Elfolyó finanszírozású nyugdíjrendszer

Elfolyó finanszírozású nyugdíjrendszer

Szíves figyelmükbe ajánlom a Világgazdaságban korábban megjelent cikkemet, amelyben a lehető legegyszerűbben fogalmaztam meg a nyugdíjrendszer kihívásait: a népesedési, a foglalkoztatási és a kivándorlási folyamatok okozta feszültségeket.

K Küldés K Nyomtatás

Az idősek ellátásáról gondoskodó nyugdíjrendszer nagyon fiatal történelmi képződmény, alig 124 éves. Az öregek eltartása egészen a 19. század végéig éppen úgy a család feladata volt, ahogyan a gyermeknevelés. Ezt a feladatot vette át a piacgazdaság kényszereinek hatására az állam. Így jött létre a felosztó-kirovó elvre épített társadalombiztosítás, először 1891-ben Németországban, majd 1927-ben Magyarországon is.

A működési modell pofonegyszerű: az éppen dolgozó korosztályok befizetik a nyugdíjjárulékot, hogy abból az állam kifizethesse a szüleik nemzedékét megillető nyugdíjakat, miközben abban bíznak, hogy mire ők is megöregszenek, addigra a munkába álló gyermekeik majd ugyanígy megteremtik az akkor már nekik járó nyugdíjak fedezetét. A nyugdíjrendszer akkor működik jól, ha sokan fizetnek hosszú ideig járulékot és viszonylag kevés idős embernek kell viszonylag rövid ideig nyugdíjat folyósítani. Pontosan ez volt a helyzet a társadalombiztosítás létrejöttének idején.

Azóta azonban a népesedési folyamatok megfordultak: öregszik a társadalom mindenütt Európában. A várható élettartam örvendetes növekedésével egyre több a nyugdíjas, akik egyre hosszabb ideig számítanak a nyugdíjukra, miközben egyre kevesebb gyermek születik, így egyre kevesebb lesz a jövőbeni járulékfizető. Itthon ezekben az években vonul nyugdíjba a nagy létszámú Ratkó-generáció (az 1952-1957 között született korosztályok mai létszáma 883 ezer fő), majd 2040-től az ő gyermekeik, a "gyes-nemzedék" (az 1973-1978 között születettek mai létszáma 1 millió fő). Utánuk demográfiai sivatag következik. Ha pedig sokkal kevesebb a járulékfizető és sokkal több a nyugdíjas, mint korábban, vagyis a drámaian lecsökkent bevételt sokkal többfelé kell szétosztani, akkor a nyugdíjak értéke zuhanni fog. Könyörtelenül.

Magyarországon a demográfiai okok mellett két további fejlemény is súlyosbítja a helyzetet.

A fiatalok és a középkorúak külföldre költözése tömeges méretűvé vált, az európai centrum országaiban több százezer magyar dolgozik már, és a folyamat minden jel szerint erősödik. Ez a rengeteg honfitásunk nem itthon fizeti a nyugdíjjárulékait, hanem külföldön. Igaz ugyan, hogy ezzel enyhíti a magyar ellátórendszerre nehezedő jövőbeni nyomást (hiszen a nyugdíjukat részben vagy egészben majd attól az államtól kapják, amelyben dolgoznak) - de csak akkor, amikor évtizedek múlva elérik a nyugdíjkorhatárukat.  Addig viszont fájóan hiányzik a tőlük származó járulékbevétel. A Centrum országainak erős demográfiai szivattyúja már ma is legalább egyhavi nyugdíj fedezetét vonja el.

A nyugdíjak finanszírozását veszélyeztető másik tényező abból ered, hogy a gazdasági túlélési kényszerek miatt a több, mint egymillió egyéni vállalkozó és az 588 ezer társas vállalkozás majdnem mindegyike a lehető legnagyobb mértékben próbálja optimalizálni a közterheit, amelynek egyik legális módja a lehető legkisebb, azaz a minimálbér utáni nyugdíjjárulék-fizetés. Tovább csökkenti a TB járulékbevételeit a kétszázezernél is több közfoglalkoztatott, akik még a minimálbérnél is jóval alacsonyabb közfoglalkoztatási bér után róják le a közterheket. Nem is beszélve a megváltozott munkaképességűek és az álláskeresők további százezres csoportjairól.

