Ha kérdése van a 13. havi nyugdíj visszaépítésével, a nyugdíjnöveléssel, az Ön nyugdíjjogosultságával és annak maximális érvényesítési lehetőségeivel kapcsolatban, akkor IDE KATTINTVA tegye azt föl, hogy méltányos díjazás ellenében az Ön személyére szabottan, az ügyintézés során felhasználható jogszabályi hivatkozásokkal együtt megválaszoljam.

13. havi nyugdíj: 

a nyugdíjas társadalom rövidebb távon nyer, 

az egész társadalom hosszabb távon veszít

1.

A koronavírus járvány miatti veszélyhelyzetben a gazdasági válságkezelési csomag részeként négy éven át fokozatos visszaépül a 13. havi nyugdíj, amely 2024-től egy havi plusz összeggel, vagyis átlagosan 320 milliárd forinttal növeli majd minden évben a nyugdíjkiadásokat. 

A nyugdíjas társadalom a 13. havi nyugdíj révén a pandémia utáni világ nyertesei közé kerül. Legalábbis ideig-óráig, mert drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, és ennek elkerülhetetlen finanszírozási következményei lesznek. 2030-ra minden negyedik magyar - 2050 után pedig már minden harmadik magyar - 65 évesnél öregebb lesz. A demográfiai öregedés következtébenaz idős állampolgárok ellátásának terhe növekszik, nem csupán a nyugdíjrendszer, hanem az egészségügyi és a szociális ellátó rendszerek tekintetében egyaránt.

Átlagosan a GDP 9%-a, 2020-ban közel 3700 milliárd forint, 2021-ben 3915 milliárd forint teszi ki a nyugdíjkasszát. A kormány az EU részére megküldött konvergencia-programjában 2030-ra ezt az arányt mindössze a GDP 8,4%-ára prognosztizálja. A közel kétszázezer fővel növekvő nyugdíjas lakosság és a 13. havi nyugdíj visszaépítése mellett nem látszanak a nyugdíjfinanszírozás olyan biztos forrásai, amelyek elérhetővé tennék a GDP-arányos nyugdíjkiadás egy évtizeden belüli jelentős csökkentését, különösen akkor, ha tovább apadnak a társadalombiztosítás járulékbevételei, elsősorban a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentései miatt. Az pedig nyilván merész feltételezés, hogy olyan gyors ütemben nő a következő évtizedben a magyar GDP, amelynek következtében a 8,4%-ra prognosztizált nyugdíjkiadási arányszám abszolút összegben sokkal több pénzt jelentene az ellátások fedezetére a jelenlegi 9% körüli aránynál.

Egy felosztó-kirovó alapelvre épített, folyó finanszírozású nyugdíjrendszer akkor stabil és fenntartható, ha a mindenkori aktív dolgozók (és munkáltatóik) nyugdíjcélú járulékfizetései fedezik a mindenkori nyugdíjasokat megillető nyugdíjakkal kapcsolatos kiadásokat. Ha a járulékfizetők száma és az általuk (és munkáltatóik által) fizetett járulék mértéke is folyamatosan csökken, miközben a nyugdíjasok létszáma folyamatosan nő, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy egy idő után a nyugdíjrendszer hiánya is nőni fog - hacsak a GDP nem nő minden évben mesebeli mértékben.

A függőségi ráta elkerülhetetlen romlásának belátása is hozzájárult ahhoz, hogy 2009. július 1-jével megszűnt a korábbi 13. havi nyugdíj, de ami ennél sokkal nagyobb horderejű intézkedés: a függőségi ráta romlásának lassítása miatt emelkedik folyamatosan a nyugdíjkorhatár (egy évtized alatt 62-ről 65 évre), és részben emiatt szűntek meg 2011 végén a korhatár előtti és korkedvezményes nyugdíjak, a szolgálati nyugdíjakkal együtt, emiatt szűnt meg a rokkantsági nyugdíj és részben emiatt alakult át a magánnyugdíjpénztári rendszer is (amelynek legfőbb bűne persze az volt, hogy az állam jövőbeni nyugdíjkötelezettségeivel kapcsolatos rejtett, implicit államadósságot explicitté, azaz bődületesen nyilvánvaló tette, alaposan leszűkítve a kormányzat pénzügyi mozgásterét). 

