Köpök a sírotokra - mondja majd unokánk?

2013. 07. 22.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!
K Küldés K Nyomtatás

Ha a nyugdíjakat Európa-szerte oroszlánrészben biztosító felosztó-kirovó rendszerekben az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas generációnak a részükre megígért – és általuk az előző generációt eltartó járulékfizetésükkel megszolgált  – nyugdíjukat, akkor mit tehet az állam?

Első választási lehetőség:

az általános adóbevételeiből pótolja a hiányzó összeget. Ezt Magyarországon mintha tiltaná az Alaptörvény (nyugdíjat csak nyugdíjcélú bevételből lehet kifizetni). 

Második választási lehetőség:

kölcsönt vesz fel a nyugdíjak kifizetésének finanszírozására. Magyarországon mintha ezt is tiltaná az Alaptörvény (az államadósság nem haladhat meg egy meghatározott mértéket, amelyet pillanatnyilag persze messze meghalad, így szóbe se jöhet újabb kölcsön felvétele).

Harmadik választási lehetőség:

kevesebb nyugdíjat fizet. Sokféle módon megteheti ezt az állam. Csak néhány lehetséges eszköz (bár nem akarok ötleteket adni):

Klasszikus csökkentés:

elengedi az inflációt, csak egy kicsit. Az infláció - a szegények adója - zsugorító hatást gyakorol a pénzre. Ugyanaz a szám vagy rányomva, mondjuk ezer forint, mégis csak 950 forintot ér, ha a piacra megyünk vele. (A gond az, hogy az infláció hajlamos önálló életet élni, nem hallgatni a napi parancsokra, és ha úgy tartja úri kedve, akkor elszabadul. Ez esetben az ezer forint a piacon már lehet, hogy csak 900 forintot, 850 forintot, 800 forintot ér...) Mindenesetre az állam boldog lesz, hiszen a tényleges nyugdíjterhelése annyi százalékkal csökken, ahány százalékos az infláció. Ráadásul az inflációt rákenheti a külföldre, amely zsarnoki módon fojtogatja a kisnagy hazát.

Nyugdíjkorhatár-emelés:

a 65 évről emelhető könnyen feljebb, hiszen nő a várható élettartam. A németek már 72 évről vitáznak, a svédek automatizálták az egészet (az aktív évekre csak meghatározott számú inaktív év eshet), s Európa-szerte nagy a nyomás a folytonos emelésre. Minél magasabb a nyugdíjkorhatár, annál kisebb lehet a nyugdíjterhelés, bár a sikeres akció feltétele nyilvánvalóan az, hogy a nyugdíjba nem engedett idősebb korosztályok találjanak munkát maguknak. A segély persze mindig kisebb állami kiadás, mint a nyugdíj...

A helyettesítési ráta csökkentése:

egy tollvonással átállítható a jelenlegi - egyébként európai összevetésben látszólag magas - helyettesítési ráta (az első megkapott nyugdíj aránya az utolsó felvett fizetéshez). Simán kimondhatja egy kormányzat, hogy mostantól például csak 50% lehet ez az arány. Vagy 40%. Vagy 30%.  A vállalkozásból élőknek úgyis mindegy (hiszen a minimális közterheket fizetők csak minimális nyugdíjra számíthatnak), a többiek meg úgysem képesek megszervezni magukat. A helyettesítési ráta akár drámai csökkentése viszonylag veszélytelenül megléphetőnek látszik...

De nem adjunk több tippet ahhoz, hogyan csökkentsék a nyugdíjakat a leendő (?) kormányzatok.

 

 

 

Bármely kényszermegoldás költsége végül úgyis a fiatalabb generációkat terheli.

Meddig engedhetjük meg pazarló nagyszülőkként magunknak, hogy tönkretegyük és agyonnyomorítsuk az állítólag imádott kisunokáink életét – különösen azokét, akik még meg sem születtek?

Ezen gondolkodjunk egy kicsit...

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...