A 13. havi nyugdíj következményei a költségvetési kiadások tükrében

A 13. havi nyugdíj következményei a költségvetési kiadások tükrében 

A 13. havi nyugdíj négyéves visszaépítési folyamata kezdő lépéseként a 2021. évi plusz egy heti ellátás fedezetére a 2021. évi költségvetésben 77 milliárd forintot különítettek el. Ez tartalmazza a korbetöltött öregségi nyugdíjban, a nők kedvezményes nyugdíjában, valamint a hozzátartozói nyugellátásokban - beleértve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat is - fordítandó plusz egy heti nyugdíjkiadásnak, valamint a kormányrendeletben felsorolt 21 féle további ellátás plusz egy heti ellátási összegének a fedezetét. 

Ennek megfelelően 2022-ben minimum e kiadási előirányzat kétszeresét, 2023-ban a háromszorosát, 2024-ben és utána minden évben a négyszeresét kell majd betervezni az adott évi költségvetésbe. 

Így

- a 2021-es 77 milliárd forint (egy heti plusz ellátás)

- 2022-ben 154 milliárd forint (két heti plusz ellátás)

- 2023-ban 231 milliárd forint (három heti plusz ellátás)

- 2024-ben és utána minden évben 308 milliárd forint (egy teljes havi plusz ellátás) 

növeli a nyugdíjkassza kiadásait.

A 13. havi nyugdíjra és ellátásra fordítandó többletkiadás 2024-től majdnem pontosan akkora, mint a nők kedvezményes nyugdíjára fordítandó költségvetési előirányzat. 

A valóságban persze évente ennél valamival nagyobb mértékben nő majd a kiadás, miután a nagy létszámú Ratkó-évjáratok nyugdíjba áramlása pont ezekben az években tovább folytatódik.

A nyugdíjkasszában ennek a fedezetét egyre nehezebb lesz előteremteni. Külön kiemelést érdemel e tekintetben a szociális hozzájárulási adó 2020. július 1-jétől hatályos további 2 százalékpontos csökkentése (emlékeztetőül: 2016-ban még 27% volt ez a közteher, ami jelenleg 15,5%, és a csökkentésnek elvileg még nincs vége). 

A szociális hozzájárulási adónak elsődleges szerepe van a nyugdíjkiadások finanszírozásában: a 2020-as költségvetésben a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett szocho-bevétele 1.907,9 milliárd forint, a teljes bevétel 53,1%-a, (az egyéni 10%-os nyugdíjjárulékokból tervezett bevétel ennél 308 milliárddal kisebb, 1.600,8 milliárd forint).

Miután a szocho mértéke július 1-jétől tovább csökkent, változatlan gazdasági feltételek mellett is a féléves csökkentő hatást figyelembe véve  1.798,2 milliárd forintra esik ez a bevétel - csakhogy a gazdaságot is megbetegítette a koronavírus, így jelentősen romló feltételekkel kell számolnunk, ami a szocho-bevételt és a nyugdíjjárulék-bevételt egyaránt apasztja. 

Jövőre a költségvetési törvény járványmentesen és rendkívül optimistán tervez:

- a nyugdíjbiztosítási alap költségvetése 3.915 milliárd forintra nő,

- a bevételek közül a 15,5%-os mértékűre csökkent szociális hozzájárulási adóból a nyugdíjbiztosítási alapot megillető rész 1.752 milliárd lesz (kevesebb, mint 2020-ban!),

- a magánszemély biztosítottakat terhelő társadalombiztosítási járulékból a nyugdíjbiztosítási alapot megillető rész 1.680 milliárd forint lesz,

- a hiányzó 483 milliárd forintot pedig majd egyéb bevételekből teremti elő a költségvetés (e tételbe tartozik a 13. havi nyugdíj első heti részletére szánt 77  milliárd forint és további 53,5 milliárd forint a nyugdíjprémium céltartalékára). Emlékeztetőül: a nyugdíjkassza egyéb bevételekből történő költségvetési támogatása a tízszeresére nő jövőre!

