Koldusopera

Koldusopera

A nyugdíjrendszerre ható nagy társadalmi folyamatok elemzése. Megjelent a Figyelőben.

K Küldés K Nyomtatás

 

NYUGDÍJESÉLYEK / A drámai demográfiai és munkaerőpiaci változások miatt kilátástalan pilótajátékká kezd hasonlítani a magyar nyugdíjrendszer. A mai képlet menthetetlen, új megoldásra van szükség!

 

A pilótajáték mesés vagyont hozhat a játékot elindító néhány embernek, de csak gyötrelmes veszteséget és fájdalmat a később belépőknek. Ezért is tiltja minden jogállam a pilótajátékokat. Kivéve a legnagyobbat. Amit nem a nevén nevezünk, hanem öregségi nyugdíjrendszernek hívunk.

A mai napig minden felosztó-kirovó, azaz pay-as-you-go (PAYG) nyugdíjrendszer, a német császárság vaskancellárjáról elnevezett Bismarck-i időskori segélyrendszer és egy kevésbé közismert angol politikusról elnevezett Beveridge-i munkanyugdíj-rendszer leszármazottja. Születésük idején - alig 125 éve - helytálló feltételezésre épültek, a sok aktív dolgozó befizet viszonylag kevés járulékot, és a kevés nyugdíjas ebből viszonylag sok járadékot kap. A rendszer egy ideig hibátlanul működik. Addig, amíg sokan lépnek be a szabályozott munkaerőpiacra, mert sokan születnek és konjunktúra van, miközben a másik oldalon kevesen vehetik igénybe a nyugdíjat, mert kevesen élik meg a nyugdíjkorhatárt, és akik megélik, azok se élnek túl soká.

Mi történik viszont akkor, ha csak kevés gyermek születik, és ők is egyre kevésbé akarnak felnőtté, vagyis aktív dolgozóvá válni?

 

MAGYAR DRÁMA

 

Magyarországon sajnos a termékenységi ráta szívszorítóan alacsony. A 15-49 éves magyar nők termékenységi rátája ma: 1,3, vagyis 100 ilyen korú nőnek 130 gyermeke van. A népesség szinten tartásához 2,1-es termékenységi rátára lenne szükség.

Fogy a magyar. Évente 40 ezer fővel. Ráadásul gyorsan öregszik.

A mai trendek folytatódása esetén a jelenlegi huszonéves lányok 40 százalékának nem lesz gyermeke és 60 százaléka soha nem köt házasságot.

Vagyis a termékenységi ráta minden jel szerint tovább romlik. (A cikkben felhasznált adatok forrása a Központi Statisztikai Hivatal és a Népességtudományi Kutatóintézet honlapjai, különösen a 2011. évi népszámlálás adatainak elemzései.)

A kevés gyermek sokáig, akár harminc éves koráig is tanul, folyton csak készül, csak készül az önálló életkezdésre. Évtizedekig elhúzódik a gesztáció, gondoljunk csak a „mamahotel" jelenségére, egyre később tesznek szert a fiatalok önálló, járulékalapot képező keresetre. Aki pedig már dolgozik, az is inkább keresi a kerülőutakat, hogy sikeresen bújhasson ki a hagyományos és hazai munkaviszony gúzsából, vagyis külföldre megy dolgozni, ha teheti, vagy közteher-optimalizáló vállalkozási stratégiákat keres magának.

Magyarországon összességében aktív dolgozóként egyre kevesebben fizetnek egyre rövidebb ideig egyre kevesebb járulékot.

 

EGYÉB MÍNUSZOK

 

A demográfiai jellegű folyamatokon túl további negatív tényezőket is meg lehet említeni az eltartók-eltartottak számának alakulásában.

Magyarországon az aktív korú, de inaktív emberek száma óriási.

A foglalkoztatási ráta a 15-64 éves korosztályban, a közfoglalkoztatás és a munkahelyvédelmi programok sorozata ellenére is, jelenleg alig több, mint 60 százalék. Az arány ennél is rosszabb a nők minden korcsoportjában, illetve az idősebb férfi korosztályokban. A többi EU tagállamhoz képest ez is óriási elmaradás a járulékfizetők számát viszonyítva.

