Könyörtelen matematika

A nemzedékek közötti állami közvetítésű jövedelemáramlásra épülő folyó finanszírozású (pay-as-you-go) rendszer addig működhet jól, amíg sok dolgozó fizet hosszú ideig nyugdíjjárulékot, amiből kevés nyugdíjas részére kell rövid ideig nyugdíjat fizetni.

Ezekből a feltételekből ma egy sem teljesül Magyarországon, és a járulékfizetők száma folyamatosan csökken.

Demográfiai okok miatt csak a következő tizenöt évben több mint 500 ezer fővel csökken a járulékfizetők száma. 2019-ig 2,1 millió ember éri el a 65 éves nyugdíjkorhatárt, míg csak 1,6 millió fiatal lép ugyanebben az időszakban a munkaerőpiacra. Persze lehet játszadozni azzal, hogy a nyugdíj mértékét a felnevelt gyerekek számához kötjük, de mire a koncepció hatása érződne, addigra a nyugdíjrendszer már régen a fejünkre omlott.

A kivándorlás, a külföldi munkavállalás miatt a legvisszafogottabb becslések szerint további 500 ezer fővel csökkenhet a Magyarországon járulékot fizetők száma, de néhány előrejelzés szerint akár egy millió fővel is kevesebben lehetnek.

A munkanélküliség, a közfoglalkoztatás, a megváltozott munkaképesség és hasonló okok miatt további legalább 500 ezer fővel csökkenhet azon járulékfizetők száma, akik a mindenkori abszolút minimum értékeknél magasabb járulékot képesek fizetni.

A járulékbevételek a kényszerű közteher-optimalizálási stratégiák általános elterjedtsége miatt is apadnak. (Az egymilliónál kicsivel több egyéni vállalkozó legtöbbje és a közel 600 ezer társas vállalkozás tagjainak jó része a minimálbér utáni járulékfizetést választja.)

Hagyományos és egy életen át tartó munkaviszony – amely a járulékfizetés szempontjából ideális lenne – ma már egyszerűen nem létezik.

Emellett a magyar GDP közel 22 százaléka még ma is a szürke- és feketegazdaságban képződik, ahonnan természetesen semmilyen járulékbevétel nem érkezik a nyugdíjkasszába sem.

A nyugdíjasok száma közben folyamatosan nő.

A következő években nyugdíjba megy a magyar „baby boomer” nemzedék, akik a Ratkó-korszak szülöttei. Miattuk vezették be a lépcsőzetes nyugdíjemelést, mert ha ezt a közel 900 ezer fő egyszerre lett volna nyugdíjas, a rendszer finanszírozása megoldhatatlanná vált volna. Jövőre, 2016-ban 63 éves korukban az 1953-ban született évjárat, 2017-2018-ban 63 és fél éves korukban az 1954-es évjárat, 2019-ben 64 éves korukban az 1955-ös évjárat, 2020-2021-ben 64 és fél éves korukban az 1956-os évjárat, 2022-ben 65 éves korukban az 1957-es évjárat tagjai mehetnek nyugdíjba, ha ezt még - például a nők kedvezményes nyugdíja igénylésével - nem tehették meg korábban.

A 2040-es években az utolsó nagylétszámú magyar generáció, az 1970-es évek derekán született „Gyes-nemzedék” is nyugdíjba vonul, miközben az ország lakosságának már 30 százaléka lesz 65 évesnél idősebb. És az időskorban várható élettartam évről évre növekszik, ma átlagosan egy 65 éves hölgy közel 19 évet, egy férfi közel 15 évet él még.

De mi történik akkor, ha Magyarországon aktív dolgozóként egyre kevesebben fizetnek egyre rövidebb ideig egyre kevesebb járulékot, miközben nyugdíjasként egyre többen akarnak egyre hosszabb ideig egyre több járadékot? A matematika könyörtelen. Ha kevesebbet kell többfelé osztani, egyre kisebb lehet csak a nyugdíj.

A társadalmi elöregedés körülményei között ezért pilótajáték a felosztó-kirovó elvre épített öregségi nyugdíjrendszer.

Az idősek még számíthatnak az ellátásra (bár egyre csökkenő mértékben), míg a fiatalabb korosztályok már egyre kevésbé. A mai ötvenes nemzedék a mai hatvanas nemzedéknél jóval kevesebbre számíthat, a mai negyvenes nemzedék a mai ötvenesekénél is sokkal kevesebbre, és a mai harmincasok – mire beleöregszenek a nyugdíjas korba – pedig semmi jóra nem számíthatnak.

Mégsem teszünk valójában semmit. Békák vagyunk, akik a lassan melegedő vízben ülünk, és így nem vesszük észre, hogy belőlünk főzik a levest? Ideje kiugranunk a fazékból, mert így csak az öregkori nyomor vár ránk.

A kiutat az elkövetkező évtizedekben csak az öngondoskodás biztosíthatja - miután egy másik kézenfekvő lehetőség, a tömeges bevándorlás politikailag egyelőre vállalhatatlannak látszik.

A Generali Biztosító 2015 áprilisi országos felmérése szerint már érzékelhető az öngondoskodás fontosságának felismerése, de még mindig nem tulajdonítunk elég nagy jelentőséget a megtakarításoknak. Pedig a kutatások tanúsága szerint tartunk attól, hogy megfelelő tartalék nélkül nem leszünk képesek finanszírozni kiadásainkat a visszavonulásunkat követően.

A mostani nyugdíjasok kétharmada mindezt már meg is tapasztalta, csökkentek a bevételeik. 70 százalékuk saját bevallásuk szerint nagyon megbánta, hogy nem tett félre. Talán éppen ezért látják most már úgy, hogy a legjobb pénzügyi tanács, amit valaha kaptak, az volt, hogy fiatalon kezdjenek el megtakarítani.

Ha 35 évesen elkezdjük az öngondoskodást, havi 20 ezer forintból közel 30 millió forint nyugdíjtőkét halmozhatunk fel a nyugdíjkorhatár eléréséig. Ahhoz, hogy az időskori létbiztonság ne kerüljön veszélybe, de a jelenben se terheljük túl a költségvetésünket, érdemes minél előbb, akár már kisebb összegeket is befektetni, ajánlja a Generali, az egyik legnagyobb európai biztosítótársaság.

A nyugdíjcélú előtakarékosságot ráadásul az állam is komoly mértékű, 20%-os adójóváírással támogatja. Nem csak szükséges, hanem érdemes is nyugdíjbiztosítást kötnie mindenkinek, aki nem szeretné egyre szegényebben tengetni idős napjait.