Európa őszül

Európa őszül

A folyó finanszírozású nyugdíjrendszerek a demográfiai egyensúlyok felborulása miatt eleve pilótajáték-logikával épülnek fel, vagyis minél később lép valaki a rendszerbe, annál kevésbé számíthat arra, hogy visszakapja a "befektetett" pénzét.

K Küldés K Nyomtatás

 

 

Az Európai Unióban folyamatosan zajlik a vita arról, hogy az egyes tagállamok öregségi nyugdíjrendszerei miként lehetnek “megfelelőek, fenntarthatóak és biztonságosak".

Az Európai Bizottság közismert álláspontja szerint sürgősen felül kell vizsgálni a nyugdíj ígérvényeket annak fényében, hogy az európai gazdaságoktól és az állami költségvetésektől mi várható el, mert a mai helyzet az öregedési dagály és a foglalkoztatási apály kettős hullámverésében tovább már nem tartható fenn.

 

Egyrészt azért nem, mert az élettartam növekedésével együtt nőnie kell a ledolgozott évek számának, különben a nyugdíjak megfelelősége nem lesz biztosítható (értsd: kisebb lesz a nyugdíja mindenkinek), vagy fenntarthatatlan költségek jelentkeznek a nyugdíjkiadások terén.

A megoldás legegyszerűbb módja, ha drasztikusan fölemelik a tényleges nyugdíjbavonulási életkort.

A Bizottság vonatkozó Zöld Könyve utal arra, hogy néhány évtizeden belül további 7 évvel nőhet a várható élettartam az Unióban, vagyis sejteti, hogy a nyugdíjkorhatár gond nélkül felemelhető akár 70-75 éves korig is. (Jelenleg 10 évente 2 évvel nő a születéskor várható élettartam a fejlett világban.)

Másrészt azért sem tartható fenn a mai helyzet, mert a kilencvenes években több tagállamban a társadalombiztosítási járulékok egy részét újonnan létrehozott kötelező tőkefedezeti nyugdíjalapokba irányították, vagyis csökkentették az állami nyugdíjrendszer aktuális kiadásainak fedezetét. Az Európai Bizottság szerint a pénzügyi és gazdasági válság különös erővel nyomatékosította e megoldás problematikus mivoltát, ami az érintett kormányokat – az elsők között a magyart – arra ösztönözte, hogy leállítsák vagy csökkentsék a magánnyugdíj-pénztárak működését. 

A (más tagállamokban...) még megmaradt kötelező tőkefedezeti rendszerek várható befektetési környezetével kapcsolatban is sok aggály fogalmazódik meg. Az idősödő társadalmak ugyanis csökkentik az európai gazdaság potenciális növekedési ütemét, ezért az európai befektetéseknek alacsonyabb lesz a megtérülési rátája. A nyugdíjalapok kisebb hozamai viszont arra késztetik az alapkezelőket, hogy az idősödő pénztári tagok biztonsági érdekeivel ellentétesen, a befeketési kockázatok ellenére továbbra is engedjék az agresszív feltörekvő piacokra kiáramlani a tőkét. Így a következő pénzügyi leolvadást akár a hozamok maximalizálására kényszerülő nyugdíjalapok is okozhatják.

Az idősek eltartásának kötelezettsége súlyosan rontja az Unió világgazdasági versenyképességét. Miért? Mert ha az egyre több európai nyugdíjas eltartásának drámaian növekvő terhét az egyre több globális kihívással küszködni kénytelen és egyre kisebb létszámú európai fiatalságra terheljük, akkor Európa könnyen elveszítheti a termelékenységi és növekedési versenyt a világ többi erős régiójával szemben. Egyre több elemzés mutatja ki, hogy az Európai Unió legfőbb problémája az elöregedés.

Máspedig abban az esetben, ha a nyugdíjakat Európa-szerte oroszlánrészben biztosító folyó finanszírozású, azaz felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszerekben az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas generációnak a részükre megígért – és általuk az előző generációt eltartó járulékfizetésükkel megszolgált  – nyugdíjukat, akkor az állam

(1) az általános adóbevételeiből kénytelen pótolni a hiányzó összeget, vagy

(2) eleve kölcsönt kell felvennie a nyugdíjfinanszírozásra, vagy

(3) kénytelen-kelletlen kevesebb nyugdíjat fizet.

