Gyerekszámhoz kötött nyugdíj? Vannak valódi gondok is

Gyerekszámhoz kötött nyugdíj? Vannak valódi gondok is

2019. 03. 13.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!

A Portfolio gazdasági portálon megjelent cikkemben összefoglaltam a magyar nyugdíjrendszernek azt az öt problémáját, amely az én véleményem szerint sokkal égetőbb és sürgősebben megoldandó nyugdíjgondot okoz, mint a gyermeknevelés beszámításának módja.

K Küldés K Nyomtatás

 

Ha időben értesülni akar a nyugdíjak jelenét és jövőjét érintő fontos fejleményekről, feltétlenül iratkozzon föl a NyugdíjGuru News ingyenes heti hírlevelére!

 

A nyugdíjrendszerben nem a nők és a gyermekek jogosultsági helyzete okoz olyan égető problémákat, amelyek azonnal beavatkozást igényelnének, sokkal inkább a következő öt gond:

(1) a nyugdíjrendszerünkből hiányzik az átláthatóság és az előre tervezhetőség,

(2) a nyugdíj összege nagyban függ a nyugdíjigénylés évétől,

(3) a szolgálati évek beszámítása nem lineáris,

(4) a nyugdíjemelés jelenlegi módszere gyorsuló tempóban a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezet,

(5) a legszegényebb nyugdíjasokra nem jut külön figyelem.

A cikket IDE KATTINTVA olvashatja el a potfolio.hu gazdasági hírportálon.

 


A nyugdíjrendszer valódi gondjai


 

A nyugdíjrendszerben nem a nők és a gyermekek  jogosultsági helyzete okoz olyan égető problémákat, amelyek azonnal beavatkozást igényelnének, sokkal inkább a következő öt gond:

(1) a nyugdíjrendszerünkből hiányzik az  átláthatóság és az előre tervezhetőség,

(2) a nyugdíj összege nagyban függ a nyugdíjigénylés évétől,

(3) a szolgálati évek beszámítása nem lineáris,

(4) a nyugdíjemelés jelenlegi módszere gyorsuló tempóban a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezet,

(5) a legszegényebb nyugdíjasokra nem jut külön figyelem.

 

Az MNB versenyképességi csomagjában szereplő javaslat, amely szerint a felnevelt gyermekek számától is függővé kellene tenni a nyugdíjakat, megítélésem szerint nem a nyugdíjrendszer valódi gondjainak megoldására fókuszál.

A nők és a gyermekek megítélése a magyar nyugdíjrendszerben ugyanis valójában nem teszi indokolttá a javaslat megvalósítását. A nők javára szóló pozitív diszkrimináció  Alaptörvénybe iktatott  lehetősége (“Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.”) a nők kedvezményes nyugdíjának bevezetésével megvalósult. A nők kifejezetten rosszabbul járhatnának a gyermekfüggő nyugdíjreformmal, mert az nyilvánvalóan a nők kedvezményes nyugdíjának megszüntetését eredményezné. Akarnák ezt az érintett nők? Aligha.

Ez a búvópatakként fel-felbukkanó javaslat eredetileg a Népesedési Kerekasztal 2012-ben külön konferenciával és könyvvel is nyomatékosított ötlete volt, miszerint azoknak a nőknek, akik legalább két, itthoni járulékfizetővé vált  gyereket felneveltek, magasabb nyugdíjat kell kapniuk, mint azoknak, akik ezt a minimumfeltételt nem teljesítették.

A gyermekfüggő nyugdíjrendszer hívei szerint a nők otthoni, gyermekneveléssel és a háztartás vitelével kapcsolatos, nem kereső tevékenységét a magyar nyugdíjrendszer nem megfelelően honorálja, a nők nyugdíja emiatt jelentősen elmarad a férfiak nyugdíjától. Ennek legfőbb oka, hogy a nők karrieríve nem egyenletes, hanem fűrészfog-szerűen meg-megszakad, majd újraindul, ezért a járulékalapot képező keresetük is a fűrészfog-mintázatot követve a karrier ismételt újraindítása miatt vissza-visszazuhan, miközben a gyermeknevelésért kapható ellátások összege is sokkal alacsonyabb, mint a munkavégzéssel szerezhető kereset. Emellett ha dolgoznak is, a nők keresete még mindig átlagosan 14%-kal kisebb, mint a hasonló munkakörben foglalkoztatott férfiaké. Mindezek ellensúlyozására a gyermekfüggő nyugdíjrendszer hívei szerint a nyugdíjrendszerben el kell ismertetni a humántőkébe történő női befektetés értékét, azaz a gyermeknevelést, hiszen ez lényegében a jövő járulékfizetői generációnak megteremtése révén egyfajta természetbeni nyugdíjjárulék fizetésnek tekinthető.