2.

Igaz, hogy e súlyosan korlátozó intézkedésekkel majdnem egyidőben bevezetett nők kedvezményes nyugdíja finanszírozási igénye gyakorlatlag lenullázta a korhatár előtti és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetéséből fakadó megtakarításokat, a politikai és az erkölcsi haszon azonban nyilván megérte e kedvezményes nyugdíj bevezetését – bár egyre kevésbé látszik, meddig tartható ez fenn a jelenlegi feltételekkel.

A kedvezményes nyugdíj 2011. január 1-jei bevezetése idején az akkori 62 éves nyugdíjkorhatárhoz igazították a 40 évi jogosító idő követelményét, ám azóta nő a korhatár és 2022-ben eléri a 65 évet. Három évvel magasabb nyugdíjkorhatárhoz elvileg három évvel hosszabb jogosító időt kellene előírni, hacsak nem törődik bele az állam, hogy minden nő a korhatára betöltése előtt nyugdíjba mehet - vagy nem akarja esetleg visszavezetni a férfiaknak is enyhet adó korkedvezményes nyugdíjazás korszerű rendszerét, amelyben minden korhatár előtti kifizetést, vagyis a nők kedvezményes nyugdíját is, levonás - málusz - terhelne, amely annyiszor 4-6% lehetne, ahány évvel a korhatár betöltése előtt szeretné valaki igénybe venni ezt a nyugellátást.

A nők kedvezményes  nyugdíja sokkal vonzóbbnak bizonyult az érintettek számára, mint ahogyan eredetileg tervezhette a jogalkotó, így 2021-ben már átlépte a 300 milliárd forintot a kedvezményes nyugdíj finanszírozási igénye, vagyis lényegében ugyanannyiba kerül, mint amenyibe a teljes 13. havi nyugdíj kerül majd évente.

A magyar nyugdíjrendszerben így létezik egy rejtett 14. havi nyugdíj is, de ezt csak a hölgyek kaphatják, immár egy évtizede. 

A nyugdíjkasszának a  visszaépülő 13. havi és az egy évtizede már kizárólag a nők számára visszaépített, rejtett 14. havi nyugdíj együttes finanszírozási kihívásaival is meg kell birkóznia - egy olyan drámai tempóban öregedő társadalomban, amelyben a versenyképesség kényszerítő igényei könnyen felülírják a szociális szükségleteket. 

A nyugdíjkassza hiánya könnyen elszabadulhat, hiszen a nagy véráldozattal létrehozott stabilitási tartalékok közül a korhatár előtti és a rokkantsági nyugdíjak megszüntetésével elért megtakarítást a nők kedvezményes nyugdíja nullázza le, míg a magánnyugdíjpénztári rendszer visszaállamosítása révén a központi nyugdíjkassza bevételeként visszanyert évi 300 milliárd forintos nagyságrendű járulékbeáramlást mostantól a 13. havi nyugdíjra kell fordítani. A 13. havi nyugdíj visszahozatala így semmissé teheti a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében eddig tett, sok szenvedést okozó, mégis elkerülhetetlenül szükséges erőfeszítések eredményeit.

3.

A 13. havi nyugdíj mélyíti a szakadékot a nyugdíjasok között. 

A nyugdíjas társadalom szétszakadása az utóbbi fél évtizedben veszedelmesen felgyorsult. A folyamatot a 13. havi nyugdíj visszaépítése kifejezetten turbófokozatba löki, mivel ez a juttatás mindenkinek a saját nyugdíja (vagy egyéb jogosító ellátása) alapján jár. Az első szakaszban a 2021. februári nyugdíj mellé a 2021. januári nyugdíj negyede jár. Akinek 100 ezer forint volt januárban a nyugdíja, az 25 ezer forintot kap pluszban februárban, akinek 200 ezer, az 50 ezer forintot, akinek 500 ezer, az 125 ezer forintot, s akinek egymillió, az 250 ezer forintot kap plusz juttatásként. A második szakaszban a 2022. januári nyugdíj 50%-a, a harmadik szakaszban a 2023. januári nyugdíj 75%-a, az utolsó szakaszban a 2024. januári nyugdíj 100%-a jár majd plusz ellátásként, ezt követően minden évben az akkori januári nyugdíj összegével egyezik meg a februári nyugdíj mellé utalandó 13. havi nyugdíj (már amíg bírja korlátozás nélkül a kassza).