Mindhárom “megoldás” költsége végül úgyis a fiatalabb generációkat terheli – ami egyenértékű azzal, mintha az atlétikai világbajnokságokon az európai versenyzők mostantól ólombakancsban indulnának.

Az Unió a pénzügyi és gazdasági válság kezelése nyomán olyan mértékben eladósodott, hogy további kölcsönterhelést egyszerűen nem bírnak el az állami költségvetések. Így ez a megoldás egyelőre szóba sem jöhet.

Mindezek mellett erős morális kockázat porlasztja a nyugdíjak védelmi rendszereit. Miután az európai polgárok eddigi tapasztalatai szerint a kormányzatok az állami költségvetésekből úgyis pótolják nyugdíjrendszereik tátongó hiányát, úgy vélhetik - bármennyire is hamis illúzió e meggyőződés -, hogy jobban megéri nekik, ha minimalizálják vagy egyenesen szabotálják nyugdíjcélú közterheik viselését, mert az államok végül úgyis biztosítanak nekik valami nyugdíjat – aminél akkor sem kapnának sokkal többet, ha rendesen fizették volna a járulékaikat.

A tömeges nyugdíjszabotőr-mentalitást tovább turbózza az a közös félelem, hogy a pay-as-you-go rendszerek a demográfiai egyensúlyok felborulása miatt eleve pilótajáték-logikával épülnek fel, vagyis minél később lép valaki a rendszerbe, annál kevésbé számíthat arra, hogy visszakapja a "befektetett" pénzét.

A helyzetet tovább rontja, hogy a válság messzeható utórengéseként a modern európai nyugdíjtörténelemben elsőként súlyosan eladósodott, nagyösszegű jelzáloghitelekkel terhelt friss nyugdíjasok tömeges megjelenése várható, akik nyugdíja valószínűleg a hiteltörlesztő részleteik összegét sem fogja elérni.

Az Európai Bizottság nem véletlenül hangsúlyozza, hogy Európában nőni fog a saját nyugdíjunk szempontjából vállalt egyéni felelősségünk!

 

Milyen lehet az a nyugdíjparadigma, amely nem csupán a demográfiai cunami és  a foglalkoztatási apály, hanem a növekedés kemény korlátaival fenyegető klímaváltozás és az újabb globális válságok akuttá vált veszélyét is képes lehet kezelni?

A kulcselem minden mai kötelező nyugdíjrendszerben a munkajövedelem típusú személyi bevételek járulékoltatása. Megfelelő, fenntartható és biztonságos nyugdíjrendszer viszont munkajövedelmek járulékaira alapozva e sorok írója szerint egyszerűen nincs.

Lehetséges-e más paradigma alkalmazása?

Elvileg igen, de csak akkor, ha

- egyrészt a tagállamok jelentős részben lemondanak a nemzeti nyugdíjrendszereik feletti szuverenitásukról és megteremtik az egységes páneurópai öregségi nyugdíjrendszer alapjait,

- másrészt elvetik a munkanyugdíj elvét és a jövedelmek napról napra lehetetlenebb járulékoltatása helyett az európai összlakosság fogyasztására kivetett adókra alapozzák az európai öregek minimális ellátásának fedezetét.  

A koncepció jegyében a páneurópai alapnyugdíj forrása a fogyasztásra kivetett speciális, vissza nem igényelhető európai nyugdíjforgalmi adó lenne, amely minden árut és szolgáltatást Európa-szerte egységes kulccsal terhelne.

 

Az új európai nyugdíjparadigma fontos elemeként az életszínvonal teljes vagy részleges időskori fenntartása érdekében választható kiegészítő nyugdíjmegoldásokat minden uniós tagállam egységes ösztönzőkkel támogatná.

Ennek eredményeként az uniós polgár azonos eséllyel vállalhatna – privát nyugdíjtőkéjének páneurópai adókedvezményekkel támogatott felhalmozása révén – egyéni felelősséget saját időskorának minőségéért, függetlenül attól, hogy Németországban, Portugáliában, Bulgáriában vagy Magyarországon tölti-e élete alkonyát.

Iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, hogy időben értesüljön a nyugellátásokat érintő fejleményekről!
 

(Megjelent a Figyelőben itt.)

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...