Felezési idő

A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer 125 évvel ezelőtt megfogalmazott alapfeltevése az, hogy a sok aktív dolgozó keresetére sokáig kirótt járulékból fedezni lehet kisszámú idős ember rövid ideig tartó nyugdíját. A modern európai nyugdíjrendszerek kivétel nélkül erre a feltételezésre épültek. A körülmények azonban a társadalmak elöregedésének gyorsuló folyamata miatt gyökeresen megváltoztak, miközben a nyugdíjparadigma jottányit sem változott.

Az öregedést alapvetően öt egymást erősítő folyamat okozza:

1) nő a várható élettartam (Magyarországon az 1900-as 46 évről a jelenlegi 70-78 évre, és tovább),

2) csökken a megszületett gyermekek száma (a termékenységi arányszám - a szülésre alkalmas életkorban lévő hölgyek létszámára vetített élveszületett gyermekek száma -  1,37 körül ingadozik, miközben tudjuk, hogy csak a népesség létszámának szintentartásához is 2,1 -es termékenységi ráta kellene), emiatt

3) folyamatosan nő az idősek arányszáma a népességben (a 65 évesnél idősebbek mai 17,5%-os aránya 2040-re 25%-ra, 2060-ra 30%-ra nő),

4) miközben egy sokszor figyelembe nem vett hatalmas erejű folyamat is zajlik a háttérben, a nemzedéki áramlás (cohort flow). Ez utóbbi az egyes korosztályok létszámának a népesség kormegoszlására gyakorolt hatását mutatja. Jelenleg a magyar társadalom második legnagyobb létszámú nemzedéke, a Ratkó-korszak, vagyis az 1952-1957 között születettek nyugdíjba vonulása zajlik (egészen 2022-ig elhúzva a lépcsőzetes nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt). Ez a milliós létszámot közelítő korosztály az idősödésével természetesen növeli a magyar lakosságot kora szerint pontosan két részre választó medián életkort, ami jelenleg 41 év (ugyanez Nigériában 15 év, Németországban 46 év). A Ratkó-korosztály nyugdíjazását követően a magyar lakosság legnagyobb létszámú nemzedéke, az 1975-ben és közvetlenül utána született "gyes-generáció" következik majd, akik 2040 után kezdik meg (ha maradna a 65 éves korhatár) a  nyugdíjba menetelüket. Az ő idősödésükkel a medián életkor Magyarországon elérheti az 50 évet is, hiszen a fiatalabb korosztályok létszáma meg sem közelíti a Ratkó- és a gyes-nemzedékek létszámát.

5) A helyzetet egy viszonylag új fejlemény, a magyarok tartós külföldi munkavégzése és kivándorlása kiszámíthatatlan mértékben tovább ronthatja, hiszen a fiatalok és a középkorúak mennek el (eddig a becslések szerint félmillióan, de a folyamat megállíthatatlannak látszik), az öregek viszont itthon maradnak.

Az egyetlen lábra nyesett, folyó finanszírozású magyar nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát ez az öt egymást erősítő trend korábban elképzelhetetlen mértékben veszélyezteti. Ezért érzi minden kormányzat annak a kényszerét, hogy valamit lépnie kell, különben a társadalmi béke a kötelező kincstári optimizmus ellenére bármikor összeomolhat. (Nálunk már a politikai propaganda sem meri a nyugdíjrendszer egyensúlyát 2030 után fenntarthatónak állítani. Halkan kérdezheti minden 1965-ben és utána született magyar, hogy akkor az ő nyugdíjával vajon mi lesz?)

Hogyan reagálhat erre a mindenkori politika?

Emelhetik a nyugdíjkorhatárt - ez már Európa-szerte gyakorlat. Nálunk sincs vége a 65 évvel, ne is reménykedjen ebben a mai harminc-negyvenévesek nemzedéke. Felmehet a korhatár 70-72 évre is a következő évtizedekben, nézzünk csak körül Európa fejlettebb országaiban.

