A legalattomosabb legális pilótajáték

2013. 12. 02.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is!
K Küldés K Nyomtatás

Közelednek a választások Magyarországon. A választópolgárok több, mint 40 százaléka nyugdíjas vagy valami nyugdíjszerű jogcímen ellátást kap a TB-től.

Mi következik ebből? A hatalom megragadásához (vagy inkább megtartásához, ahogy a helyzet most kinéz) le kell kenyerezni a mostani nyugdíjasokat. Nyugdíjat emelni, idősek érdekeit szolgáló beruházásokat ígérni, öregek otthona Patyomkin-kapujában mosolyogni, idős emberek tiszteletére buzdítani, öreg édesanyákat nyilvánosan szeretgetni. 

Mi lehet ennek az ára?

Kit érdekel? A mai ígéretek árát azok a korosztályok fizetik majd meg, akik pillanatnyilag nem foglalkoznak az ő húsz-harminc év múlva esedékes nyugdíjuk kérdéskörével, mert leköti őket a mai megélhetésük gondja.

A politikus veszélytelenül ígérgethet nyugdíj-téren, hiszen mire számon kérnék tőle, milyen helyrehozhatatlan károkat okozott ezzel a jövő nyugdíjas nemzedékeinek, ő már nem lesz sehol (Magyarországon hatalomban), hanem élvezi vérlázító demagógiája jól megérdemelt gyümölcsét vidéki birtokán - valahol külföldön...

De nem tisztem gyalázni a politikát, sokkal inkább a megoldások keresése érdekel. Mi is a kiinduló helyzet most?

A híres német vaskancellárról elnevezett Bismarck-i időskori segélyrendszer és egy kevésbé közismert angol politikusról elnevezett Beveridge-i munkanyugdíj-rendszer leszármazottja a mai felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszer, ami arra a születése idején - alig 120 éve - helytálló feltételezésre épül, hogy sokan fizetnek be kevés járulékot, s kevesen kapnak ebből sok járadékot.

Vagyis sok az aktív, kevés az inaktív polgár a társadalomban.

Amíg sokan lépnek be a szabályozott munkaerőpiacra, mert sokan születnek és konjunktúra van (háborúra készülünk vagy háborúból épülünk újjá), miközben kevesen vehetik igénybe a nyugdíjat, mert kevesen élik meg a nyugdíjkorhatárt, s akik megélik, azok se élnek túl soká, addig a rendszer hibátlan: sokan fizetnek be valamicskét, amit kevesek között bőkezűen föl lehet osztani.

Sokszor föltettem már az elmúlt húsz évben azt a költői kérdést, hogy mi történik viszont akkor, ha csak kevesen születnek?

S e kevés gyermek is sokáig tanul (akár harminc éves koráig) és folyaton csak készülődik az önálló életkezdésre (elhúzódó gesztáció, gondolj csak a "mamahotel" egyre terjedő jelenségére), mielőtt önálló keresetre tesz szert?

S akkor is inkább keresi a kerülőutakat, hogy sikeresen bújhasson ki a hagyományos és nemzeti munkaviszony gúzsából (vagyis külföldre megy dolgozni, ha teheti, és/vagy közteher-optimalizáló vállalkozási stratégiákat keres magának)?

Vagyis összességében mi történik, ha aktív dolgozóként Magyarországon egyre kevesebben fizetnek egyre rövidebb ideig egyre kevesebb járulékot?

Egyidejűleg viszont a magyar polgárok túlnyomó többsége megszerzi valamilyen jogcímen a nyugdíjjogosultságot (vagyis megéli a nyugdíjkorhatárt), ráadásul tömegesen indulnak nyugdíjba a magyar baby boomer-ek: a Ratkó-korszakban születettek sokat szenvedett nemzedékei, s nyomukban az ő gyermekeik, a GYES-korszak hetvenes-nyolcvanas években született generációi- az ő nyugdíjukkal vajon mi történik majd?

Különös tekintettel arra, hogy az  öregségi nyugdíjba vonulást követően hosszú, akár húsz évet is meghaladó várható élettartamra számíthat a leendő nyugdíjas!

S ha e hosszú idős évek alatt sem szeretne lemondani megszokott (aktív korában évről-évre több fogyasztásra épült) életnívójáról - hiszen ő már modern fogyasztóként szocializálódott -, hogyan fogja megélni a lehetőségei folyamatos zsugorodását? 

Vagyis mi történik, ha nyugdíjasként egyre többen akarnak egyre hosszabb ideig egyre több járadékot?

Érthető a kérdés?

Mi történik akkor, ha Magyarországon aktív dolgozóként egyre kevesebben fizetnek egyre rövidebb ideig egyre kevesebb járulékot, miközben nyugdíjasként egyre többen akarnak egyre hosszabb ideig egyre több járadékot? 

 

(Mitch Dobrowner "Vihar" című IPA-díjnyertes fotója)

 

Mi történne? A matematika könyörtelen. 

Ha kevesebbet kell többfelé osztani, egyre kisebb lehet csak a porció.

És ezért pilótajáték a felosztó-kirovó elvre épített öregségi nyugdíjrendszer. Az öregek (a korábbi belépők) még számíthatnak az ellátásra (bár egyre csökkenő mértékben), míg a későbbi belépők, a fiatalabb korosztályok már egyre kevésbé. A mai ötvenes nemzedék a mai hatvanas nemzedéknél jóval kevesebbre számíthat, a mai negyvenes nemzedék a mai ötvenesekénél is sokkal kevesebbre, s  a mai harmincasok - mire beleöregszenek a nyugdíjas korba - gyakorlatilag semmi jóra nem számíthatnak.

Mindenképpen ránk omlik az egész felépítmény.

Mégsem teszünk semmit. Vajon miért?

Békák vagyunk, akik a lassan melegedő vízben ülünk, s így nem, vesszük észre, hogy belőlünk főzik a levest?

Szerintem ideje kiugranunk a fazékból.

Állítsuk át a nagy újraelosztó rendszereinket, mert így csak az öregkori nyomor felé menetelünk. Az én javaslatomat talán sokan ismerik, itt e honlapomon is megtalálják a leírását sok cikkemben.

Első tétel: Az élőmunkát terhelő járulékokból nem lehet finanszírozni a nyugdíjrendszert a jövőben, mert a demográfiai elöregedés nem teszi ezt lehetővé.

Második tétel: Semmilyen megoldási javaslat nem lehet sikeres, ami a járulékokra próbál variációkat kitalálni.

Harmadik tétel: Fogyasztási adóból kell finanszírozni egy európai alapnyugdíjat (persze ha az Unióban gondolkodunk tovább).

Negyedik tétel: Erős állami ösztönzőkkel kell bátorítani az erre képes polgárokat az öngondoskodásra. 

Így talán lesz esélyünk arra, hogy ne a nyugdíjas forradalmak vérontása ébresszen rá minket a jövőnkért érzendő közös mai felelősségünkre.

K Küldés K Nyomtatás
Kérem, várjon... Kérem, várjon...