Thriller

A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer alapképlete mellbevágóan egyszerű: a bevételi oldalt a járulékfizetők száma és az általuk fizetett járulékok összegének szorzata adja, amelynek elvileg meg kell egyeznie a kiadási oldallal, amely természetesen a nyugdíjasok száma és a részükre juttatott ellátások összegének szorzata.

Ideálisan akkor működhet egy ilyen rendszer, ha nagyon sok az aktív járulékfizető, akiknek viszonylag kevés járulékot kell fizetniük (így nem alakul ki fizetési ellenérdekeltség), s az így befolyt bevételt viszonylag kevés nyugdíjas között kell felosztani (mert a várható élettartam nem túl magas), akik így egyénenként magas ellátást kaphatnak, amíg csak - nem túl sokáig - élnek.

Alig százhúsz évvel ezelőtt, ennek a Bismarck nevével fémjelzett megoldásnak az európai terjedése idején pont ilyen volt a helyzet. Azóta azonban a feje tetejére állt a világ - Magyarországon is. Látszólag nincs semmi baj, hiszen jelenleg egy magyar átlagnyugdíjas 1,6-szer annyi elkölthető jövedelemmel rendelkezik, mint egy minimálbéres aktív dolgozó. A jelenleg kétmillió negyvenezer magyar öregségi nyugdíjas ellátásaiból számított átlagos (nettó) nyugdíjösszeg havi 115.786 Ft. Az idén 111.000 Ft minimálbér nettó összege viszont alig haladja meg a 70 ezer forintot. 

Akkor mégis miért szaporodtak meg a nyugdíjrendszer jövőjét egyre borúsabb színben feltüntető elemzések? Nagyon egyszerű az ok: a ma középkorú generációknak drámai jövedelemzuhanásra kell felkészülniük, mire ők betöltik a nyugdíjkorhatárukat. Sokkal kevesebb lesz a járulékfizető dolgozó itthon Magyarországon, mint ma, miközben beáramlik a nyugdíjasok közé a teljes Ratkó-nemzedék.

2030-ig 2,1 millió ember éri el a nyugdíjkorhatárát, miközben csak 1,6 millió gyerek lép majd a munkaerőpiacra - ha egyáltalán itthon lesz dolgozó, és nem valahol Európában. (Ahol már a 600 ezret közelíti a tartósan kinn dolgozó magyarok létszáma.) Vagyis 15 éven belül félmillióval óhatatlanul kevesebb lesz a járulékfizető azért, mert kevés a gyerek, egy másik erős félmillióval pedig azért, mert inkább külföldre vándorolnak a magyarok dolgozni -  miközben kétszázezerrel nő a nyugdíjasok átlagos létszáma. Akit ez nem riaszt meg, az vegye figyelembe, hogy ezt a drámai képet tovább rondítja a munkanélküliség, a közfoglalkoztatás, a megváltozott munkaképesség és hasonló okok miatt az a további legalább félmillió ember, aki vagy egyáltalán nem fizet nyugdíjjárulékot, vagy a mindenkori abszolút minimum értékeknél magasabb járulékot nem képes fizetni.

A járulékbevételek a kényszerű közteher-optimalizálási stratégiák általános elterjedtsége miatt is apadnak. (Az egymilliónál kicsivel több egyéni vállalkozó legtöbbje és a közel 600 ezer társas vállalkozás tagjainak jó része a minimálbér utáni járulékfizetést választja.) Mindemellett a magyar GDP becslések szerint 20 százaléka még ma is a szürke- és feketegazdaságban képződik, ahonnan természetesen semmilyen járulékbevétel nem érkezik.

Az itthon maradt aktív dolgozók egyre erősebb harapófogába szorulnak: viselik a közterheket, eltartják a gyerekeiket, támogatják a szüleiket és nagyszüleiket - ha tudják. Ne feledjük, az Alaptörvényünk - kínai mintára - immár tartalmazza a nagykorú gyermek azon alkotmányos kötelezettségét, hogy el kell tartania a rászoruló idős szüleit! Vajon milyen nyugdíjjövőt sugall ez  a rendelkezés?

Aki ma megy nyugdíjba, az átlagosan az utolsó bevallott és adózott nettó keresete közel 80 %-ára számíthat induló nyugdíjként (ez az elméleti helyettesítési ráta az első nyugdíj összegének aránya az utolsó munkabér nettó összegéhez viszonyítva). Ha 2030-ban megy valaki nyugdíjba, az előrebecslések szerint már csak 50%-os helyettesítési rátára számíthat. És ha 2040 környékén éri el a nyugdíjkorhatárt - az 1975 környéként született utolsó nagy létszámú magyar generáció, a "gyes-nemzedék" tagjaként -, már csak 30%-os helyettesítési ráta várja!

Ezért kell minden fiatal és középkorú magyarnak elgondolkodnia, hogyan és miből szeretne majd nyugdíjasként megélni. Ha marad a folyó finanszírozás paradigmája - márpedig ilyen rövid távon biztosan marad -, akkor csak két választásunk van: vagy elkezdjük minél előbb (adójóváírással támogatva) a nyugdíjcélú megtakarításainkat, vagy a saját gyermekeink nyakába varrjuk magunkat. Ha vannak.

Mindannyiunk számára nagy könnyebbséget okozna, ha a középkorú generációk tagjai haladéktalanul hozzákezdenének a saját privátnyugdíjuk megalapozásához. Különben a gyermekeik vállára nehezedő terhelés a sokszorosa lesz annak, ami most az ő vállukat nyomja.