Ha a születéskor várható átlagos élettartam a száz évvel ezelőtti 45 évről 75-80 évre emelkedett, és várhatóan 90-100 évre nő, akkor át kell értékelni az aktív/inaktív korszakok fogalmát és arányát. Egyszerűen nevetséges bizakodni egy olyan emberi világ tartós fennmaradásában, ahol az elhúzódó gyermek- és fiatalkor 30 évének és a mai fogalmak szerinti nyugdíjaskor 30-40 várható évének – azaz összességében 60-70 inaktív évnek! - a költségeit a mai értelemben vett aktív korszak 30 éve alatt kellene kitermelni.

A politika megkurtíthatja a nyugdíj-jogosultságokat is (csak hazai példáknál maradva: a korhatár előtti, a szolgálati és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetése.) Az évente meghatározott valorizációs szorzók, a nyugdíjszámítás során alkalmazott nyugdíjszorzók vagy éppen a kötelező nyugdíjemeléshez figyelembe vett inflációs célok is könnyű terepet kínálnak a beavatkozásra.

A mindenkori kormányzat a hosszú távú nyugdíjérdekeket is simán feláldozhatja a rövid távú költségvetési érdekek oltárán (legutóbb ilyen volt a magánnyugdíjpénztárak gyakorlati felszámolása - ami a nyugdíjígérvényekben megtestesülő államadósságot ismét implicitté változtatta, de megszüntetni persze nem tudta, így az pont a legnehezebb években majd évi 100 milliárdos többletkiadásként évtizedekre visszatér).

A hatalom módosíthatja a járulékfizetés feltételeit is (ilyen volt például legutóbb a járulékplafon eltörlése a bevételek azonnali növelése érdekében).

A mindenkori kormányzatnak számtalan egyéb lehetősége is van a beavatkozásra, inkább nem sorolom, nehogy további ötleteket adjak.

Viszont ilyen módon a nyugdíjrendszer egyensúlya a végtelenségig fenntarthatónak látszik, csak éppen a járandóságok csökkennek folyamatosan.

Amint ez a "gyes-nemzedék" életében bizonyosan be is következik, hiszen az előrebecslések szerint az elméleti helyettesítési ráta - az első nyugdíj aránya az utolsó nettó keresethez - a mai 80%-ről 2040-re 30%-ra zuhan. Elkerülhetetlenül, ha változatlan marad a folyó finanszírozás paradigmája. Ezek az előreszámítások ráadásul nem is kalkulálnak a magyarok tömeges külföldi mumkavégzésének gyilkos járulékbevétel-csökkentő hatásaival...

A fiatal és középkorú magyarok, a két-három évtized múlva nyugdíjas polgárok vajon mit érzékelnek mindebből? Ha egyáltalán érzékelik a veszélyeket, vajon ösztönzi-e őket ez cselekvésre? A tapasztalatok szerint - a külföldi munkavégzés tervezgetésén kívül - nem nagyon.

A legújabb felmérések szerint a lakosság többsége teljesen bizonytalan a várható nyugdíjával kapcsolatban, és megbecsülni sem tudja, hogy mennyivel kevesebb pénzből kell majd gazdálkodnia időskorában. A magyarok mindössze 6%-a gondolja úgy, hogy nem jár majd anyagi lemondással a nyugdíjba vonulás - vagyis 94% biztos abban, hogy pénzügyi gondjai lesznek időskorában.

Ennek ellenére még ez az igazán veszélyeztetett korcsoport sem látja be könnyen, hogy a nyugdíjas évekre jelenleg egyszerűen nem tudnak másként felkészülni, mint a minél előbb elkezdett nyugdíjcélú előtakarékossággal.

Meglepő módon közülük is nagyon kevesen ismerik csak a nyugdíjcélú tőketeremtés legfontosabb képletét (rendszeresen félretett pénz szorozva az idővel), amelyben az időnek van a leginkább kitüntetett szerepe. Minél hosszabb ideig teszünk félre, annál kisebb összegekkel érhetünk el nagy eredményt.

Ami nem lesz más, mint az élhető öregkor a "gyes-nemzedék" tagjai számára is. 

(Megjelent a Világgazdaság napilap 2015. szeptember 3-i számában.)