Kasszafúrás

A folyó finanszírozású nyugdíjrendszer működési alapelve pofonegyszerű: a mindenkori aktív dolgozók és munkáltatóik nyugdíjcélú járulékfizetése teremti meg a fedezetet a mindenkori nyugdíjasok járadékának, azaz öregségi nyugdíjának kifizetéséhez. A rendszer fenntarthatósága így alapvetően attól függ, hogy fizetnek-e annyian és olyan összegben járulékot, amely fedezi a nyugdíjas társadalom minden egyes tagjának a megszerzett nyugdíjjogosultsága alapján kifizetendő nyugdíját.  

A hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a magyar nyugdíjrendszer még legalább húsz évig egyensúlyi helyzetben tartható, vagyis aggodalomra semmi ok. Néha persze egy-két elszólás jelzi, hogy talán túl rózsás e kép. Legutóbb az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége szeptember 29-i konferenciáján hangsúlyozta a pénzügyekért felelős államtitkár, hogy az állami szerepvállalás csökkentésével az öngondoskodásnak sokkal nagyobb teret kell engedni. E javaslattal mélyen egyetértve érdemes áttekinteni, milyen veszélyekkel kell a nyugdíjrendszer bevételeit illetően szembenéznünk.

A demográfiai folyamatok szerepe közismert: a magyar társadalom elöregedése megállíthatatlanul zajlik.

Ez a tény a jövő nyugdíjasait önmagában is aggodalommal töltheti el, de a helyzetet ugyanilyen nagyságrendben rontja a magyarok tömeges külföldi munkavállalása.

A bevételi oldalt drámai mértékben veszélyezteti a speciális magyar foglalkoztatási helyzet.  

Ilyen körülmények között a jövőre tervezett járulékcsökkentés kétélű fegyvernek bizonyulhat.

Nyilván szükség van az élőmunkát terhelő közterhek csökkentésére, hiszen a magyar adóék az EU-ban kiemelkedően magas, ami a versenyképességet érezhetően csökkenti (ez is közrejátszhatott abban, hogy az EU tagállamainak versenyképességi rangsorában az eléggé szégyenteljes 25. helyre csúsztunk le).

Másfelől viszont a járulékcsökkentés újabb súlyos sebet ejthet a nyugdíjrendszer (és az egészségügyi rendszer) bevételi oldalán. Ha a munkavállalók nyugdíjjáruléka (jelenleg 10%) lenne egy-két százalékponttal kisebb, az az egyéni nyugdíjjogosultságot is csökkentené, így a nyugdíjkasszát kisebb mértékben veszélyeztetné, mintha a munkáltatókat terhelő 27%-os szociális hozzájárulási adó mértékéhez nyúlnának hozzá.

Feltehetően a szocho mérséklésére kerül sor, hiszen ez jelent hatalmas terhet minden munkáltató részére, és ez az egyik fő indoka a minimálbérre való tömeges bejelentésnek is. Viszont a szocho érzékelhető mértékű csökkentése azonnali bevételkiesést okoz mind a Nyugdíjbiztosítási, mind az Egészségbiztosítási Alapnak, amely a jelenlegi ellátások szintjét veszélyezhetheti – vagy egyéb források bevonását teszi szükségessé.

Ráadásul a szocho már nem csak e két alap között oszlik meg (a 2016-os 74,3%-ról jövőre 71,61%-ra csökken a nyugdíjbiztosítás, 20,5%-on marad az egészségbiztosítás aránya), hanem az idei 5,17% után 7,89%-ra emelkedik a Nemzeti Foglalkoztatási Alap részére utalandó szocho-rész aránya. (Nem mellékesen idén júlis 1-jét követően bizonyítottá vált az a gyanú, hogy a munkáltatói TB-járulék  szociális hozzájárulási adóvá történt minősítésével megszűnt e bevétel pántlikázottsága, így a társadalombiztosítás mellett más célokra is fordítható.)

Mi teheti mégis lehetővé és vajon milyen mértékben a szocho várt csökkentését?

Ha csak a nyugdíjbiztosítás tekintetében próbálunk kapaszkodókat találni, akkor a 2017. évi költségvetési törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alap működési költségvetésében 181,1 milliárd forint többletet lelünk (a kiadási és a bevételi oldalon egyaránt 3118 milliárd forint szerepel meg némi apró). Elvileg elképzelhető, hogy ez a működési többlet (amelynek forrása számomra nem egészen tisztázott) feláldozható a szocho csökkentés érdekében – de ez önmagában nem lesz érzékelhető nagyságrendű. (Az Egészségbiztosítási Alapból többet kivenni feltehetően politikai öngyilkosság lenne, tekintve az egészségügyi ellátó rendszer feszült helyzetét.)

A járulékcsökkentés valódi forrása nyilván az lehet, ha a magyar gazdaság fejlődése gyorsul, noha a tervezett 2,5% körül ingadozó érték önmagában nem teremt elégséges fedezetet a TB bevételi sebeinek gyógyításához.

Ha a járulékcsökkentés együtt járna 2017-ben a jelenleg bruttó 111 ezer forintos minimálbér összegének érzékelhetó növelésével – ne felejtsük, másfélmilliós nagyságrendben a dolgozók a minimálbér után fizetik a közterheiket! -, az valóban nagy bevételi többletet eredményezhetne, feltéve, hogy a munkáltatók képesek lennének kifizetni a magasabb bért. Ha a magasabb bér közterhei olyan arányban csökkennének, mint amilyen arányban a minimálbér nőne, ez járható út lehet a versenyképesség javítása, a foglalkoztatottság növelése, a gazdaság fehérítése és a belső fogyasztás erősítése érdekében. A nyugdíj- és egészségbiztosítási kassza bevételi kihívásai azonban tovább nőnek az elkövetkező években.

(Megjelent a Világgazdaságban itt.)