Hogy lesz több dolgozó nyugdíjas?

Hogy lesz több dolgozó nyugdíjas?

2017. 03. 16.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

A nyugdíj melletti munkavégzés lehetőségeinek bővítéséről, az ehhez szükséges módosításokról jelent meg rövid cikkem a Lokál Extra március 16-i számában, ajánlom szíves figyelmébe!

K Küldés K Nyomtatás
Iratkozzon föl az ingyenes heti hírlevelemre, hogy időben értesüljön a nyugdíjakat érintő fejleményekről!

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy a kormány visszahívná a munka világába az erre hajlandó és dolgozni képes nyugdíjasokat.

A korbetöltött nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak. Ha vállalkozóként működnének, akkor kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozónak minősülnek. Ezen a téren a munkáltatók és a nyugdíjas munkavállalók adó- és járulékfizetési kedvezményeinek növelésével érhető el, hogy a jelenleginél sokkal több nyugdíjas vállaljon ismét munkát. A munkáltató jelenleg bruttó 100 ezer Ft-ig a 22% szocho helyett 11%-ot köteles fizetni az 55 évnél idősebb munkavállalói után. Ezt a kedvezményt lehetne növelni a nyugdíjkorhatárát betöltött nyugdíjas alkalmazása esetén. A nyugdíjas munkavállaló szempontjából pedig célszerű lehet csökkenteni (vagy elengedni) a jelenleg 10%-os nyugdíjjárulékot, cserébe a nyugdíjas lemondhat a munkabére alapján járó nyugdíjnövelési jogosultságáról.

A közszférában viszont más a helyet. A nyugdíjas csak akkor dolgozhat közszolgaként, ha erre előzetes kormányzati engedélyt kap, ráadásul tudomásul veszi, hogy a nyugdíját addig nem kaphatja meg, amíg a közszolgálati jogviszonya fennáll. Ezt a korlátozást ma már nem indokolja az államadósság csökkentésének korábban jogos igénye, így célszerű lenne a nyugdíjas közszolga tovább- vagy visszafoglalkoztatását, valamint az illetmény melletti nyugdíjfelvételt tiltó rendelkezéseket hatályon kívül helyezni.

Ha a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő hölgy vagy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban részesülő személy szeretne dolgozni, akkor a munkával szerzett keresete tekintetében éves összeghatár érvényesül. Ennek összege a mindenkori minimálbér 18-szorosa. Ha a bruttó kereset ezt az összeget meghaladja, akkor a következő hónaptól az év végéig felfüggesztik az ellátás folyósítását. A jól képzett nyugdíjas hölgyek és korhatár előtti ellátottak munkavállalási hajlandóságát nyilván fékezi ez a kereseti korlát, ezért célszerű lenne annak jelentés növelése vagy teljes feloldása.

Csak akkor várható akár sok tízezernyi nyugdíjas munkára jelentkezése, ha az ő munkavállalási kedvük növelése mellett  a munkáltatók – köztük legjelentősebb szereplőként az állam - nyugdíjas-alkalmazási kedvét sikerül jelentős mértékben növelni. 

(Megjelent a Lokál Extra március 16-i számában az 5. oldalon.)

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...