Már ma is 500-600 ezer főre becsülik a külföldön munkát végző magyarok számát, és ez a szám szakadatlanul nő. A felsőoktatási hallgatók kétharmada külföldön próbálna szerencsét a diplomaszerzés után.

Bár a munkanélküliek száma valóban csökken, de ezt az értéket igencsak kozmetikázza a foglalkoztatási statisztikában szereplő közfoglalkoztatottak pillanatnyilag 200-250 ezer fő körüli létszáma s a "külföldi telephelyen dolgozó" (vagyis itthon járulékot nem fizető) magyarok további százezres tömege.

Nagyon magas a szürke zónában tevékenykedők aránya is, mértékadó becslések szerint a magyar GDP 22 százaléka még mindig a szürke/feketegazdaságban képződik.

Végül döbbenetesen magas a nyugdíjkorhatárt be nem töltött megváltozott munkaképességűek száma. A KSH 2011-ben jelezte, hogy összesen 1,439 millió fő, a 45–49 évesek közel egynegyede, az 50–54 évesek több mint egyharmada, az 55–59 éveseknek köze fele, a 60–64 éveseknek pedig 60 százaléka számolt be valamiféle egészségkárosodásról vagy korlátozottságról. Ebből 767 ezer főt egészségkárosodása akadályozza a munkavégzésben. Közülük kerül ki az a még mindig 300 ezres nagyságrendű tömeg, aki a mai jogszabályok szerint aktív korú megváltozott munkaképességűnek minősül, és akik korábbi ellátásait 2012-től drámai mértékben megnyirbálta a törvényhozás.

 

NEM FENNTARTHATÓ

 

A demográfiai öregedés gyorsaságát és a felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer finanszírozásának fenntarthatatlanságát bizonyítják a hazai népesedési korfák. Már 15 éven belül a járulékfizetők száma milliós nagyságrendben csökken, miközben a nyugdíjasok létszáma több százezres nagyságrendben nő.

A jelenleg nyugdíjba áramló Ratkó-korosztály (az 1952-57 között született évjáratok) tömegei után 2041-ben tölti be a ma érvényes nyugdíjkorhatárt az 1975-ben és környékén született legnagyobb létszámú, élő magyar korosztály, a „Gyes-nemzedék”, így ekkor újra megugrik majd a nyugdíjasok száma. Ráadásul akkor még remélhetőleg a Ratkó-korszak nyugdíjasai közül is nagyon sokan életben lesznek, az aktívak száma viszont addigra drámai mértékben csökken. Ki fizeti majd a révészt? Különös tekintettel arra, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatárral számolt öregségi nyugdíjba vonulást követően még sokáig tartó életre számíthat a leendő nyugdíjas (a férfiak átlagosan 15, a hölgyek közel 20 évre).

Mi lesz azzal, aki e hosszú időszak alatt sem szeretne lemondani megszokott életnívójáról? Hogyan fogják megélni az emberek a lehetőségeik folyamatos és drámai zsugorodását?

Vagyis mi történik akkor, ha Magyarországon aktív dolgozóként egyre kevesebben fizetnek egyre rövidebb ideig egyre kevesebb járulékot, miközben nyugdíjasként egyre többen akarnak egyre hosszabb ideig egyre több járadékot?

A matematika könyörtelen.

Ha kevesebbet kell többfelé osztani, egyre kisebb lehet csak a porció.

És ezért pilótajáték a felosztó-kirovó elvre épített öregségi nyugdíjrendszer.

Az öregek, vagyis a korábbi belépők még számíthatnak az ellátásra (bár egyre csökkenő mértékben), míg a későbbi belépők, a fiatalabb korosztályok már egyre kevésbé. A mai ötvenes nemzedék a mai hatvanas nemzedéknél már jóval kevesebbre számíthat, a mai negyvenes nemzedék a mai ötvenesekénél is sokkal kevesebbre, és  a mai harmincasok - mire beleöregszenek a nyugdíjas korba - gyakorlatilag semmire, de legalábbis semmi jóra nem számíthatnak. Mindenképpen ránk omlik az egész felépítmény. Mégsem teszünk semmit. Vajon miért?

