Milyen nyugdíjra számíthatunk a jövőben?

Milyen nyugdíjra számíthatunk a jövőben? Ezt alapvetően négy körülmény határozza meg. A folyó finanszírozású magyar nyugdíjrendszer jövőjét ugyanis alapvetően négy tényező határozza meg:

a) Demográfia. A társadalom elöregedése megállíthatatlanul folyik.

2030-ra 2,1 millió ember tölti be a 65 éves életkorát, miközben a munkaerőpiacra ugyanezen időszakban csak 1,6 millió fiatal áramlik be, így a járulékfizetők száma csak a népesedési folyamatok alakulása miatt legalább félmillió emberrel csökken.

2030 után a folyamat tovább mélyül, mivel az utolsó nagylétszámú korosztály az 1975 körül született ún. “gyes-korosztály” (a Ratkó-unokák), akik 2040 körül töltik be a korhatárukat (hacsak addig nem emelkedik tovább a korhatár, akár 70-72 évre).  

Utánuk már csak demográfiai sivatag következik, annyival kevesebb a fiatalabb korosztályok létszáma.

Csak a demográfiai egyensúly borulása miatt 2030-ra a mai 4,4 millió foglalkoztatott helyett a legjobb esetben is legfeljebb 3,8-3,9 millió járulékfizetőre számíthatunk.

A 4,4 millió járulékfizető ráadásul hivatalos adat, így ajánlatos kellő óvatossággal kezelni.

A valóságban ennél akár több százezerrel is kevesebb lehet a tényleges járulékfizetők száma, miután ez az adat tartalmaz közel kétszázezres külföldön dolgozó vagy dolgozni oda ingázó tömeget is, emellett foglalkoztatottnak minősül az is, aki hetente legalább egy órát biztosítási jogviszonyban tölt – képzelhetjük, ők mennyi járulékkal járulnak hozzá a nyugdíjkassza bevételeihez.

A félmillió főt elérő demográfiai hiány a munkaerőpiacon viszont tényszerű, bármilyen mai foglalkoztatási létszámból ki kell vonnunk ezt a számot.

b) Kivándorlás.  A hiányzó járulékfizetők számát legalább további félmillió fővel (az új becslések szerint 600 ezer fővel) csökkenti a tartósan külföldön dolgozó vagy kivándorolt magyarok száma, akik nem itthon fizetnek nyugdíjjárulékot.

Ez persze évtizedek múlva - amikor a tartósan külföldön dolgozó vagy ott letelepedett magyarok is betöltik a nyugdíjkorhatárukat - enyhítheti a magyar nyugdíjrendszerre nehezedő nyomást, viszont addig egyre fájóbban hiányzik az általuk (és munkáltatóik) által fizetett közteher a nyugdíjkasszából.

2030-ra legalább három havi bevétel (azaz a nyugdíjkassza negyede) hiányozhat emiatt a nyugdíjalapból, amit más forrásból kell pótolni a nyugdíjak kifizetéséhez.

c) Foglalkoztatás. A magyar foglalkoztatási helyzet sajátosságai további léket ütnek a nyugdíjrendszer bevételein, miután Magyarországon kiugróan magas a minimálbér utáni járulékfizetők száma – egyes becslések szerint közel másfélmillió ilyen foglalkoztatott és egyéni vagy társas vállalkozó dolgozik Magyarországon - , illetve további bevételkiesést okoz a katások közel 200 ezres, továbbá a  közfoglalkoztatottak szintén 200 ezer körüli létszáma.

A katások 95%-a havi 90 ezer Ft, a közfoglalkoztatottak a 75 ezer Ft közfoglalkoztatási bér után fizetik a járulékaikat.

E körben további súlyosbító tényező, hogy az aktív korosztályok körében a foglalkoztatottság százalékos aránya sokkal alacsonyabb, mint az EU átlag, vagyis eleve kevesebb a járulékfizető, mint amennyien a létszám alapján lehetnének (idősebb korosztályok, nők, mélyszegénységben munkalehetőség nélkül élők, stb.).

d) Versenyképesség. Az élőmunkát terhelő járulékokat csökkenteni kell, ha meg akarjuk őrizni a magyar versenyképességet.

Emiatt 2016-ról 2017-re 27%-ról 22%-ra csökkent a szociális hozzájárulási adó (és az eho) mértéke, ami 2018-ra 20%-ra csökken és azt követően is lehetséges a további csökkentés.

Ez a nyugdíjkassza bevételi oldalán több száz milliárdos lyukat üt (például az idei 5 százalékpontos szocho-csökkentés 370 milliárd forinttal kevesebb szocho-bevételhez vezet, amit csak részben ellensúlyozhat az átlagbér emelkedése, vagyis a szocho csökkenése mindenképpen hiányt keletkeztet).

Ebből következően minél később tölti be valaki a nyugdíjkorhatárát, annál nagyobb gondokkal szembesülhet.