Az a nyugdíjas, akinek havi 100 ezer forint a nyugdíja, éves szinten 1,2 millió forint nyugellátást kap, amely a 13. havi nyugdíj teljes visszavezetése után éves szinten 1,3 millió forintra nő. Az a nyugdíjas viszont, akinek havi 500 ezer forint a nyugdíja, vagyis éves szinten 6 millió forint nyugellátást kap, a 13. havi nyugdíj teljes visszavezetése után éves szinten 6,5 millió forintra nő a nyugdíjbevétele.

Ennek következtében a két nyugdíjas között a jövedelmi különbség 6 millió - 1,2 millió = 4,8 millió forintról 6,5 millió - 1,3 millió = 5,2 millió forintra nő. A különbséget évről-évre tovább növeli a nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke is.

A 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna, akár méltányos alsó-felső korlátok közé szorítva a kifizetést. Ha nem ez történik, az új 13. havi nyugdíj ugyanarra a sorsra juthat, mint a 2004-ben bevezett elődje, amelyet 2009-ben először drákói szigorral kellett maximalizálni 80 ezer forint összegben (ez a korlát öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos elméleti felső korlátjaként), majd meg is kellett szüntetni.

A nyugdíjemelés változatlanul egységes százalékos mértéke tovább növeli a különbséget a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok között.

A 100 ezer forintos nyugdíj után ugyanúgy 3% volt a 2021.januári emelés, mint az 1 millió forintos nyugdíj után: az egyik nyugdíjas így 3 ezer forintot, a másik 30 ezer forintot kap havi emelés címén, vagyis a jövedelem az egyik esetben éves szinten 36 ezer forinttal, a másik esetben 360 ezer forinttal emelkedik. 

A kizárólag a fogyasztói árak növekedésétől (az inflációs rátától) függő éves rendszeres nyugdíjnövelés egységes százalékos mértéke emellett elkerülhetetlenül az időskori relatív szegénység növekedéséhez vezet.

Ha ugyanis az inflációnál nagyobb ütemben nőnek a bérek (2016-2020 között például 3-4-szer nagyobb mértékben), akkor az aktív dolgozók keresetének és a nyugdíj összegének vásárlóértéke közötti olló nagyon gyorsan nyílik.

Az európai nyugdíjrendszerek jellemzően nem engednek meg ilyen nagy eltérést a nyugdíjak vásárlóértékének karbantartása kapcsán, vagyis valamilyen módon szolidaritási újraelosztási elemeket tartalmaznak.

E tekintetben látszólag jó megoldást jelentene a svájci indexálás révén történő nyugdíjemelés - ezt követeli néhány nyugdíjas szervezet és ellenzéki párt is  -, vagyis az infláció mellett az átlagbérnövekedés figyelembe vétele. 

Érdekes módon abban az esetben, ha a lépésenként visszaépülő 13. havi nyugdíj hatását éves tükörben nézzük, vagyis az adott évi plusz juttatást az adott évi nyugdíj 12 havi összegéhez viszonyítjuk, akkor azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag visszaépül a vegyes indexálás révén történő nyugdíjemelés, hiszen minden heti plusz nyugdíj hatása olyan, mintha 2 százalékponttal emelné éves szinten a nyugdíjakat, így 2024-től minden évben az akkor esedékes inflációs emelésen felül további 8%-kal nő majd a nyugdíj éves összege. 