Nincs korlát

Korábban több elemzésemben fölvetettem, hogy a 13. havi nyugdíj korlátozások nélküli visszavezetése elszabaduló hajóágyúként süllyesztheti el a nyugdíjrendszer amúgy is viharos vizekre kényszerített és eleve törékeny bárkáját. 

2010-2011 folyamán hatalmas véráldozatokkal könnyítettek a nyugdíjrendszer terhelésén (rokkantsági nyugdíjak, korhatár előtti nyugdíjak, szolgálati nyugdíjak megszüntetése, a magánnyugdíjpénztári rendszer visszaállamosítása), aminek hatását persze a nők kedvezményes teljes nyugdíjának bevezetése már akkor jelentősen gyöngítette.

A 13. havi nyugdíj kiadási igénye az egy évtizeddel ezelőtti intézkedések pozitív hatását teljes mértékben lenullázhatja, vagyis a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága tekintetében visszahullhatunk egy évtizedet, így ott tartunk majd, ahol a véráldozatok meghozatala előtt tartottunk: vagyis ismét egyre fenyegetőbbé válnak a nyugdíjrendszer finanszírozási nehézségei.

Persze az új plusz kiadás korlátozható lett volna például akként, hogy a 13. havi nyugdíj kifizethető összegét korlátozták volna (az idei átlagos nyugdíjösszeg, 142 ezer forint, vagy a medián nyugdíjösszeg, 127 ezer forint lehetett volna például egy felső határ; 2009-ben, az akkori 13. havi juttatás megszüntetése előtt 80 ezer forintban maximálták a kifizethető összeget - ez utóbbi öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos felső korlátjaként). 

A 13. havi nyugdíj visszaépítéséről szóló új rendelkezések azonban nem tartalmaznak ilyen korlátozást, nem vezettek be 13. havi nyugdíjplafont. 

Így az összes nyugdíjas, illetve jogosító ellátásban részesülő jövőre egységesen a januári nyugdíja, illetve egyéb ellátása egynegyedét (25%-át) kapja a 13. havi nyugdíj visszaépítése első lépéseként. 

Ha valakinek 50 ezer forint az ellátása, akkor 12.500 forintot kap majd pluszban. Aki az átlagnyugdíjat - jelenleg 142 ezer forintot, jövőre a 3%-os januári nyugdíjemelés után 146 ezer forintot kapja -, az ennek a negyedét, azaz 36.500 forintot kap majd pluszban.  Akinek 600 ezer forint a nyugdíja, az 150 ezer forintot, akinek 1 millió forint, az 250 ezer forintot kap majd plusz egy heti ellátás jogcímén. A 13. havi nyugdíjnak nincs összegkorlátja.

Aki viszont igazán veszélybe kerül, az a jövő nyugdíjasa lesz, mert a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát a 13. havi nyugdíj visszavezetése önmagában is kérdésessé teszi.

A fenntarthatóságról

Egy folyó finanszírozású nyugdíjrendszer akkor stabil és fenntartható, ha a mindenkori aktív dolgozók (és munkáltatóik) nyugdíjcélú járulékfizetései fedezik a mindenkori nyugdíjasokat megillető nyugdíjakkal kapcsolatos kiadásokat. Ha a járulékfizetők száma és az általuk (és munkáltatóik által) fizetett járulék mértéke is folyamatosan csökken, miközben a nyugdíjasok létszáma folyamatosan nő, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy egy idő után a rendszer hiánya is nőni fog.