Eltekintve a millió részletkérdéstől, ami óhatatlanul fölmerül minden elemzőben, most csak a gyermekfüggő nyugdíjrendszerre javaslatot tevők legfontosabb hallgatólagos feltételezését vegyük nagyító alá, nevezetesen azt, hogy a magyar nyugdíjrendszerben a nők rosszabbul járnak, mint a férfiak, s ezt kell ellensúlyozni a gyermeknevelés elismertetése révén.

Ez a feltételezés nem látszik megalapozottnak, az ellenkezője nagyobb valószínűséggel bizonyítható, a következők miatt:

1) A nők kedvezményes nyugdíja (amelyet értelemszerűen a férfiak nem vehetnek igénybe) a világon egyedülálló módon olyan korhatár előtti teljes öregségi nyugdíj, amelyet nem terhel semmilyen levonás (málusz) – ez egy nagyon komoly pozitív diszkrimináció a nők javára (valóra váltva az Alaptörvény idézett rendelkezését). A nők kedvezményes nyugdíjához szükséges 40 évi jogosító időből alapesetben 8 év a gyermeknevelésre tekintettel szerzett idő lehet. A kedvezményes nyugdíj számításához nem csak a jogosító időt, hanem az érintett hölgy által az élete során a nyugdíjba vonulása időpontjáig szerzett összes szolgálati időt figyelembe veszik (a gyermekneveléssel szerzett összes időtartamot is, e tekintetben már a 8 éves korlátozás nélkül). A korbetöltött öregségi nyugdíj számításánál is figyelembe veszik a gyermekneveléssel szerzett szolgálati időtartamokat. Ezek egyébként jellemzően megegyeznek a gyermekekre tekintettel kapott ellátások (csed, gyes, gyed, gyet, stb.) folyósítási idejével. A nők átlagkeresetének számítása során ezeknek az ellátásoknak az összegét csak akkor veszik figyelembe, ha ez az érintett hölgy számára kedvezőbb eredményre  vezetne, vagyis a rendszer nem hagyja, hogy a nők átlagkeresetét a gyermekeikre tekintettel folyósított ellátások alacsonyabb összege lehúzza.

2) A nők hosszabb ideig élnek, mint a férfiak, így hosszabb ideig kapják az öregségi nyugdíjukat. A nők várható további élettartama a tényleges nyugdíjba vonulási életkorukban (62 év) átlagosan 20,8 év, a férfiaknál viszont (a jelenlegi nyugdíjkorhatáruk betöltésével, 64 évesen) csak 14,6 év. Így egy nő átlagosan hat évvel tovább kapja a nyugdíját, mint egy férfi. Még ha kisebb is az átlagos női nyugdíj, mint a férfiak átlagos nyugdíja, akkor is sokszorosan ellensúlyozza ezt a hosszabb ideig tartó jogosultság.

3) Még tovább növeli a hölgyek időskori nyugdíjelőnyét az özvegyi nyugdíjuk. Miután a férfiak korábban halnak, az özvegyi nyugdíjasok 85%-a nő. Az özvegyi nyugdíjuk (ha saját nyugdíjuk is van) annak a nyugdíjnak a 30%-a, ami a férjüket az elhalálozása időpontjában megillette (ha a férj már nyugdíjas volt) vagy megillette volna (ha a férj még nem volt nyugdíjas).  A nők hosszabb élete miatt a kötelező szülőtartás kedvezményezettjei is elsősorban az édesanyák lesznek, hiszen időskorban az apa sokkal nagyobb valószínűséggel nincs már az élők sorában. Emellett a hosszabb élet miatt a hölgyek sokkal nagyobb mértékben veszik igénybe az egészségügyi ellátórendszer közfinanszírozott szolgáltatásait is, mint a férfiak.

A nyugdíjrendszerben nem a nők és a gyermekek  jogosultsági helyzete okoz olyan égető problémákat, amelyek azonnal beavatkozást igényelnének. Az én véleményem szerint sokkal inkább a következő öt gondot kellene azonnal orvosolnunk:

1) Az átláthatóság és az előre tervezhetőség teljes hiánya.

A magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlen. Senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. Emiatt az állami nyugdíjrendszer motiváló ereje nulla.

Az átláthatóság hiányát elsősorban az okozza, hogy a bruttó kereseteinkből nettó nyugdíjat számol a rendszer, emiatt olyan bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj kiszámításához, amit földi halandó föl nem fog.

A megoldás egyszerű: a világ összes fejlett nyugdíjrendszerének példáját követve át kell állítani a rendszert a bruttó nyugdíjszámításra. A bruttó keresetekből számított nyugdíj így maga is bruttó összegű lenne, vagyis adó- és járulékterhet viselne - ezzel egyúttal azt a méregfogat is kihúznánk, hogy a nyugdíjasokat "el kell tartania" az aktív korosztályoknak.