A tényleges vegyes indexálás azonban kétélű fegyver lehet: gyors bérnövekedés esetén előnyös a nyugdíjasok számára, recesszió idején azonban kifejezetten hátrányos lehet, ha az infláció mértéke meghaladná a nemzetgazdasági átlagkeresetek növekedését. 

Emlékeznünk kell a kilencvenes évekre, amikor a nyugdíjemelés az átlagkeresetek alakulásától függött, csakhogy az átlagkeresetek nem nőttek, miközben az infláció vihara éveken keresztül dühöngve pusztította az országot. 

A kilencvenes évek előtt minden emelés ad hoc jellegű volt, a kilencvenes években a nettó keresetek alakulásától függött (amely zuhanórepülésben volt), aztán következett a svájci indexálás (különböző arányokban a 20-80 %-tól az 50-50 %-ig), majd ezt megszüntetve jött az inflációs emelés.

Az utóbbi években nem attól kell félni a nyugdíjasoknak - mint a kilencvenes években -, hogy a nyugdíjak abszolút vásárlóértéke is beszakad, hanem attól, hogy a nyugdíjak relatív vásárlóértéke zuhan. Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad.

Szegényedik minden nyugdíjas a többiekhez képest minden évben, amíg az infláció alacsony, a bérnövekedés pedig magas.

Vegyes indexálásban gondolkodva célszerűbb a keresetek (politikai megfontolásoknak jóval inkább kitett) alakulása helyett inkább a GDP (talán tárgyilagosabban mérhető) alakulásához kötni a nyugdíjemelés felét-harmadát a fogyasztói árnövekedés mellett. 

A valódi megoldás semmiképpen sem egyszerű.

Az európai nyugdíjrendszerek közül talán a német megoldás képes a legtöbb kockázatotkezelni. Az ő megoldásuk szerint a nyugdíj összegét az aktuális nyugdíjérték mint szorzótényező révén befolyásolja a német gazdasági fejlődés éves alakulása. Az aktuális nyugdíjérték megegyezik annak a havi nyugdíjnak az összegével, ami egy német átlagkeresőt illetne meg a tárgyévben. A számítás nem egyszerű, de az elve igen: az előző évi aktuális nyugdíjértéket megszorozzák az előző évi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset változásának mértékével, majd az előző évi nyugdíjjárulék  változásának százalékos mértékével, majd az előző évi fenntarthatósági szorzótényezővel, így kapják meg a tárgyévi aktuális nyugdíjértéket. A német szövetségi nyugdíjtörvény garantálja, hogy a tárgyévet követő évi aktuális nyugdíjérték semmilyen esetben sem lehet kisebb, mint a tárgyévi aktuális nyugdíjérték. Ha a valóságban kisebb lenne, akkor ezt nem tükröztetik az adott évi aktuális nyugdíjértékben, hanem a jövőbeni növekedés terhére számítják be úgy, hogy a következő években bekövetkező növekedésnek csak a felét veszik figyelembe mindaddig, amíg ezáltal nem pótolják a hiányt. A fenntarthatósági szorzótényező a nyugdíjrendszer függőségi rátájának a változását méri. Vagyis azt, hogyan változik a járulékfizetők száma a rendszer által fizetett ellátásokban részesülő nyugdíjasok számához képest. A német nyugdíjkarbantartási megoldás e bonyolult pajzsrendszer működtetésével hárítja el a nyugdíjak vásárlóerejét ott is folytonosan fenyegető kockázatokat. Tanulhatunk tőlük (is), ha akarunk.

Ausztriában a problémát a sávos nyugdíjemelés révén oldják meg. A sávos nyugdíjnövelés mértéke Ausztriában a tárgyévi referencia-értéktől, az ennek alapján meghatározott növelési százaléktól vagy euró-összegtől, valamint a nyugdíj összegétől függ. Így az osztrák emelés is végsősoron csak az infláció függvénye, mégis enyhíti a méltánytalanságot a sávosan változó mérték, illetve az, hogy egyes sávokban százalékos, más sávokban meghatározott euró-összegű az emelés.

4.

A nyugdíjtörténelem rímel önmagára. 