Az ún. elméleti helyettesítési ráta (a nyugdíj induló összegének és az utolsó - járulékalapot képező - munkabér nettó összegének az aránya) idén 66%, de ez az érték 2030-ra 50%-ra, később akár 30%-ra csökkenhet a fenti fejlemények következményeként.

Remélem, helyesen értik: a 2040 után nyugdíjba készülők a mai kezdő nyugdíjak kevesebb, mint felére számíthatnak!

Ezért minél fiatalabb egy munkavállaló, annál inkább készülnie kell nyugdíj-előtakarékossági megoldásokkal is az idős éveire.

20-30 éves korban - miután a nyugdíjkorhatárig hátralévő futamidő két-három évtizednél is hosszabb lehet - kisebb összegekkel is elindíthatja a megtakarítási programját, de minél idősebb valaki, annál nagyobb havi megtakarításra lesz szüksége.

Nyugdíj melletti munka?

Természetesen egyéni életstratégia lehet a korhatár betöltése után, a nyugdíj mellett végzett munka is, de ez számtalan tényező függvénye (van-e munkalehetőség vagy vállalkozási lehetőség idősebb korban, milyen az egészségi állapot, stb.).

A nyugdíj mellett végzett munkát segítheti elő az idén (2017. július 1-jétől)  bevezetett szövetkezeti forma: a közérdekű nyugdíjas szövetkezet is, amely akár teljesen adó- és járulékmentes bevételszerzést is lehetővé tesz a nyugdíjasok számára.

Lehetséges, hogy valaki arra számít, olyan hivatása van, amit majd idősebb korában is gond nélkül űzhet.

Nem tudjuk azonban ma, hogy milyen foglalkozás űzhető évtizedek múlva is, olyan gyors a technológiai változás üteme.

Ráadásul ez nagyon nagymértékben függ az illető jövőbeni egészségi állapotától is.

Ezért csak erre építeni a nyugdíjas évek biztonságát hatalmas lutri.

Sok gyerek, magas nyugdíj?

Az is elképzelhető, hogy valaki több gyermeket vállalna annak érdekében, hogy legyen kikre támaszkodnia idős korában. 

Egy-két gyermeknél többet azonban nem vállalnak tömegesen az emberek a tapasztalatok szerint.

A magyar termékenységi ráta (vagyis a termékeny korban lévő hölgyekre vetített gyermekek száma) idén 1,49 - miközben a lakosság létszámának megőrzéséhez legalább 2,1-es mutató lenne szükséges. Jelenleg 100 termékeny korban lévő hölgynek csak 149 gyermeke van Magarországon, pedig legalább 210 gyermekre lenne szükség.

Vagyis a történelem korábbi szakaszaiban bevált nyugdíjstratégia – a sok gyermekem majd eltart idős koromban – szintén nem járható út.

Kötelező szülőtartás?

Ennek kapcsán nagyon hangsúlyosan kell megjegyeznem, hogy a gyermekek – a családonként egy-két gyermek! – nincs tisztában azzal, milyen súlyos eltartási kötelezettségek terhelhetik őket később.

Magyarország Alaptörvénye ugyanis beemelte a kötelező rendelkezései közé, hogy a nagykorú gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni – s ezt az alaptörvényi szabályt a Polgári Törvénykönyv szülőtartási rendelkezései lefordítják a bíróság előtt is érvényesíthető szülői jogokra. A gyermek(ek) a jövőben akár a jövedelmük felét is szülőtartásdíj fizetésére fordíthatják!

Ráadásul a szociális törvény 2017. január 1-jétől élő módosítása a bentlakásos idősellátó intézményeket önálló perlési képességgel is felruházza, vagyis a bentlakó nyugdíjas ellátott hozzájárulása nélkül az intézmény a saját jogán is beperelheti a nyugdíjas bentlakó nagykorú gyermekét a nyugdíj elvonható része által nem fedezett költségek kifizetéséte.

Hogyan lehet mindezt enyhíteni vagy megelőzni?

A legegyszerűbb megoldás, ha követjük azt a nemzetközi hüvelykujj-szabályt, mely szerint az elkölthető (családi) bevételünk 10%-át rendszeresen félre kell tennünk – így esélyünk van rá, hogy nagyon komoly privátnyugdíj-tőkét halmozzunk föl idősebb éveinkre.

Azt is tudnunk kell, hogy a magyar társadalom nem homogén.

Egyharmada ma is jelentős megtakarító képességgel rendelkezik, másik egyharmada képes lehet az említett 10%-os szabály alkalmazására, a maradék egyharmad pedig olyan szerény körülmények között él, ahol a megtakarítás kizárt.

A szegényebb rétegek megtakarítási képességének hiánya azonban nem menti föl azokat a milliókat a megtakarítási kényszer alól, akik egyébként képesek lennének erre, de nem teszik meg a szükséges lépéseket.

