tör, és mindenáron uralkodni akar rajtunk, azaz a döntéseinken, a következő:

  1. A jövőtől való félelem.
  2. Az aggodalmas ragaszkodás a tulajdonunkhoz.
  3. A szörnyű lehetőségektől való riadozás.

Döntési kvantumelméletünk hatalmát így elsősorban arra kell felhasználnunk, hogy ezt a három megnyomorító erőt kordában tartsuk.

Miért félünk a jövőtől? Mert bizonytalan, vagyis tele van ismeretlen lehetőségekkel, amelyek közül félelmeink szerint a többségük szörnyűséges.

Nem arra számítunk, hogy a holnap csodálatos új lapokat nyithat életünk könyvében; nem annak örvendezünk, hogy újabb gyönyörű napot élhetünk át a szeretteinkkel, a barátainkkal és mindenkivel, akinek élni megadatott ezen a napon; nem. Arra gondolunk, milyen veszélyek fenyegetnek minket és szeretteinket, milyen ármánykodásra kell felkészülnünk embertársaink részéről, akik között a benzinkutastól az önkormányzati ügyintézőig, a főnökünktől a szomszédunkig, az anyósunktól a gyerekünkig bárki szerepelhet.

Mivel a negatív igent egy kicsit könnyebb meghoznunk a kvantumdöntéseink folyamatában, ezért könnyebben gondolunk arra, hogy milyen sok kellemetlenség, gondatlanság, nemtörődömség, hanyagság, rosszindulat, butaság, sőt, gonoszság áll lesben, hogy tönkretegyen minket, ártson nekünk, pusztítsa nyugalmunkat és szebbik álmainkat.

Ha e gondolatok vezérlik a kicsi döntéseink folyamatát, akkor egyre több rossz kicsi döntést hozunk majd meg, mert a félelem – és ikertestvére, a harag – a legrosszabb tanácsadó. Így nincs más hátra, mint e tények ismeretében megrázni magunkat és ellenállni a rossz döntések rossz bűverejének: a kvantumdöntéseink a sok kicsi “igen” hatalmáról szóljanak, ne a sok kicsi “nem”-éről.

Hogy egy korunkban igen sokakat érintő problémán világítsam meg a döntési kvantumelmélet gyakorlati működését, hadd beszéljek egy percet a tisztességről.

A tisztesség is számtalan apró döntés eredője. Nem úgy ébred senki, hogy ma tisztességes leszek és punktum. A tisztesség úgy keletkezik és fejlődik, hogy ma egy kicsit jobban átérzem a másik gondját. Ma inkább nem gúnyolódok vele, hanem odafigyelek rá legalább addig, amíg megiszom a kávémat. Ma nem olyan leszek, mint egy pokróc, hanem mint egy plüss-pléd, ha a másikkal beszélek. Ma nem fogok kiabálni azokkal, akiket szeretek, ráadásul pláne nem azok helyett, akik fölidegesítettek és akik megérdemelnék, hogy tényleg kiabáljak velük. Ma megpróbálom nem olyan szörnyen fontosnak érezni magam, így talán nem érzek majd minden apró sérelmet olyan fájdalmasnak, mintha rajtam keresztül a mindenséget érte volna rettenetes atrocitás.

Ma megpróbálok eggyel többször mosolyogni, mint grimaszolni. 

Szóval hogyan lehetsz tisztességes? Sok apró kicsi döntéssel, amelyekkel magadnak bizonyítod: helyesen cselekedsz.

A legfőbb vezérelved az lehet: ne tegyél semmi olyat mással, amit nem szeretnél, ha ő tenne veled. 

 

Ne kiabálj vele, ha nem szeretnéd, hogy kiabáljon veled. Ne mondd neki, hogy utálatos dög, ha nem szeretnéd, hogy utálatos dögnek nevezzen téged. Ne nevesd ki, ha nem szeretnéd, hogy kinevessen. Ne beszélj borgőzösen a képébe, ha nem szeretnéd, hogy bőrgőzösen a képedbe böfögjön. És ne öleld meg, ha nem szeretnéd, hogy megöleljen. Ne foszd ki, ha nem szeretnéd, hogy kifosszon. Ne káromkodj vele, ha nem szeretnéd, hogy miattad káromkodjon. Ne hozz helyette döntéseket, ha nem szeretnéd, hogy helyetted hozzon döntéseket. És így tovább.

Az élet egyszerű, ha nem bonyolítjuk agyon.

Az emberek szeretnivalók, ha nem magunkat keressük bennük.

A boldogság magától megterem lelkünk kertjében, ha nem teszünk senkivel olyat, amit nem szeretnénk, ha ő tenne velünk.

És segíthet persze József Attila „zen-buddhista” vallomása is, a Két hexameter:

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

A döntési kvantumelmélet révén megrajzolható az a döntési fa – a matematikusok azt mondanák, döntési gráf -, amely mindannyiunkra jellemző, s amelynek lényege, hogy csak kicsike döntéseket kell meghoznunk – hiszen minden nagyobb döntés e kicsik eredője: vektora -, kicsi döntést viszont rengeteget kell hoznunk.