Nem sokan emlékeznek már rá, de a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló 2005-ös törvény bevezetője a következőképpen fogalmazott: 

"Az Országgyűlés a nyugdíjak között kialakult aránytalanságok vállalható, mérséklése céljából, annak érdekében, hogy az érintett nyugdíjak arányaiban jobban kifejezésre jussanak az aktív korban teljesített szolgálati időben és az elért, a járulékfizetés alapjául szolgáló keresetekben meglevő különbségek, enyhüljenek az e téren a nyugdíjas évek során létrejött ellentmondások, azzal a szándékkal, hogy mérséklődjenek ezen nyugdíjak összegeiben a nyugdíjazás éve szerinti eltérések, ugyanakkor figyelembe véve a nyugdíjak korrekciójának jelentős, csak több egymást követő évben vállalható, illetve megtervezhető forrásigényét, a következő törvényt alkotja..."

E törvény eredménye lett a minden év januárjában minden nyugdíjas számára megküldött éves értesítőben az érintettek esetében máig külön soron szereplő "saját jogú korrekció", amelyet a legtöbb érintett ma már értelmezni sem tud. A lényeg, hogy a nyugdíjrendszer 1997-es nagy reformjátkövetően már kevesebb, mint egy évtizeden belül korrigálni kellett az öregségi és hozzátartozó nyugdíjak értékét, olyan drámai mértékben szakadtak el egymástól és szakadtak le az aktív keresetektől. 

E korrekciós törvényt követően eltelt újabb másfél évtized, de a törvény preambulumában foglalt kényszerítő indokok ma is fennállnak, sőt, tovább erősödtek:

- a nyugdíjak között kialakult aránytalanságok egyre vállalhatatlanabbak, a medián nyugdíj értékénél (2021. januárjában 130 ezer forint) akár húszszor, a minimálnyugdíj  összegénél (14. éve változatlanul 28.500 forint) akár nyolcvanszor nagyobb nyugdíjakat is megállapíthatnak (a nyugdíjnak nincs felső határa), 

- az érintett nyugdíjak arányaiban továbbra sem jutnak megfelelően kifejezésre az aktív korban szerzett szolgálati időben meglevő különbségek (az első húsz év kétszer annyit ér mind a mai napig, mint a második húsz év, miközben az egyes évek értékének rángása továbbra is fennáll),

- az érintett nyugdíjak arányaiban - a járulékfizetési plafon 2013-as eltörlése következtében - túlságosan is kifejezésre juthatnak az aktív korban elért, járulékfizetés alapjául szolgáló keresetekben meglevő különbségek, amelyet a degresszió 2013 óta változatlan keretrendszere semmilyen módon nem tud kordában tartani,

- a nyugdíjak összegeiben nemhogy nem mérséklődtek a nyugdíjazás éve szerinti eltérések, hanem egyenesen drámaivá fokozódtak.

Mindezeken a rendszerszintű gondokon a 13. havi nyugdíj nem enyhít, azokat csak fokozza.

5.

A jelenlegi nyugdíjas korosztály nyilván örülhet a 2024-ig visszaépülő 13. havi nyugdíjnak, de mi lesz azt követően tíz év múlva, amikor a hatvanas-hetvenes években született X generáció, majd az őket követő fiatalabb nemzedékek is nyugdíjas korba érnek? A kérdés a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága miatt húsbavágó e generációk számára.

A jelenlegi helyzetből kiindulva érdemes áttekinteni, hogyan épül föl az állami nyugdíjköltségvetés. 

2020. július 1-jével hatályba lépett az új társadalombiztosítási törvény, amely szerint új, 18,5%-os társadalombiztosítási járulék váltotta föl az addig külön jogcímen fizetett járulékokat. Ennek az összevont társadalombiztosítási járuléknak a törvény szerint az 54%-a (azaz 9,99%) illeti meg a nyugdíjkasszát. A 2021. évre szóló költségvetési törvényben e forrásból 1680,8 milliárd forintot terveznek a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei körében, amely az összes bevétel 43%-át jelenti.