A szegényebb rétegek esetében a TB nyugellátás marad az egyetlen nyugdíjforrás (ha nem tudnak dolgozni idősebb korukban sem), sőt, több százezer ember nem éri majd el a nyugdíj minimális feltételeit sem (hiszen a résznyugdíjhoz legalább 15 év, a teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati idő szerzése szükséges), ők csak a szociális ellátó rendszeren belül működő időskorúak járadékára számíhatnak - ami részükre sajnos idős korukban is konzerválhatja a (mély)szegénységet.

Mi gátolja a nyugdíj-előtakarékosságot?

Az erre irányuló kutatások tanúsága szerint Magyarországon kifejezetten alacsony a lakosság pénzügyi kultúrája.

Véleményem szerint azonban nem ez gátolja leginkább az érdemi nyugdíj-előtakarékosság tömegessé válását.

Hanem az, hogy az időbeli látásunk rendkívül korlátozott, mert  a jelen felé torzít.

Én ezt “ma-miópiának”, azaz a jelenre koncentráló rövidlátásnak nevezem, amely abból fakad, hogy szakértő segítség és szelíd noszogatás nélkül képtelenek vagyunk a hosszú távú hatásokkal kalkulálni.

Olyan az időlátásunk, mint a térlátásunk: minél messzebb van tőlünk valami (akár időben, akár térben), annál kisebbnek látjuk, így szívfájdalom nélkül képesek vagyunk elbagatellizálni, szőnyeg alá söpörni a jövőben törvényszerűen bekövetkező gondokat.

A viselkedésalapú közgazdaságtan megállapítása szerint még csak nem is a jövő egyfajta szolíd diszkontálása jellemző ránk, hanem egyenesen az egy-két évnél távolabbi jövő teljes figyelmen kívül hagyása.

A pszichológia friss eredményei szerint a jövőbeni önmagunkat vadidegennek tekintjük, ezért nem is lépünk az érdekében.

A jövőbeni pénzhiány nem fáj (még akkor sem, ha az életünk minőségét alapvetően veszélyeztetni képes elszegényedés réme kísért a jövőben), ezért nem teszünk ellene semmit. Olyan ez, mint a magas vérnyomás: ma nem fáj, de ha nem kezeltetjük, a jövőben biztosan megöl minket.

Sok szakértő javasolja, hogy a gondok további súlyosbodásának megelőzése érdekében ismételten be kellene vezetni a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét – vagyis mondjuk 60 éves korától bárki igényelhesse a nyugdíját az addig megszerzett jogosultsága alapján.

Természetesen a rugalmas nyugdíjba vonulás elvileg megoldást  nyújthat. De csak elvileg.

Ez egyrészt nagyon drága megoldás lenne (az érintettek a korhatáruk betöltése előtt kiesnek a járulékfizetők köréből, miközben belépnek a nyugdíjra jogosultak körébe), másrészt minél fiatalabban menne valaki nyugdíjba, annál kisebb nyugdíjjal (málusszal csökkentett nyugdíjösszeggel) kalkulálhatna csak - élete végéig.

Ez is egy út az elszegényedéshez, hiszen az aktív korúak munkabére mindig nagyobb ütemben nő, mint amilyen mértékben a nyugellátásokat emelni lehet.

Ennek következtében a nyugdíjak vásárlóértéke évről-évre nagyobb mértékben leszakadhat az aktív dolgozók keresetétől, vagyis relatív elszegényedés fenyegeti a nyugdíjasokat.

Ez a veszély fokozottan fenyegetné a korhatáruk  betöltése előtt nyugdíjba vonulókat – ma például a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő hölgyeknek máris kalkulálniuk kell ezzel a negatív hatással.

A rugalmas nyugdíj pozitív hatása viszont, ha valaki nem megy el nyugdíjba a korhatára betöltésével - erre ma is lehetősége van mindenkinek -, hanem a nyugdíja igénylése nélkül tovább dolgozik.

Ilyen esetben 30 naponta félszázalékos nyudíjnövelésre, vagyis egy év alatt 6%-os, két év alatt 12%-os, 3 év alatt 18%-os (és így tovább) nyugdíjnövelésre szerezhet jogosultságot. Vagyis a korhatárunk betöltése utáni munkával érezhető mértékben növelhetjük a nyugdíjunk összegét, csak az a kérdés, hogy van-e lehetőségünk idősen is dolgozni vagy vállalkozni, s van-e hozzá jó egészségi állapotunk.

Összességében a megoldás csak a nyugdíj-előtakarékosság lehet, egyszerűen nincs más mód megelőzni az időskori elszegényedést – hacsak nem akarjuk életünk végéig a saját gyermekeink jövedelmének akár a felét is fölélni annak következtében, hogy nem cselekedtünk, amíg még tudtunk volna.

A megoldást addig keressük, amíg lehet! Ide kattintson!