A nyugdíjakat azonban ki kell fizetni. Ha az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas nemzedékeknek a részükre megígért és általuk a korábbi járulékfizetéssel megszolgált nyugdíjakat, akkor az állam előtt több választás nyílik: módosíthatja a nyugdíjba vonulás feltételeit (például megemeli a nyugdíjkorhatárt), vagy az adóbevételekből (esetleg kölcsönből, az államadósság növelése révén) pótolja a nyugdíjjárulék-bevételből hiányzó összeget, vagy kevesebb nyugdíjat fizet (módosítja a nyugdíjszámítás képletét, esetleg elinflálja a meglévő nyugdíjak vásárlóértékét). Vagy egyszerűen visszaterheli a családokra az idősek eltartásának terhét.

Magyarországon mindegyik lehetőség igénybe vételére látunk példát. A nyugdíjkorhatár jelenleg is fokozatosan nő, amíg el nem éri az 1957-ben született korosztálytól kezdve a 65 évet - és nincs arra semmilyen garancia, hogy ez nem nőhet tovább (pontosabban mérget vehetünk rá, hogy a gyes-korosztály tagjainak akár 70-72 évre is nőhet a korhatára). A nyugdíjkassza költségvetését - noha a mindenkori költségvetési törvény szerint természetesen mindig egyensúlyban van a kiadás és bevétel - általában év közben más bevételek terhére ki kell egészíteni. A nyugdíjszámítás képlete évente módosul (gondoljunk csak a valorizációs szorzókra vagy a járulékplafon eltörlésére), s emellett - a nők kedvezményes nyugdíja kivételével - megszűnt minden korhatár előtti nyugdíjlehetőség, továbbá megszűnt a rokkantsági nyugdíj mint saját jogú nyugellátás jogintézménye. Végezetül az Alaptörvénybe - biztos, ami biztos - bekerült, hogy a rászoruló idős szülőkről a nagykorú gyermekeik kötelesek gondoskodni. Nem az állam - a gyerekek. A jövőben vissza a múltba...

Egyáltalán elkerülhető-e a gyorsan öregedő társadalmakban fizetendő nyugdíjak vásárlóértékének drámai zuhanása? S ha nem, akkor egyébként tehetünk-e ellene?

Ha a tömeges bevándorlás lehetőségét kizárjuk - márpedig ettől pillanatnyilag jobban irtóznak egyes európai kormányzatok, különösen a miénk, mint ördög a tömjénfüsttől -, akkor csak egyetlen módon védekezhetünk hatékonyan: az öngondoskodás révén. Voltaképpen a magyar állam is beismeri ezt, és háromféle nyugdíjcélú megtakarítást is adójóváírásokkal támogat. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjfizetés és a nyugdíjelőtakarékossági számlára történő befektetés mellett a nyugdíjbiztosítási szerződések alapján elhelyezett megtakarítások után is kérhető a befizetett személyi jövedelemadóból a megtakarítás 20%-ának megfelelő összeg jóváírása (a nyugdíjbiztosítás esetében évi 130 ezer Ft erejéig). A háromféle támogatott nyugdíj-előtakarékosság révén összesen évi 280 ezer Ft adójóváírást is igénybe vehetünk, ami jelentős mértékben gyarapíthatja a privátnyugdíj-tőkénk értékét. Tíz-húsz éves távlatban különösen. A nyugdíjbiztosítási szerződéseket azonban nem csupán a 20% adójóváírás miatt érdemes megkötni. Több biztosítótársaság magas összegű garantált nyugdíjbónuszokkal erősíti e megtakarítások vonzerejét. Ideje mindenkinek elgondolkodnia azokon a nyugdíjbiztosítási megoldásokon, amelyek a mai banki kamatok tíz-hússzorosával egyenértékű, garantált éves gyarapodást tesznek lehetővé a számára mindaddig, amíg be nem tölti a nyugdíjkorhatárát. Bármikor legyen is az a jövőben...

Dr.Farkas András

www.nyugdijguru.hu

www.facebook.com/nyugdijguru

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...