Beléphet a nyugdíjpiacra az állam

Beléphet a nyugdíjpiacra az állam

2018. 11. 20.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Az állam tervezi az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítási piacra való belépését, ennek lehetséges megvalósulásáról beszéltem az ATV Reggeli Start című hírműsorának 2018. november 19-i adásában.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha még nem tette meg, iratkozzon föl az INGYENES heti hírlevelemre és biztassa erre barátait is - így nem maradnak le semmilyen fontos fejleményről, ami érintheti a nyugdíjak jelenét és jövőjét.

 

Slágertéma lett a sajtóban napok alatt az a hír, hogy az állam közvetlenül is belépne az önkéntes nyugdíjcélú megtakarítások piacára. A lehetséges állami megoldásokról és a meglévő nem állami, de adójóváírással támogatott nyugdíj-előtakarékossági lehetőségek jövőjéről is beszéltem az ATV Reggeli Start című műsorának 2018. november 19-i adásában.

Ha esetleg nem látta, IDE KATTINTVA megnézheti a velem folyatott beszélgetést.

Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője
K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...