Újra művihar egy pohár zavaros vízben

Újra művihar egy pohár zavaros vízben

2018. 02. 11.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

Ismét fellángoltak a viták a az egyéni nyugdíjszámla körül. Van ilyen a nyugdíjrendszerben? Lehet erre bármilyen nyugdíjjogosultságot alapozni? Tartozik-e nekünk az állam? Az egyéni nyugdíjszámlát övező fogalmi káoszban próbálok rendet vágni.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha nem akar lemaradni a nyugdíjakat érintő fejleményekről, iratkozzon föl a NyugdíjGuru News ingyenes heti hírlevelére!

 

Ismét fölhorgadtak az indulatok az egyéni nyugdíjszámla körül.

Talán emlékeznek, 2011-ben egyebek között azzal vették rá a magánnyugdíjpénztári tagokat az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépésre, hogy a rendszerben létrehozandó egyéni nyugdíjszámlájukon majd látni fogják minden korábbi befizetésüket, így nem kell tartaniuk semmiféle jogvesztéstől. (Persze a fő érv a visszalépés mellett akkoriban valójában az volt, hogy aki dacolni merészel a kormányzati akarattal, az a TB-től egy fillér nyugdíjra sem számíthat. Ezt a törvénybe is foglalt alkotmánysértő fenyegetést később visszavonták.)

Vissza is lépett közel hárommillió pénztártag, így a központi költségvetés 13 év alatt összegyűlt 3 ezer milliárd forintnyi pénztári vagyonhoz jutott – amely mára gyakorlatilag az utolsó forintig elolvadt anélkül, hogy nyugdíj szempontból bármilyen pozitív hatását érezhetnénk. (Se az államadósság nem csökkent, se a nyugdíjváromány nem nőtt. Jelentősen nőtt viszont az állam nyugdíjígérvényekben megtestesülő implicit államadóssága a jövő nyugdíjasaival szemben. De ez legyen a jövendő kormányzatainak a gondja.)

Folyamatosan pozitív hatása van viszont annak, hogy megszűnt a magánnyugdíjpénztárakba átirányított járulékfizetés (az eredetileg 6%, majd 8% tagdíj), így a Nyugdíjbiztosítási Alap évi közel 400 milliárd Ft többletbevételhez jut – ezt az összeget 2011 előtt a költségvetésnek kellett pótolnia, hogy a jelenlegi nyugdíjakat ki lehessen fizetni.

Később persze hivatalosan elhangzott, hogy mégsem lesz egyéni számla a nyugdíjrendszerben. Aztán ugyanilyen hivatalosan bejelentették, hogy már tökéletesen működik az egyéni számla, és több tízezer ember már ellenőrizte is a számlája egyenlegét.

Hol az igazság? Odaát, mint mindig. Egyéni számla ugyanis van is, meg nincs is.

Abban az értelemben, ahogyan 2011-ben megígérte a kormányzat, nincs – de a folyó finanszírozású nyugdíjrendszerben nem is lenne semmi értelme.

Másfelől 2013-tól valóban létezik a társadalombiztosítási egyéni számla, aminek azonban semmi köze az előző értelemben vett számlához.

A félreértést a fogalmak keszekusza keveredése okozza.

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénzárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény szerint egyéni számla az a nyilvántartás, amelyen a felhalmozási időszakban a pénztártag követelése, illetve nyugdíjba vonuláskor a részére járó nyugdíjszolgáltatás megállapítása alapul. Ez a számla tehát tényleges megtakarításon, valóságos tőkefedezeten alapuló nyugdíjjogosultságok megállapítására szolgál. Igazi pénzt tart nyilván, amelyből közvetlenül számolható a számlatulajdonos ezen alapuló pénztári nyugdíjjáradéka.

Másfelől viszont a TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint társadalombiztosítási egyéni számla az, amely tartalmazza a biztosított után a 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat, az esetleges megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék összegét és a megállapodással érintett időtartamot, valamint a rehabilitációs járadék, rehabilitációs ellátás összegéből levont nyugdíjjárulék összegét és az ellátás folyósításának időtartamát. Vagyis ez nem más, mint egy időben és jogcímek tekintetében is erősen korlátozott elektronikus nyilvántartás, amely nem tart nyilván semmilyen valódi pénzt, ami nyugdíjként megillethetné a számla „tulajdonosát”.

Nem is tarthatna nyilván  valódi pénzt, hiszen a folyó finanszírozás lényege, hogy a mindenkori aktív dolgozók járulékfizetéseiből kell a mindenkori nyugdíjasok járandóságát kifizetni.

Amit ma járulékként befizetünk, azt azonnal el is kell költeni a nyugdíjak kifizetésére. A mai befizetéseinkből nem a mi nyugdíjunkat fogják majd finanszírozni. A mi nyugdíjunkra majd a gyermekeink és unokáink nemzedékeinek a járulékfizetése teremt fedezetet.  Ezért teljesen értelmetlen lenne egy nem tőkefedezeti egyéni számlán nyilvántartott összeget a későbbi nyugdíjunk alapjának tekinteni.

 

A TB nyugellátásról szóló törvény egyértelműen tisztázza is a helyzetet, amikor elrendeli, hogy annak a személynek a nyugdíját, aki a magánnyugdíjpénztári rendszerből visszalépett a TB rendszerébe, úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezett. Mintha soha nem lett volna magánnyugdíjpénztár tagja.

Az egyéni számla problémája mindezek miatt valóban összetett.

A magyar folyó finanszírozású TB rendszerben kizárólag nyilvántartási és motivációs célokat szolgálhat, a járulékfizető magánszemély ellenőrizheti, hogy mennyi nyugdíjjárulék befizetése szerepel a TB nyilvántartásaiban.

Egyelőre csak 2013-tól, aminek önmagában semmi értelme nincs, hiszen a nyugdíja az 1988-tól szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező kereseteiből számítandó nettó átlagkeresetétől és az egész élete során szerzett szolgálati ideje egész években mért hosszától függő nyugdíjszorzótól függ. Ezekre vonatkozóan pedig a TB egyéni számla az égvilágon semmilyen segítséget nem nyújt. Ráadásul semmilyen adatot nem szolgáltat a munkáltató által fizetendő szociális hozzájárulási adóról (leánykori nevén: társadalombiztosítási hozzájárulásról), pedig annak több, mint 80%-a szintén a nyugdíjak fedezetére szolgál.

Érdemes-e ezek után kardoskodni az egyéni számlák mellett?

A nyilvántartási adatok tisztázásán túl ennek jelenleg legfeljebb politikai haszna lehet.

Más lenne a helyzet, ha a magyar rendszer elmozdulna a svéd modell felé, amelynek lényege, hogy a folyó finanszírozás okosan keveredik a tőkefedezeti elvvel, s a jogosultak minden évben részletes és áttekinthető kimutatást kapnak az egész életükben addig befizetett járulékokról, azok virtuális hozamáról és az aktuálisan várható nyugdíjuk összegéről.

Ne felejtsük azonban el, hogy a svéd modell kidolgozása közel két évtizedig tartott, elfogyasztott négy kormányzatot és több tízmilliárd svéd koronányi tartalékkal indult útjára.

Azt pedig főként vegyük figyelembe, hogy a svédek halálosan komolyan veszik az együtt sírunk, együtt nevetünk elvét, vagyis a nyugdíjak összege is dinamikusan változik a világgazdasági folyamatok, a tőkepiaci hozamok, a várható élettartam és a nyugdíjba vonulás választott életkora függvényében. A svéd modell sem fenékig tejfel.

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...