Az elsőtől a 100. döntésig pl. a reggeli fölkelés ceremóniája szól. A 101. döntéstől mondjuk a 10 ezredik döntésig a napi munka döntései szólnak. „Telefonáljak vagy ne? Utálatos legyek-e az ügyfelemmel vagy ne? Megijedjek-e, ha valami olyat kérdez, amire nem tudom kapásból a választ?” (Erre jobb azt dönteni, hogy nem ijedek meg, különben állandó majré és para lesz az életem…) A 10 001. döntéstől a 100 ezredik döntésig az otthoni lét rítusainak kérdéseire kell válaszolnom. „Vegyek-e a drágámnak egy szál – illetve két szál – virágot, hogy újra jelezzem, mennyire szeretem?” (Őt, nem a virágáruslányt!) „Jelezzem-e más apró kis módokon, hogy szeretem? Elvárjam-e cserébe, hogy apró jelzéseket kapjak tőle is?” És így tovább, a végtelenségig.

A fejünkben folytonos a párbeszéd magunkkal. Állandóan döntünk, de éppen ezért nagyon könnyen tudunk dönteni.

Ha kétségünk lenne, mi a helyes döntés, azt hozzuk meg, amelyiket egy kicsit nehezebbnek érzünk.

 

Vegyük meg azt a virágot, csókoljuk meg azt a szeretett kezet, vigyük ki azt a vendégpoharat.

Minden létező módon juttassuk kifejezésre a szeretetünket azok iránt, akiket szeretünk, és minden létező módon rejtsük el az utálatunkat azok iránt, akiket utálunk.

 

Mert mi is azt szeretnénk, ha szeretnének - és erről tudnánk is minden pillanatban -, akik szeretnek, és nem adnák tanújelét utálatuknak minden pillanatban azok, akik utálnak.

Mindannyian egy döntési kvantumtengerben úszunk, sodródunk, fuldoklunk. Állandó párbeszéd zajlik a fejünkben: folyamatos a beszélgetés magunkkal. Az élet első tudatos pillanatától az élet utolsó tudatos pillanatáig. Minden egyes pillanatban jogodban és szabadságodban áll jól is, meg rosszul is dönteni.

Egyetlen kis döntésed sem életmentő és egyetlen kis döntésed sem halálos önmagában. Ezért meg mered hozni ezeket a döntéseket, hiszen nem az életed – és nem is mások élete – a tét.

Összegződve azonban már más a helyzet: a rengeteg kvantum kavargása, a döntési hab már a nagy döntéseket rejti. Életről és halálról. De soha ne felejtsd el: neked csak apróságokban kell döntened. Csip-csup ügyekben. A többiről már a döntések kvantumelmélete gondoskodik.

Nem dönteni persze nem tudsz: a nem döntés is döntés, az a döntés, hogy a kérdést függőben hagytad. A függőben hagyott kérdések csőstül, megvadult csordaként térnek majd vissza. Egész ordas had támad majd később rád.

Ez a típusú döntés tehát majdnem bizonyosan mindig rossz. Egy elhalasztott döntési pillanat sosem tér vissza. Ha nem döntesz, azzal nem tudod megállítani a világot: nem odázhatsz el semmit.

Dönteni tehát mindig, állandóan, folyamatosan kell. Ez is a döntési kvantumok lényegéhez tartozik: hiába jelent diszkrét szakaszolást, elkülönült csomagocskát a kvantum, mivel az áradásuk folyamatos. Ahogy a teret, az időt, az energiát, az anyagot folytonosnak érezzük, éppen úgy a döntéseink áradata is folytonos.

Az életünk azonban pontosan ezáltal válik könnyűvé: mivel most már tudjuk, hogy nagy kérdésben soha nem kell határoznunk, mert minden nagy döntés apró kicsi döntések millióinak eredője, ezért soha nem kell egyszerre nagy horderejű döntést hoznunk: így könnyűvé tehetjük az életünket, mert tudjuk, hogy csak kicsi dolgokban kell döntenünk, azokban meg könnyű a döntés…

Minden a kezedben van ahhoz, hogy urald a sorsodat. Te határozod meg, hogy ki vagy, hogy boldog vagy-e, hogy értelmes-e az életed. Minden a te döntéseid, a te döntési kvantumaid, a te döntési kvantumhabod függvénye.

 A döntések kvantumelméletét alkalmazva így könnyedén meghozhatod életed talán legnagyobb döntését: mostantól uralod a sorsod.

A boldogság további forrásairól is szól a fenti fejezetet is tartalmazó Legyőzhetetlen című könyvem,  ami e-book formájában megvásárolható itt:   http://www.dibook.hu/konyv/Legyozhetetlen

 
K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...