További 45%-ot a szociális hozzájárulási adónak a nyugdíjkassza részére tervezett 71,63%-a, azaz 1752,5 milliárd forint jelent (ami jóval kevesebb, mint a 2020-as mérték, tükrözve az adókulcs 17,5%-ról 15,5%-ra csökkentését 2020. július 1-jétől), míg közel 12%-ot a 2020-as mérték majdnem tízszeresére, 446,5 milliárd forintra tervezett idei költségvetési támogatás fedez majd.

Így áll össze a Nyugdíjbiztosítási Alapnak 2021-ben a tavalyinál 328 milliárd forinttal magasabbra, összesen 3915 milliárd forintra tervezett költségvetési előirányzata, amelyből egyebek között az is kiderül, hogy a nők kedvezményes nyugdíjára fordítandó kiadások 2021-ben először lépik át a 300 milliárd forintot. Emellett plusz 77 milliárd forintba kerül a 13. havi nyugdíj visszaépítése első lépéseként fizetendő egy heti plusz nyugdíj, mellette 53 milliárd forintba az esetlegesen fizetendő jövő évi nyugdíjprémium. És 2021 még nem is választási év.

2022-ben a kétheti plusz nyugdíj fedezetére már 150 milliárd forint nagyságrendben kell fedezetet teremteni, miközben a nők kedvezményes nyugdíja forrásigénye meghaladhatja a 350 milliárd forintot - mindeközben a szocho mértéke 15,5%-ról 13,5%-ra csökkenhet. A költségvetésnek így minden évben egyre több és nagyobb kihívással kell megküzdenie. 

Eközben minden döntéshozó hajlamos megfeledkezni a leginkább kiszolgáltatott, létszámában hatalmas, de politikai érdekképviseletre alkalmatlan elszegényedő kisnyugdíjasokról, akik a medián nyugdíjnál kisebb ellátásban részesülnek és akikről az Eustat szegénységi statisztikái riasztó számokat közölnek.

Ők elsősorban azok, akiknek nyugdíját hosszú évekkel ezelőtt, nagyon kedvezőtlen feltételek mellett állapították meg, így már a nyugdíjasok között is öregnek számítanak, és akik jellemzően magányosan, sokszor özvegyként élnek, főként vidéki kistelepüléseken. Új nyugdíjas szegényekként hamarosan megjelennek majd az évtizedeken keresztül minimálbérre vagy annak is csak töredékére bejelentett, vagy éppen katásként kényszervállalkozó hatvanasok, akik későn szembesülnek majd siralmas nyugdíjvárományukkal.

A szegény nyugdíjasokra a politikus - különösen a választások közeledtével - sokszor gondol, a törvényhozó azonban nem különösebben iparkodik az ő nem képviselt érdekeiket is szolgálni.

Pedig van egy kézenfekvő megoldás a valóban sok nehézséggel küszködő nyugdíjas tömegek megsegítésére.

A 13. havi nyugdíj visszavezetése miatt teljességgel okafogyottá vált nyugdíjprémiumra félretett költségvetési tartalékokat fel kell szabadítani a kisnyugdíjasok rászorultsági alapú támogatására.

Az idei nyugdíjprémiumra félretett 55 milliárd forint (és a 2020-as nyugdíjprémiumra elkülönített, de fel nem használt 20,432 milliárd forint) céltartalék így sokkal értékesebb módon hasznosulhatna, mint az eleve mézesmadzagnak szánt nyugdíjprémium formájában. (A nyugdíjprémium kizárólag azért került be 2009-ben a nyugdíjtörvénybe, hogy enyhítse az akkori 13. havi nyugdíj megszüntetése miatti keserűséget.) E céltartalékok átcsoportosításával akár 75 milliárd forintos forrás szabadulhatna föl a valóban rászoruló nyugdíjasoknak nyújtandó egyszeri idei támogatásra. Ami számukra is érdemi összegre emelhetné a 13. havi nyugdíj első negyedhavi részletét.

(Ez az elemzésem megjelent a Portfolio.hu portálon ITT.)