A bruttó szemlélet révén egycsapásra átláthatóvá és követhetővé válna mindenki nyugdíjvárománya, s végre az egyéni nyugdíjszámla bevezetése előtt sem tornyosulnának akadályok.

2) A nyugdíjigénylés időpontjától nagyban függ a nyugdíj összege.

A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalansága, ami meglepően kevés nyugdíjast háborított föl (eddig), abból ered, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.

Akár 30-40 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját. Ennek oka, hogy a nyugdíjszámítás során a korábbi évek keresetét a nyugdíjbavonulás évét megelőző év átlagos kereseti szintjéhez kell emelni (valorizálni), s miután az utóbbi években meglódult a nemzetgazdasági átlagbér növekedése, a valorizációs mértékek is megugrottak.

Ezt az abszolút mértékben igazságtalan bánásmódot úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizáció nem egyetlen ugrással történne meg a nyugdíj megállapítása során, hanem az aktív korunk minden évében, évente valorizálnák az addig szerzett jogosultságainkat.

Ehhez persze olyan egyéni számla lenne szükséges, amely a nyugdíjjogosultságainkat évente nyilvántartaná.

A jelenleg is létező társadalombiztosítási egyéni számla talán továbbfejleszthető lenne ilyen elveknek megfelelően. Vagy helyette végre be kellene vezetni a tényleges jogosultságokat mérő egyéni nyugdíjszámlák rendszerét. Nem kell messze menni a jó példáért, elég kiugrani Ausztriába és megnézni, hogyan csinálják a sógorok (nagyon jól). 

3) A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak be a nyugdíjmegállapítás során.

A magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év. Teljesen szürreális. 20 év után 53% a nyugdíjszorzó, 40 év után viszont nem 106%, hanem csak 80%. Miért?

Ma már semmi értelme (ha volt valaha egyáltalán), ráadásul az egyes évek jelentősége is ugrabugrál, egy évnyi idő hol 1%-ot, hol 1,5%-ot, hol 2%-ot ér a nyugdíjszorzóban.

A linearitás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség.

Hogyan lehet ezt orvosolni? Lineárissá kell tenni a rendszert (az osztrákoknál például minden év egységesen 1,78%-ot ér az ottani rendszerben).

4) A nyugdíjemelés módja egyenes út a nyugdíjasok elszegényedéséhez.

A jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól.

Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad. Szegényedik minden nyugdíjas a többiekhez képest minden évben, amíg az infláció alacsony, a bérnövekedés pedig magas.

Egyszerű példa: ha minden évben 3%-kal nő a nyugdíj, miközben 10%-kal nő az átlagbér, akkor 100 forintra vetítve az első évben a nyugdíj 103 forintra, a kereset 110 forintra nő. A második évben a nyugdíj 103 x 1,03 = 106,09 forintra, a kereset viszont 110 x 1,1 = 121 forintra nő. Az első emelés utáni 7 forint különbség a második emelés után már a duplájára, 14,91 forintra nő, és így tovább, minden évben nyílik az olló.

Hogyan lehet ezt orvosolni? A korábbi vegyes emelési rendszer valamely verziójával, amikor a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve. Érdemes például megnézni, hogyan oldják meg a nyugdíjnövelést a németek. Vagy az osztrákok. Nem is beszélve a britek “Triple Lock” megoldásáról.

5) A legszegényebb nyugdíjasok helyzete.

A nyugdíjas társadalom több tízezer tagja havi 50 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen élni.

A nyugdíjrendszer természetesen elsősorban munkanyugdíj-rendszer, vagyis a nyugdíj összege attól függ, hogy mennyi szolgálati időt szereztünk és  mennyi járulékot fizettünk aktív életünk során.

Akik azonban erre csak minimális mértékben voltak képesek, a munkanyugdíj elve alapján lassú éhhalálra számíthatnának - itt lép be a nyugdíjrendszer másik vezérlő elve, a társadalmi szolidaritás.

Ennek jegyében a kis összegű nyugdíjak emelésére haladéktalanul új módszert kell kidolgozni, és akár a nagyobb összegű nyugdíjban részesülők emelésének csökkentése terhére nagyobb arányú rendszeres nyugdíjemeléssel elviselhető életszínvonalat lehetővé tevő mértékűre növelni a kicsi nyugdíjak vásárlóértékét.

Szerintem ezt az öt fő gondot kell először megoldani a magyar nyugdíjrendszerben. Aztán jöhet a fenntarthatóság kicsit bonyolultabb kérdésköre…

 

 

 

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...