 

BÉKAPERSPEKTÍVA

 

Olyan békák vagyunk, akik a lassan melegedő vízben ülnek, és így nem veszik észre, hogy belőlük főzik a levest?

Úgy tűnik, hiszen a magyar lakosság kétharmada még mindig töretlenül hisz abban, hogy az állam majd biztosítja a nyugdíját.

Nem izgatta föl, hogy egy tollvonással gyakorlatilag amputálták a nyugdíjrendszer második pillérét, tőkefedezeti lábát (vagyis a magánnyugdíjpénztári rendszert), és ezzel elpárolgott 3 ezer milliárd nyugdíjforintja.

Az sem aggasztja különösebben - hacsak nem közvetlenül érintett -, hogy a korhatár előtti nyugdíjba-vonulás lehetősége megszűnt, a megváltozott munkaképességű személyek ellátása tragikus mértékben megcsappant.

Elhiszi, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke korlátlanul tartható, bármikor is megy nyugdíjba.

És nem is hallott arról, hogy a magyar állam alaptörvényi szinten visszavonult a nyugdíjrendszer fenntartásának kötelezettségétől. A rászoruló szülők támogatása Magyarország Alaptörvénye XVI. cikke (4) bekezdése szerint a nagykorú gyermekek kötelezettsége. A (3) bekezdés szerint egyúttal ugyanezen nagykorú gyermek kötelezettsége szülőként a kiskorú gyermekeiről történő gondoskodás. Visszaértünk a pre-bismarcki korba: a család tartsa el a kicsit és az öreget egyaránt. 

Ám a hagyományos családmodell szétzilálódik éppen. Csak két bizonyíték erre. A 60 évesnél idősebb egyedülállók száma 30 év alatt megduplázódott, és döbbenetesen magas Magyarországon az özvegyek száma.

És még egy riasztó szám a gyermekeiket és szüleiket egyaránt támogatni köteles magyar „szendvics”-nemzedékek terheléséről: a gazdasági függőségi ráta - a teljes nem dolgozó népesség és a foglalkoztatottak hányadosa -Magyarországon ma 1,62. Vagyis 100 foglalkoztatottnak már ma is 162 embert kell közvetve (közteherviselőként), vagy közvetlenül (szülőként/gyermekként) eltartania.

Ez a szám romolhat tovább a demográfiai és a foglalkoztatási folyamatok kettős hullámverésében.

 

UGORJUNK KI A FAZÉKBÓL!

 

Annak, aki időskorában tisztességesen akar megélni, nem annyit kell havonta megtakarítania, amennyi marad.

Éppen fordítva, annyit szabad elköltenie, ami a szükséges előtakarékosság után marad.

Az öngondoskodás 2014-ben erős ösztönzést kapott a törvényhozótól: az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíjelőtakarékossági-számlák mellett a nyugdíjbiztosítási szerződések is adójóváírásra jogosítanak 2014. január elsejétől. Az évente nyugdíjbiztosításra fizetett díj 20 százaléka (legfeljebb 130 ezer forint/év) adójóváírásként visszaigényelhető, amit a szerződést gondozó biztosítótársaság a szerződő nyugdíjszámláján fektet be.

Miután összesen 280 ezer forintot is elérhet az évente e három nyugdíjcélú befektetési forma alapján visszaigényelhető adóösszeg, komoly privátnyugdíj-tőke halmozható föl már tíz-tizenöt év alatt is.

Pont akkorra, amikor a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer egyetlen épen maradt pillére is megroskad a demográfiai cunami pörölycsapásaitól.  Az öngondoskodás révén talán lesz esélyünk arra, hogy két-három évtizeden belül ne a nyugdíjas forradalmak vérontása ébresszen rá minket utólag a jövőnkért érzendő közös mai felelősségünkre.

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...