Egyebek között emiatt szűnt meg 2009. július 1-jével a korábbi 13. havi nyugdíj, de ami ennél sokkal nagyobb horderejű intézkedés: emiatt emelkedik folyamatosan a nyugdíjkorhatár is (egy évtizeden belül 62-ről 65 évre nő a korhatár), emiatt szűntek meg 2011 végén a korhatár előtti és korkedvezményes ellátások, a szolgálati nyugdíjakkal együtt, emiatt szűnt meg a rokkantsági nyugdíj és részben emiatt alakult át a magánnyugdíjpénztári rendszer is (amelynek legfőbb bűne az volt, hogy az állam jövőbeni nyugdíjkötelezettségeivel kapcsolatos rejtett, implicit államadósságot explicitté, azaz bődületesen nyilvánvaló tette, alaposan leszűkítve a kormányzat pénzügyi mozgásterét).

Igaz, hogy e súlyosan korlátozó intézkedésekkel majdnem egyidőben bevezett nők kedvezményes nyugdíja a Magyar Nemzeti Bank egy kiváló tanulmánya szerint gyakorlatlag lenullázta a korhatár előtti ellátások megszüntetéséből fakadó megtakarításokat, a politikai és az erkölcsi haszon azonban nyilván megérte e kedvezmény bevezetését – bár nem egészen látszik, meddig tartható ez fenn a jelenlegi feltételekkel. (A kedvezményes nyugdíj 2010-es bevezetése idején az akkori 62 éves nyugdíjkorhatárhoz igazították a 40 évi jogosító idő követelményét, ám azóta nő a korhatár és 2022-ben eléri a 65 évet. Három évvel magasabb nyugdíjkorhatárhoz elvileg három évvel hosszabb jogosító időt kellene előírni, hacsak nem akarja az állam, hogy minden nő a korhatára betöltése előtt nyugdíjba mehessen.Vagy nem akarja visszavezetni a férfiaknak is enyhet adó korkedvezményes nyugdíjazás korszerű rendszerét, amelyben minden korhatár előtti kifizetést, vagyis a nők kedvezményes nyugdíját is, levonás - málusz - terhelné.)

A 13. havi nyugdíj visszahozatala így önmagában is semmissé teheti a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében eddig tett, sok szenvedést okozó, mégis elkerülhetetlenül szükséges erőfeszítések eredményeit, miközben valójában nem is biztos, hogy erre a megoldásra lenne szükség.

Vagyis rövid távon áldásnak, hosszabb távon átoknak bizonyulhat a 13. havi nyugdíj - amint ezt a 2009 előtti története is bizonyítja. 

A 2022-es választási évet követően ezért jobb, ha szigorításokra készül minden érintett.

A magától értetődő szigorítások körébe tartozhat a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító idő meghosszabbítása legalább három évvel. Ilyen lehet egy 13. havi nyugdíjplafon bevezetése is, sőt, egy általános nyugdíjmaximalizálás sem zárható ki - hiszen komoly korlátozó intézkedések nélkül a jövő nyugdíjasai egyre fájdalmasabb megszorításokra készülhetnek.

Fájdalmas döntéshiány

A 13. havi nyugdíj visszaépítése körüli csinnadrattában kevéssé látszik zavarónak, hogy továbbra sincs semmilyen döntés a nyugdíjrendszer ténylegesen meglévő ellentmondásainak kezeléséről:

- a nők kedvezményes nyugdíja feltételeinek szigorításáról,

- a külföldön dolgozó magyarok miatt kieső itthoni járulékbevételek pótlásáról,

- a járulékplafon eltörlése miatt a magas keresetűek exponenciálisan emelkedő nyugdíjígérvényéről,

- a közteherviselés hazai optimalizációs lehetőségeinek - lásd részmunkaidő, kata, ekho és társai - az érintettek nyugdíjvárományát drámai mértékben csökkentő hatásairól,

- a nyugdíj összegének a várható élettartam hosszától való függetlenségéről,

- a nyugdíjmegállapítás évének a nyugdíj összegére gyakorolt védhetetlen hatásáról,

- a rendszeres éves nyugdíjemelés módszerének a nyugdíj relatív vásárlóerejét csökkentő hatásáról,

így tovább.

Talán érdemes lenne végre az érdemi nyugdíjgondok megoldására is koncentrálni.